Miért nem tudom elengedni ezt a barátot, ha objektíven nézve csak kihasznált?

Volt egy legjobb barátom, ez a barátság majdnem egy évig tartott. Ebben a barátságban többször magamra lettem úgymond hagyva, és amikor pár nap után újra beszéltünk mindig valami panaszkodással kezdte a csevejt.

Én nekem kellett Ő, mert fura volt, speckó suliba is járt, pszichológushoz, és én is fura voltam. Én autista vagyok, de nem súlyosan, aszpergeres vagyok, agresszív leszek ha megbántanak vagy nem értenek úgymond meg, és nehéz barátkozni nekem, olyan dolgok viccesek, amelyek másnak gyerekesek. Ő is ilyesmikkel küzd, csak míg én 19 évesen egy érettségivel a kezemben egyetemista vagyok, ő 19 évesen sajnos nagyon nem tart itt.

Többször nem keresett, elegem lett, elküldtem a francba hívásba, innentől a barátságunk úgy folytatódott, hogy nem is láttuk egymást és ha megkérdeztem miért nem, azt mondta nem vagyok számára biztonságos személy stb. , de arra jó voltam, hogy beszélgessek vele ha baj van. Nagyon rosszul esett az is, amikor volt egy retro járműves nap, kértem hogy menjünk el, szokásos dumát nyomta, elmentem egyedül, elég rossz volt egyedül, ő is elment egy ismerősével erre a nap. Pár nap után bukott le, hogy meg volt jelölve egy bejegyzésen, közös fotók stb. Persze az nap előadta a világ fájdalmát is.

Az is fájt hogyha én beszéltem vele, néha, ő közbe elment random chates oldalakra trollkodni, és küldözgette hogy trollkodott, rám nem is figyelt.

Szülinapomig tartott ez a barátság, azaz november közepéig, amikor azt is egyedül töltöttem, és ott nagyon beoltottam, mert már fájt, hogy csak akkor voltam keresve ha baj volt. Letiltott.

Haragudtam rá kb szilveszterig, azután bocsánatot kértem tőle smsben fix látta, de nem keres.

Hiányzik, full egyedül vagyok, nincsenek barátaim, de tudom, hogy ő kb kihasznált, pszichológusom is megmondta.