Megpróbálnád helyre hozni a barátságot, ha nárcisztikus a másik fél?
Sikerült előrébb jutni ezügyben?
Azért kérdezem, mert sajnos nekem a legjobb barátomnak hitt egyénről bizonyosodott be külső emberek, de pszichológusok és egyéb szakértők szerint, hogy sajnos ez áll rá totálisan:
Annyira a bizalmamba férkőzött, annyira jó fej volt hogy nagyon hamar megszerettem. Én 44 éves vagyok, ő 28, mindketten fiúk. Én egy szakítás (ami felér egy válással, mert a barátnőmmel-élettársammal 15 év után mentünk szét 3 éve) után voltam pár hónappal, amikor egyik nagyon fiatal kollégám elkezdett a privát szférájába hívogatni. Vásárlás, bulizás, edzőterem stb. Olyan lett a kapcsolatunk, mintha két testvér lennénk. Olyan szorosan összebarátkoztunk, hogy napi többtíz üzenet, heti 4-5 tali, mindig együtt buliztunk, edzettünk, még nyaralni is ketten mentünk, mivel neki sem volt csaj és nekem sem, így pont ideális volt. Viszont megfigyeltem rajta, hogy semennyire nem bírja elviselni azt, ha valami kritika vagy észrevétel éri. Mindig úgy manipulálta a dolgokat, hogy ugyan néha olyan sültbunkó volt, hogy mindenki azon csodálkozott, hogy miért nem bsaztam pofán, de úgy hozta ki mindig, hogy én vagyok az, aki felfúj mindent, aki túlérzékeny stb, a legordasabb bunkósága esetén is még majdnem hgy én kértem elnézést. Már-már az önértékelésem kezdett tönkremenni, amikor rideg, kegyvesztett eltávolodást alkalmazott velem szemben. Ekkor kisebb-nagyobb szünetek szoktak bekövetkezni, majd valamelyikünk megtöri a jeget és újra dúl a nagy spann cimbizés. De mindig neki kell, hogy igaza legyen, mindig kioktat, eszet oszt, fölényeskedik. Amikor olyanja van. Amikor minden oké, akkor meg többnek érzem a barátságunk értékét egy párkapcsolaténál, annyira közel érzem magamhoz. Legutóbb akkor kegyvesztettezett velem, amikor barátnőm lett, holott a barátságunkat ápoltam ugyanúgy és ki is fejeztem, hogy ő továbbra is fontos. Illetve egy bulin berúgtam és elég szókimondóan leoltottam a srácot. Őszintén az arcába toltam azokat, amiket sérelmeztem, de az ő érzelmi analfabétizmusa miatt, ismervén a konfliktuskezelési szintjét, inkább nem mondtam. Azon az éjjelen viszont igen. Utána ugyan már megint én elnézést kértem, mondta is, hogy no para, de akkor elkezdődött a fagyos kegyvesztettség. Majd egy hónappal később keresett, néha rámírt, elhívott egy társasági buliba, stb. El is fogadta, válaszolok is ha ír, de én már nem kezdeményezek vele semmit. És közben szinte a szerelmi bánathoz fogható hiányérzettel küzdök kb fél éve, de egyszerűen nem akarok - az eszem alapján - megint belemenni a játszmáiba.
Mi itt tartunk, hogy inkább az elengedés, mint a győzködés. De közben meg annyira hiányzik, annyira lelki társnak éreztem, bár sokak szerint ez csak manipuláció volt a részéről.
Mit tennének: elengedés, ha beledöglök is? (mint most én)
Megpróbálni újraéleszteni, mintha mi sem történt volna? (nem vagyunk haragban, ha írnék rá, tuti válaszolna)
Megkísérelni megbeszélni a dolgokat?
válasza:18-as vagyok.
Az én történetem (szerencsére) nem egy nagy veszekedéssel vagy sérelemmel ért véget, hanem egyszercsak "felnyílt a szemem" vele kapcsolatban, és rájöttem mennyire taszító a viselkedése.
