Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Ez csak szerintem pofátlanság?

Ez csak szerintem pofátlanság?

Figyelt kérdés

Az egyik barátnőm megkért, hogy csináltassak meg neki egy munkát a férjemmel, mert ő úgy is azzal foglalkozik. Hozzáteszem, ha másnak csinálná meg ugyanazt amit a barátnőm kér, azért rendesen megfizetnék. Természetesen benne fel sem merült, hogy akár egy jelképes összeget felajánljon a munkáért cserébe, nem hogy kifizesse a teljes árat. Ezért is nem mást kért meg, mert nem akar érte fizetni. Nincs is ezzel gond, rám való tekintettel megcsinálja neki a férjem ingyen. A problémám azzal van, hogy egyébként nem egy létfontosságú dologról van szó. A barátnőm viszont úgy tesz, mintha jóformán ő tenne nekünk szívességet, hogy ingyen dolgozhat a férjem. Sürget, hogy mikor lesz már kész, holott elmondtam neki mikorra tudja megcsinálni a férjem amit kért. A férjem így is sokat dolgozik (pénzért), neki talán eszébe sem jut erre tekintettel lenni, és egy kicsit legalább hálásnak lenni, hogy neki nem kell kifizetni egy szolgáltatást. Maga vallotta be, hogy igazából nem is emlékezett már rá milyen időpontot beszéltünk meg.

Azt már nem is említem meg, hogy én nem szoktam tőle soha ilyen szívességet kérni, meg jóformán nem is nagyon lehet őt semmi ilyen jellegű dologra megkérni. Most ez kicsit felbosszantott, jogos lenne ha ezt elmondanám neki így?


2021. márc. 21. 12:36
1 2
 11/18 anonim válasza:
97%
Kedves válaszolók, ha jobban figyeltek, olvashatjátok, hogy ígyis-úgyis ingyen lett volna lebonyolítva a dolog. Itt azzal van a gond, hogy a barátnőben nem volt meg a szándék, hogy egy jelképes összeget vagy bármi apróságot felajánljon és csak követelőzik. Ez egyértelmű pofátlanság, különben az ötössel értek egyet: kommunikáció! Ne legyél már te is olyan aki kertel..manapság így is sok az olyan ember..
2021. márc. 21. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
Természetesen pofátlanság. De ha már elvállaltátok akkor csináljátok meg. Legközelebb viszont semmiképp ne.
2021. márc. 21. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 A kérdező kommentje:

8 Ezt a 'magamfajtázást' nem érzem jogosnak. Nem a férjem nevében vállaltam el egyébként. A férjem megmondta mennyiért szokott ilyet elvállalni, ő azt mondta erre, hogy hát ő szívességi alapon gondolta. Miattam elvállalta, akkor kapott egy időpontot mikorra lesz kész. Akkor még normálisan viselkedett. Most kezdett el így viselkedni, miután rá lett mondva az igen, emiatt én is kicsit megkettőződtem a barátnőmmel kapcsolatban. Végülis megállapodtunk a férjemmel, hogy ez volt az első meg utolsó ilyen eset, innentől be van fejezve a jótékonykodás.


Köszönöm a válaszokat.

2021. márc. 21. 13:10
 14/18 A kérdező kommentje:
10 Van anyagköltség, igen. És jól írják, ingyen vállaltuk el az ő kérésére, továbbra sem kérünk semmit. Minket csak az zavar, hogy ő teljesen természetesnek vette az ingyenességet, ami még önmagában elmegy, elvállaltuk. Nálam csak az csapta ki a biztosítékot, hogy meg volt beszélve mikorra lesz megcsinálva amit kért, és már jóval hamarabb elkezdett pattogni, hogy na, mikor lesz már készen, meg hogy ő azt hitte már készen van.
2021. márc. 21. 13:25
 15/18 anonim ***** válasza:

Bármilyen szituációban a saját szavaidat, tetteidet tudod csak befolyásolni. Ha ezt megértenék az emberek, szebb lenne a világ.


Te azt mondtad, ingyen van, de zavar, hogy ő nem ad semmit? Hát ingyen van, azt mondtad. Ha pénzt akarsz érte, kérj pénzt.


Ne érts félre, gyűlölöm, amikor valakit ingyen dolgoztatnak, de beláthatod, hogy az egész elkerülhető lett volna, ha az elején nemet mondasz, vagy azt, hogy oké, akkor ennyi összeg, ez a határidő, itt a számla.

2021. márc. 21. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 A kérdező kommentje:
15 Nem a pénz a lényeg! Azért írtam le, hogy ő könyörögte ki az ingyen munkát, mert fontos elem ez a viselkedése megítélésében. Igazából ha fizetett volna sem érteném meg minek sürgeti a munkát, ha egyszer meg lett neki mondva előre mikor lesz kész, amit elvileg tudomásul vett. Így viszont, hogy ő ingyen munkát kért és az én férjem szívességből megcsinálja, szerintem elég pofátlan dolog elkezdenie nyavajogni 1 héttel előtte hogy mikor lesz már kész. Lehet manapság normális ez a viselkedés, nekem nem lenne képem igazságtalanul számonkérni azt, aki ingyen szívességet tesz nekem.
2021. márc. 21. 16:17
 17/18 anonim válasza:
Ha, valami b*sza a csőrödet akkor nyisd ki a szád, legély már egy kicsit szókimondóbb, ezek a mai emberek, főleg a nők..olyan gyávák
2021. márc. 21. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 A kérdező kommentje:
17 Az emberek számára régebben sokszor probléma volt, hogy túlságosan szókimondó vagyok. Azóta próbáltam látszólag kicsit lejjebb venni magamból, hogy ne én legyek a "vitatkozós, nagyszájú". Viszont így meg már sokszor nem tudom eldönteni kinek miért szólhatnék jogosan. Már csak olyankor mondom ki amit és ahogy valójában gondolok(pl mint amit leírtam), ha már azt sem bánom ha az adott személlyel soha többet nem beszélek. Ezzel az említett barátnővel kapcsolatban is hasonlót érzek már, nagyon az utolsó cseppnek gondolom a pohárban.
2021. márc. 21. 22:25
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!