Autista és infantilis fiú vagyok. Van egy barátom aki nem tudom hogy valóban a barátom e. szerintetek igazi barát? Sokszor mondja hogy a legjobb barátom, de emellett undorítónak szokott nevezni, és szerinte az autistákat táborokba kéne gyűjteni.

"emellett undorítónak szokott nevezni"

Akit undorítónak tartok az nekem nem barátom.

A barátaim nem undorítóak...

Szerintem a fentivel megválaszoltam a kérdésed.

Egyáltalán nem biztos, hogy kamu, az autistak nemigen tudjak ertelmezni az erzelmeket, meg a sajatjukat sem. Viszont mas dolgokban kiemelkedoek.

A kerdesre: nincs ilyen baratsag a nem autistak kozott, sem. Ha valaki a baratom, azt nem tartom undoritonak. Meg magamban sem. Persze latom a hibait, de elfogadom. Ezert a baratom. Ez a fiu nem a baratod. Arra tippelek, hogy sokan bantjak a massaga miatt, es azert keresi a tarsasagodat, mert te nem bantod.

En ketgyetekes anya letemre szeretek legozni.

Az ilyen ember nem barát. Csak egy eszköz vagy neki, akire a saját utálatát kivetítheti. Szerintem valójában ő tartja saját magát fogyatékosnak, selejtesnek, és szüksége van valakire, akit alázhat, hogy a saját szánalmas lelkét erősebbnek érezze. Ha tudatosítaná magában, hogy a melegség igazából kb. annyira érdekes, mint a barna szem, nem kellene ilyesmikkel erősíteni a löttyedt önbizalmát. Amíg viszont ezt teszi, az a te rovásodra megy, mert vagy olyan naiv hogy szóba állj vele.

Szintén autiként emlékszem, nekem is volt általános iskolában egy "barátnőm", aki folyton beszólogatott, hogy én valójában ufo vagyok, mindent elpletykált rólam és a családomról, hazudozott. Persze ha szükség volt valamelyik "szuperképességemre", egyből én voltam a legjobb barátja. Abban az időben egy vakondnak több szociális kapcsolata volt, mint nekem, nem vettem észre, hogy voltaképpen kihasznál (minden dolgozatomat lemásolta, én írtam a háziját, de ha mások hívták valahova, engem "elfelejtett" hívni, mert állítása szerint alkalmatlan vagyok a társaságban való létre, ciki volt, hogy zongorázok az ujjaimmal vagy hintázok a széken). Aztán idősebb lettem, fejlődtem és rájöttem, hogy tulajdonképpen egy felesleges emberre pazaroltam éveket az életemből. Elég nagy trauma volt ez anno, és megalapozta azt a tulajdonságomat, hogy csak nagyon sokára bízok meg valakiben.

Aki meg a fogyatékossági pénzedet irigyli, az végképp szarjon már sünt. Én is bírtam, amikor mondták, hogy de jó nekem, van egy ilyen papírom és kaptam a plusz pontot a felvételin, de ha egyetlen napot úgy kellene élniük, mint nekem, sírva lőnék ki magukat a világűrbe inkább.

Építsd le azt az embert. Sürgősen.