- Folyamatosan kritizált engem, de a legapróbb dologban is talált kivetnivalót. (Munkám, kapcsolataim, lakásom, ízlésem stb. de olyanért is, hogy miért nem vettem sört, máskor meg hogy miért sört vettem amikor ő csak a bort szereti, harmadszor meg, hogy miért "olcsó" söröket vettem, tudja, hogy ennél jobban keresek, ő biztos, hogy kézműves söröket hozott volna). (Jó ez a sörös sztori apróság, de szerintem jól szemlélteti a problémát, hogy tényleg akármit csináltam, az ő szemében hibáztam).
- Másokat is leértékel, lenézően, undorítóan beszél róluk (beleértve szüleit, más barátait, kollégáit, MINDENKIT).
- Minden helyzetben ő az áldozat és mindenki más hülye.
- Apró sérelmekért rendesen bosszút tervel ki, végrehajtja, és büszkén meséli.
- Több olyan múltbeli legjobb barátról tudok, akivel neki "meg kellett szakítani a kapcsolatot", mert annyira toxikusak és negatívak voltak. (Az a megérzésem, hogy fordítva volt ez és hozzám hasonlóan másoknak is felnyílt a szemük, mindenesetre ő így meséli most).
- A testvére is megszakította vele a kapcsolatot, azért mert megbántotta őt de olyan dologgal ami "normális embert nem bántana meg" és most miért ő érezze magát szarul??
- Ha bármikor elegem lett a kritizálásból és szóvá tettem, hogy rosszul esik / bunkóság amit mond, mindig azt kaptam vissza, hogy: "úristen túl érzékeny vagy, miért veszed ennyire komolyan?, mások kiállnának magukért te meg itt hisztizel, most ebből tényleg ügyet kell csinálnunk? Azt hittem barátok vagyunk és lehetek veled őszinte, de látom, hogy mégse" stb. Ezt annyira meggyőzően tudta nyomni, hogy a végén még én kértem bocsánatot, amiért felhoztam valamit ami eredetileg engem bántott. Annyira döbbenetes így utólag belegondolni, hogy mennyire elvesztettem a valósággal a kapcsolatot... tudom magamról, hogy nem vagyok egy túlérzékeny, "hisztis" ember stb. és mégis vissza tudott így rám fordítani mindent.
- Egy-egy ilyen után általában "büntibe" is kerültem, ilyenkor eltűnt és nem keresett. Ha én kerestem, akkor visszakaptam, hogy ő most nem tud találkozni meg emberek között lenni, mert tönkretettem az önbecsülését. Mert ő pl. a munkahelyén 50 ember közt a legempatikusabb, legkedvesebb és ezt mindenki tudja róla. :D És hogy én bunkónak tartom őt ez neki olyan szinten rosszul esik, hogy most látni sem bír. (Amúgy ezt máskor is gyakran hajtogatja, hogy mennyire empatikus meg kedves, számomra döbbenetes, hogy tényleg így látja magát)
- Ezután mintha mi sem történt volna, kezdődött előlről minden. Hogy még sosem volt olyan jó barátja mint én, hízelgés, bizalmaskodás, ezt csak neked tudom elmondani, mert mi annyira értjük egymást stb.
---
Tudnám még folytatni, de szerintem kb. el tudjátok képzelni, hogy működött ez a "barátság". Hihetetlen most így visszagondolni rá és kívülről látni, hogy ennek ellenére miért maradtam benne évekig. Ezért is volt jó olvasni itt a barátság-sztorikat, látni, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Köszi a youtube ajánlást is.
Hallod! Nem sokon múlt, hogy ne írjak Neked egy privátot, amiben megkérdezem, hogy véletlenül nem XY-nak hívják? Annyira olyan volt a sztorid, mint a miénk. De kísértetiesen. Már egyszer-egyszer azon is kaptam magam, hogy regényíráson filozofóliázok (ezt viccből írom így :)), mert ezek a sztorik döbbenetesen hasonlóak és tipikusak.
