Belefáradtál már az életbe?

13

Koszonom szepen. :)

nem igazán.

de kifejtem.

mivel rendkívül törtető voltam már fiatalon,ezért 30 éves koromra összehoztam a nagy átlag álmát.

vettem csuda lakást,lett szép autóm,jártam szép helyeken a világban.

ezek után lenyugodtam és jött a legnagyobb kaland,szülővé válni.

Számomra is meglepő volt,mert sose gondoltam volna,de ez minden addigi dolgot felülírt.

Megelégedtem végre az életemmel és elkönyveltem,hogy ha ez így maradna mindig az a paradicsom.

De ugye ez nem így megy.

A feleségem megcsalt,lelépett a gyerekemmel aki az életem értelme volt,és tavaly tavasszal a vállalkozásom is be kellett zárjam és el kellett bocsássam az alkalmazottjaimat.

Vagyis pont,hogy nem engedte meg az élet azt nekem,hogy belefáradjak,mert állást kellett keressek és el kellett kezdenem harcolni a gyerekemért.

vagyis egész egyszerűen se időm,se lehetőségem nem volt arra,hogy a belefáradáson agyalni tudjak.

32 éves vagyok és még csak most kezdek igazán élni. Mostanra találtam meg a helyem.

Persze 20 évesen is azt hittem hogy én már kiforrott személyiség vagyok, és mindent tudok mindenről, de visszanézve annyira gyerek voltam még, az ember személyisége 30 felett érik be, onnantól kezdődik a java. Izgatottan várom hogy mit tartogat a jövő, és igazán élvezem az életet.

Kb. annyi idős voltam, mint te, amikor összeomlott a vallási és hitrendszerem.:) Kisétáltam utoljára a templom kapuján és tudtam, hogy soha többé nem megyek vissza. Utána egy ideig hatalmas űrt éreztem, hiszen éveken át minden percét beosztották az életemnek. De aztán lassan beszivárgott az élet az űrbe.

Eltelt azóta 20 év és azt kell mondanom, életem egyik legjobb döntése volt. Ha ott maradtam volna, sose lett volna családom.

A hitem elveszett, de utólag néha már azt érzem, mindaz ami összedőlt, az csak a hamis tanítás része volt, az, amit a gyülekezeti elöljárók tettek hozzá a Bibliához és aminek valójában semmi köze nem volt az evangéliumhoz. El kellett távolodnom ahhoz, hogy rájöjjek, mik voltak a saját gondolataim és mik azok, amiket a gyülekezetben programoztak belém. Én azt gondolom, a felnőtté válásom része volt az, hogy nem hagytam többé, hogy mások mondják meg, mi a jó nekem, hogyan éljek, kikkel barátkozzak, kihez mehetek feleségül és sorolhatnám.

Akik ott maradtak, a velem egykorú fiatalok, egy részük nem alapított családot soha, mert a gyülekezetben azt tanították, hogy csak bentről szabad választani, minden más az ördögtől való, még más gyülekezetből is tiltott volt. Más részük megházasodott, többnyire nem szerelemből, hanem belterjesen az említett okok miatt. Nincs egy önálló gondolatuk. Én nem tudnék már úgy élni.

Ugyanakkor lehámozódott bennem sok minden a hitvilágomból és több, mint 10 év után visszakaptam egy olyan hitet, ami bár bizonytalan, Jézus tanításain alapszik. Nem azért, mert hinni akarok benne, hanem mert az életben ahogy látom a törvényszerűségeket, ezt igazolják. Pl. hogy minden embernél nyomorultabb az, aki csak ebben az életben reménykedik Krisztusban. Ezt elég nehéz elfogadni a sikerkeresztény szemléletben, amikor minden vizsga előtt imádkozunk és még autóba is csak úgy merünk ülni, ha előtte elmondtunk egy fohászt. Mintha Istent dróton lehetne rángatni és mintha valaha is garanciát ígért volna arra, hogy egy jó keresztényt soha nem üthet el az autó.

És sorolhatnám...

Néha komolyan azt hiszem, Isten akarata volt, hogy elveszítsem a hitem, azt, amitől már meg se hallottam az Ő hangját.

Nem hiszem, hogy Istentől való az az életforma, amit sok keresztény művel, teljesen elszeparálva a nem hívőktől a maguk szentségességében egymás közt belterjesen és azt hiszik, attól már hatalmas missziót folytatnak, hogy leereszkedően elmondanak egy imát a munkatársaik bűnös lelkéért vagy utcamisszión büszkén énekelnek egy mikrofonba.

Az, hogy a szabadidejük 90%-át a gyülekezetben töltik és véletlen se vegyülnek el a bűnös pórnéppel, szerintem a Sátánnak a legjobb.

De lehet, hogy nincs igazam, én már nem ragaszkodok a saját igazamhoz, nem tudok mindent mindenkinél jobban, abból kinőttem 23 éves koromban.:)