Ti hogy mondanátok meg, hogy nem szeretnétek találkozni?
Kb. 10 évvel ezelőtt volt egy munkatársnőm, akivel valamennyire barátnők is lettünk akkoriban. Utána én munkahelyet váltottam, pontosabban szabadúszó lettem, itthon dolgozom. Ő Bp-en lakik, én agglomerációban. Igazából olyan nagyon nagy barátság nem volt köztünk, csak mint munkatársnők egy irodában voltunk, és elmondtunk egymásnak magánjellegű dolgokat is, családi dolgokat is. Amikor eljöttem a cégtől, valameddig volt még kapcsolat, telefonon tartottuk, aztán ezek ritkultak. Kétszer találkoztunk is, ami arról szólt, hogy kb. fél napot eltöltöttünk Pesten, de ő mesélt a dolgairól, én pedig hallgattam, nem azért, mert nem lett volna mesélni valóm, csak nem jutottam szóhoz. (Amikor a metróhoz kikísért, akkor azért megkérdezte gyorsan, hogy "és ti jól vagytok?", de kb. ennyi.
Nincs is ezzel baj, változnak az emberek. Én is nyitottam közben más ismerősök felé.
De most pár hónapja hívogat, mikor találkozunk, fussunk össze Pesten, de mikor, de így, de úgy.
Semmi kedvem, mondanivalóm sem, ahhoz pedig főleg nincs kedvem, hogy meghallgassam az ő családi dolgait egyoldalúan. Eddig még tudtam hivatkozni munkáimra,határidőkre, de most mit mondjak?
Tudom, őszinteség meg minden, de sértés nélkül hogy lehet?
(N/36)
Hát, még próbálhatod húzni egy ideig ilyen-olyan indokokkal, vagy pl. mondhatod, hogy most rossz passzban vagy, majd jelentkezel.
De jobb tippem nekem sincs, pár napja gondolkodtam rajta én is, hogy kiírok egy hasonló kérdést, mert engem is „zaklat” így valaki folyamatosan. A vicc az, hogy én már elég konkrétan megmondtam neki, hogy hagyjon, de egy idő múlva mindig újra és újra keres, mintha mi sem történt volna. Számomra is érthetetlen, gondolom, ez valami személyiségzavar.
2-es, tévedsz, mert igenis, hasznos válasz a Tied is:)
Amúgy igen, bennem is pont ez kavarog, amit írtál. Bőr nem lenne a képemen kéthetente telefonon (vezetékes, mert azt tudja, mobilomat nem), felhívni EZÉRT. Amúgy telefonon is ugyanaz, lényegében beszél egy órát, családjáról, rokonairól. Hogy nálunk mi van, nem kérdez, pedig volt nálunk is fiatal családtag súlyos betegsége, aztán esküvő, baba születések, sikeres külföldi ösztöndíj, szóval ha érdekelné, megkérdezné, de csak a végén mindig annyi van, hogy "és nálatok ugye minden rendben?", és már köszön is el.
Szerintem az lesz, amit 1-es válaszoló írt, "nincs kedvem".
3-as, Neked is köszi.
"A vicc az, hogy én már elég konkrétan megmondtam neki, hogy hagyjon, de egy idő múlva mindig újra és újra keres, mintha mi sem történt volna. Számomra is érthetetlen, gondolom, ez valami személyiségzavar."
De ilyenkor pl. ő is azt csinálja, hogy a saját életét zúdítja Rád? (Mert tényleg k...va szórakoztató:((
Naná, de az a durva, hogy neki nem akadály, hogy nem találkozunk, mert kilométeres e-mailekben írja le. Volt nap, hogy napi 5 (!) e-mailt írt. Az volt a gond, hogy eleinte még igyekeztem válaszolgatni neki, mert nem akartam bunkó lenni. Aztán rájöttem, hogy azon túl, hogy nem érdekel ilyen mélységben az élete, iszonyat sok energiát és időt vesz el tőlem. Így már olvasatlanul, válasz nélkül dobom ki a leveleket. Egyszer készítettem egy statisztikát arról, hány levelet írt, amire nem válaszoltam, és elküldtem neki, hogy kapjon már észbe. De nem… Néha fel is hív, szerencsére telefonban bátortalanabb, de döbbenet, hogy a fentiek ellenére is találkozni akarna velem.
Sajnos minket még összekötnek munkák, így eddig nem tudtam elküldeni a …-ba.
2-es vagyok. Holnap is találkozni akar a jómadár. :D Szaktársam egyetemen, nem fogok vele találkozni, de nem csinálhatom azt, hogy köddé válok, azt majd csak akkor, ha nem lesz közös pont az életünkben (jópár emberrel meg kellett már tennem ezt a drasztikus lépést), szóval ki kell találnom valami kifogást. (Együtt vizsgázunk holnap, és azt akarja, hogy együtt menjünk, de szerencsére szeptemberig nem lesz több közös dolgunk.)
Akkor ezek szerint én sem vagyok ezzel a problémával egyedül.
Nagyon köszönöm!
Mindenkinek zöld kezet küldtem:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!