Aminek örülök, hogy így 7-8 év távlatból ma már nem kúrom fel az agyamat miatta, de sokszor megdöbbent, hogy mennyire függő voltam akkortájt. Komolyan, mint egy drogos vagy egy alkoholista, akinek elvonási tünetei lesznek, ha nem kontaktál az illetővel. Szerencsére szert tettem olyan emberismeretre és szellemi autonómiára, hogy ma már nem látok nagy esélyt arra, hogy egy nárcisztikus ember behálózzon.
Ugyanakkor nagyon fura tapasztalatom van egy hónappal ezelőttről.
Volt egy legendás nyaralásunk, amit ő szervezett 2015-ben, amikor még nagyon haraptam vele a "barátságot", ott még minden okés volt, egy nagyon jót nyaraltunk egy jól ismert, népszerű nyaralóhelyen. Arra még sokáig gondoltam, hogy mennyire jól éreztük ott magunkat (?) és milyen jól (?) sikerült az a nyaralás. Namost szeptember első hétvégéjén volt egy programom. Azt azért tudni kell, hogy egzisztenciális és anyagi szempontból, továbbá emberi kapcsolataim terén is azóta nagyon nagy minőségi ugrás következett be az életemben. Node a programom, ezzel a jól szituált körrel pont oda lett szervezve, ahol anno nyaraltunk. Azzal a különbséggel, hogy vele 8 éve a legolcsóbb, most pedig a mai társaságommal a legminőségibb szállást béreltük ki, de a helyszín ugyanaz. A mostani barátaimnak meséltem, hogy anno nyaraltam itt, akkkor még szerényebb körülmények között és szerényebb autóval, és felkerestem azt a "barakkot", ahol a volt nárc-cimbivel voltunk. A mai barátoknak maga a sztori nem ismert, nem terhelem őket ezzel, csak a helyet mutattam. DE! Rajtam olyan szomatika tört ki, hogy nehezen hittem el. Utolsó nap, amikor eljöttem onnan, szinte a fizikai rosszullét és a pánikroham kisebb tüneteit véltem olyan bármely pillanatosnak észlelni. Aztán ahogy onnan eljöttem, már az autópályán enyhült és végleg elmúlt az a nosztalgiával vegyes vágyakozás és beteljesületlenségi érzés elegye. A beteljesületlenség azért is lep meg, mert háty egy fiú-fiú barátságnak azért vannak határai, ez nem párkapcsolat, de mégis akkor ott, egy kis időre fura, szorongásos, szomorú érzéseim voltak. Mondom, ahogy hazaértem (kb kétórás út) addigra mindez elszállt. De mindenesetre azt szűrtem le, hogy talán tökéletesen nullára soha nem törlődik az ember pszichéjéből egy ilyen nárcisztikus abúzus. Holott az elmúlt években, különösen az utóbbi 4-ben annyi minden megváltozott körülöttem és sziklaszilárdan biztos voltam benne, hogy teljesen túl vagyok ezen a sztorin. De egy ilyen trigger előhozta, mégha csak időlegesen is, de előhozta.
válasza:Sziasztok!
Elöljáróban csak annyit, hogy én is A bennfentes videókon és a FB oldalukon „képeztem” ki magamat. Nagyon sokat segítettek megérteni a nárcizmust, különben most én is sokkal sz…rabbul lennék, így viszont elég jól vagyok egy hónappal a „likvidálásom” után. De Vinter Éva videóit is tudom ajánlani a Youtube-on.
