Hogy hívják azt a tulajdonságot hogy valaki nem barátkozik mert minek?

Semmi igénye sincs rá, számára semmi jó sincs benne, a fenntartása meg csak nyűg, elmegy vele az idő, semmi jó sincs benne hogy mással együtt van, nincs egyedül. Óvodában például, ha mondják hogy barátkozzon, meg is mondják hogy szószerint mit mondjon, stb. akkor ugye mivel úgyse akar mással együtt játszani, stb. csak az időt veszi el, csak nyűg ha a másik hívja hogy játsszon vele, stb. ezért direkt igyekszik felbontani a kapcsolatot. Az világos, hogy sokszor hasznos ha nincs egyedül, itt nem a szándékos rossz kapcsolat a cél, jóban akar lenni mindenkivel, de nem barátkozni. Például egy vadidegennél is, ha mondjuk kérdezik a nem barátkozótól mennyi az idő, megmondja, nyilván fordítva is. Ha keres valamit az egyik, az utcán egy vadidegen is meg szokta mondani, hol van. Csak erre vágyik, kölcsönösen, nem rossz viszonyra törekszik, de ezért nem akar mással együtt lenni, felnőttként vele együtt járni a kocsmába vagy akár máshova is, de nyilván ha az egyiknek boltba kell menni, és segítség kell neki, akkor segít ő is és neki is segítenek. Mint mondjuk amikor lomtalanításkor a szomszéd segít levinni a lépcsőn a tönkrement ágyat, de ehhez nem kell külön barátkozni. Ez egy pszichológiai tulajdonság, a neve érdekelne ha van neki, nem találtam kifejezetten pszichológia témakört. Az tehát világos, hogy miért van előnye ha valakinek van barátja, de hogy miért vágyik valaki eleve rá hogy együtt legyen valakivel, barátkozzon, azt valaki megpróbálhatná elmagyarázni. Azt mondják az 50 éven felüli apák fiúgyermekei ilyenek, és az átlagnál jobbak matematikából. Az én apám 53 2/3 éves volt amikor születtem, és matematikai kutatást végzek.