Milyen tulajdonságokkal rendelkezik a legjobb barátotok? Hogyan válhat valaki jó baráttá?
Részvétem Kérdező!🖤
Tulajdonságok: megértő, kedves, közvetlen, nyitott, barátságos, jóindulatú
Egy koliban voltunk gimi alatt és köszönőviszonyban voltunk. Egyik nap meg azzal a távolságibusszal ment, amivel én, csak egy megállóval később szállt fel. Elég zsúfolt volt, és végül odajött hozzám, hogy leülhetne-e. Aztán beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy egy városban lakunk, és a kevés buszjárat miatt szinte mindig együtt utaztunk (egyszerre lettünk bejárósok) és pár hét alatt rengeteg belsős poénunk lett, mindenféléről tudtunk hosszú ideig beszélgetni, és szinte észrevétlenül kialakult egy mély barátság. Konkrétan azonnal megtaláltuk a közöshangot. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, és vannak közös programjaink is és tényleg mindent meg tudunk beszélni.
Amit fontosnak tartok: legyen közvetlen, megértő, barátságos, elfogadó, kedves, lehessen vele bármiről beszélni (felszínesebb és mélyebb témákról is), bátran vállalja a véleményét, számíthassak rá, legyen őszinte, megbízható és tudjunk személyes találkozásokat is beiktatni.
Nekem osztálytársam volt a középiskolában. Úgy barátkoztunk össze, hogy második nap, amikor a gyakorlati helyről jöttünk hazafelé ő tudta az utat és csatlakoztam hozzá. Elkísért és megmutatta, merre kell menni. Ő a városba járt általános iskolában is és jobban ismerte mint én. Volt egy másik csaj is, ő is velünk volt akkor is és most is megmaradtak nekem. Az csak később alakult ki, hogy ő lett a legjobb barátnőm. Közben páran jöttek-mentek, de ők ketten megvannak a mai napig.
Nekem fontos, hogy tudjon kezelni, legyen olyan a humora mint nekem, őszinte legyen, mélyebb dolgokról is lehessen beszélni vele, ott legyen ha szükséges. Mindig humorral kezdődtek a barátságaim, nekem az nagyon fontos, hogy jókat tudjunk nevetni már az elején.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!