Szóval! Hát látom, hogy nem vagyok/vagyunk egyedül ezzel a Barátság egy nárcival című sztorival. Sok hasonlóságot vélek felfedezni az én történetemmel, viszont egy különbség biztos van. Bár az én nárci barátom is MINDENKI-ről kritikusan, lenézően beszélt (talán rólam is a hátam mögött), engem előttem sosem kritizált. Semmiben! Sőt többször elmondta, hogy sokra becsül. Végig éreztem, hogy egyenrangúnak tart. Sőt, az élet dolgairól is nagyon hasonlóan gondolkodtunk: én is nagyon sok dolgot ugyanúgy oldottam volna meg mint ő. Itt nem is ez volt a gond, hanem az, ahogy ő a kóros személyiségéből adódóan teljesen máshogy reagál az emberi kapcsolatokban, mint a normális emberek. Gondolok itt a szokatlanul impulzív természetére, a sok benne lévő haragra, a bunkóságára,a lelki ürességére, az irigységére, az emberek kihasználására, felesége állandó megcsalására, a leértékelésekre, a gyerekes viselkedésre, az áldozati szerepre, az önzőségére, a gyerekes „büntikre” stb., stb. Ezeket mind megtapasztaltam, és próbáltam megszokni, de ez egyszerűen lehetetlen. Olyan óriási a személyiségünk közti különbség, hogy gyakorlatilag áthidalhatatlan. Nálunk ez vezetett súrlódáshoz, bár sosem veszekedtünk. Utólag rájöttem, hogy teljesen más a valósághoz való viszonya, mint a többi emberé. Épp ezért kb. annyi az esély egy nárcival jó és tartós barátságot kialakítani, mint megnyerni a lottó ötöst.
Viszont el kell ismerni, hogy a nárcik valóban valami olyat nyújtanak, amit más barát nem tud. Pl. ő mindig megölelt engem, amikor találkoztunk, és elbúcsúztunk. Tök jó érzés volt. Éreztette, hogy számítok neki. Persze csak én hittem ezt, amíg ki nem rúgott. Mindegy, hogy ki vagy, barát, feleség vagy szerető, nem számítasz neki. Csak egy dolog számít: kitől tudja beszerezni az ellátmányt, a tápanyagot. Ez élet-halál kérdése neki. Ha tőled a bukott angyaltól már nem tudja, akkor keres mást, te meg mehetsz Isten hírével.
Írtátok a függőség és az elvonási tünetek kérdését. Szerintem itt az illúzió elvesztéséről van szó. Arra gondolok, hogy 30-40 év felett már elég nehéz találni igazi jó barátot. Erre te belebotlasz egybe. Azt hiszed, hogy megfogtad az Isten lábát, és a világ legjobb, örök barátjára tettél szert. Majd egy-másfél év múlva kiderül, hogy ebből semmi sem volt igaz, vagy legalább is nem úgy, ahogy azt te gondoltad. Összeomlik az egész, te meg ott maradsz egyedül a „barátod” hiányával, és talán azzal az érzéssel, hogy ilyen lehetőséged többet az életben nem lesz. Na, ezt dolgozd fel!
Egyszer olvastam a neten egy bölcsességet, amit ajánlok nektek is: „Minden téged ért csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva is számítani fog-e.” Hát a mi sztorink lehet, hogy öt év múltán is számítani fog, vagy nem?
válasza: válasza:26-os, kérdeztél:
"Szia 23-as! Hirtelen eszembe jutott valami. Nagyon kiváncsi lennék, hogy ugyanerre a szitura (meglátogatni ugyanazt a “barakkot”), vajon hogyan reagált volta a te volt nárci barátod? Szerinted?"
Mivel én magam, a kérdező írtam a 23-as kommentet, így próbálok válaszolni.
Esélytelennek tartom, hogy a volt nárci barát meglátogassa az egykori nyaralási helyszínt, a "barakkot".
Eleve 7 éve semmilyen kapcsolatot nem tartok fenn vele. A social médiában mindenhol konzekvensen le vagyok tiltva (mondjuk kb 5 éve nem ellenőriztem) vagy legalábbis gondolom, hogy le vagyok még mindig.
Én nem keresem, ő nem keres. (No itt vannak ambivalens érzéseim, mert mindenben tökéletesen nárci volt, de a hooverelés elmaradt.)
Ha meg mondjuk ő járna azon a helyen, akkor meg - az eddigi ismeretanyagom alapján - neki semmit nem jelentene a dolog. Tán eszébe sem jutna, hogy valaha velem nyaralt ott. Hogy "volt egyszer egy nyár". :)
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!