Inkább lennétek magányosak, minthogy álságos, felszínes barátokkal vegyétek körbe magatokat?

Én utálom a magányt, muszáj, hogy emberek vegyenek körül, mellesleg az ember főként úgyis, csak magában bízik, ergó tökmindegy minden a barátot illetőleg.

Azt, hogy szórakoztasson, vagy legyen kivel kommunikálnod, erre a szerepre körülbelül bárki jó, csak tudnod kell, hogy hová tedd az életben az illető személyt/eket. Megbízni senkiben sem kell feltétlen, hiszen azért az emberek alapvetően nem jóarcok, meg a nem a te érdekeidet nézik. Ebből kiindulva te is a sajátodat nézed, de lesznek embertársaid, kikkel jobb, mint teljesen egyedül tengetni napjaid. Szerintem.

Nálam nagyjából egy hónapja szakadt el a cérna. Elegem lett abból, hogy azok az emberek, akiket a barátaimnak hittem, se nem kérdezték meg tőlem hónapokig, hogy velem mi van, se nem reagáltak, mikor én kerestem meg őket.

Azt is meguntam, hogy ők osztották nekem az észt a munkáról meg a párkapcsolatról, de állati kioktató és megalázó stílusban.

Arról nem is beszélve, hogy ha nekem volt valamilyen pozitív esemény az életemben, nemhogy nem örültek velem együtt, egyenesen kimondták, hogy én ehhez vagy ahhoz kevés vagyok.

Úgyhogy befejeztem velük.

És tudod mit?

Sokkal jobb, hogy nem kell úgy beszélgetnem már, hogy valamit eltitkolok, mert félek attól, hogy mások mit szólnak hozzá! Vagy, hogy mit kéne tennem ahhoz, hogy az ő elit és tökéletes világukba beleférjek, és ne tartsanak cikinek.

Igen, inkább. Tinédzserkoromban voltak utoljára álbarátaim, elmentünk focizni, biciklizni, de igazából nem számíthattam rájuk. Azóta inkább egyedül vagyok, jobb, mint felszínes barátságokat kötni.

Magyarországon az emberek többsége teljesen alkalmatlan barátnak, jobb, ha beletörődsz. Bár ebben nincs semmi meglepő, elég megnézni, milyen az átlag magyar.

Szerintem nem minden kapcsolat álságos, ami nem mély és megrendítő és életre szóló.

Az, hogy valakivel havonta beülünk egy kávéra és eldumálgatunk arról, kinek hogyan alakul az élete, hogy érzi magát, mik az új céljai, kellemes dolog. Az illető soha nem lesz az a barát, akihez segítségért fordulok, akinek a vállán sírok, aki nem fekszik le aludni úgy, hogy nem kérdez rá legalább egy SMS-ben, jól vagyok-e. Nem is akarom, hogy az legyen. Ettől még nem értéktelen a kapcsolatunk.

Nem olvastam el a válaszokat, de voltam már mindkét helyzetben.

Jelenleg szerencsére 3 nagyon jó barátom is van, akikkel nem érdekbarátságot tartunk fönn, hanem igazit. Ugyanakkor szerintem a legtöbb ember erre azt mondja, hogy inkább lenne egyedül, viszont ez ilyen hangzatos szöveg, kábé olyan, mint hogy a pénz nem boldogít, de azért senkinek sem életcélja, hogy szegény legyen. Én úgy gondolom, hogy a felszínes barátok ideig-óráig jók. Olyan értelemben, hogy kell, hogy legyenek emberi kapcsolataid, kell, hogy valakinek szólhass, ah ég a ház stb. De ez nem szabad, hogy egy életen át fennmaradjon, kell igyekezni barátokat szerezni. Emlékszem, volt, hogy ezt a kérdést feltettük nagy társaságban, és pont azok válaszolták, hogy ők inkább lennének egyedül, akiknek a leginkább felszínes kapcsolataik voltak. Azok, akik kibeszélték a barátaik(nak nevezett illetőke)t, ha azok kiléptek az ajtón.

A kiegészítésre is reagálok: nem gondolom, hogy rossz barát lennék, így általánosságban nem próbálok jobb lenni, de persze, ha valaki szóvá teszi, hogy mondjuk ez meg az nem tetszik neki, akkor azt nem csinálom többet. 3 legjobb barátommal idén leszünk 9. éve legjobb barátok.

Kiegészítés: persze a felszínes barátokat a helyükön kell tudni kezelni. (Nem adod oda neki a nyaralódat stb.)

Van amúgy a Bűn és bűnhődésnek egy olyan értelmezése, mely szerint Raszkolnyikov azért öli meg az öregasszonyt, mert egyedül és egy sötét, ablaktalan szobában, nincs pénze szórakozásra, egyetlen barátja van csak, de azzal ritkán találkozik, nincsenek emberei kapcsolatai, és ezért ráér ilyeneken filozálgatni, hogy bűn-e a gyilkosság. Én legalábbis a gimiben így tanultam. ezzel nem azt állítom, hogy akinek nincs barátja, az lemészárol egy öregasszonyt. Csak mondom, hogy nem árt, ha van kivel beszélgetnünk. Van egy idézet, amit szeretek: a boldogság ellentéte nem a szomorúság, hanem az unalom. Persze az ember egyedül is le tudja magát foglalni. Sok kreatív hobbi létezik. De az emberek különböznek abban, ki mennyire igényli a társaságot a szórakozáshoz. És most ne bulizásra meg ivászatra gondoljunk, hanem arra, hogy egyedül megyek-e sportolni, vagy focizni járok-e egy csapatba.