Miért törvényszerű a barátságok megszakadása, ha az illetőnek kapcsolata lesz?

Én úgy gondolom, hogy az utolsó két mondatában kiderül, hogy pontosan értette a lényeget és én ebben is egyetértek vele. Erre írtam én a saját mondandóm végén, hogy ha valaki valaha is fontos volt az ember életében, akkor érdemes nyitott szívvel visszavárni, ha visszatérne.

A helyzet még változhat, ha az első hónapok/évek lila ködje felszáll. Nem biztos, hogy örökre meg kell bélyegezni, ha csak ennyi a bűne. Ha többé nem tér vissza, akkor pedig el kell fogadni, hogy ennek valamiért így kell lennie.

Vannak befogadó és nem befogadó barátságok. Én mindig is törekedtem arra, hogy ha egy barátomnak párja van, jól érezze magát velünk, ahogy arra is, hogy a baráti lődörgéseink ne legyenek annyira gyakoriak, hogy az ember nem tud mellette normális intimitást ápolni a párjával. Ismerem a barátaimat, elég kulturált és normális emberek, nem akasztanak maguknak valami barátságtalan kirakatpartnert, akivel a kapcsolat csak 1 hónapig tart, hanem általában keresik a belsőre is hasonlót. Ezért sosem volt gond abból, hogy ne fogadjuk be az illető párját is és ne kedveljen meg minket. Arra is volt példa, hogy a kapcsolat után benne maradt az illető a baráti körben és mindkét fél az új párját is bemutatta nekünk, mi pedig őt is a társaság teljes értékű tagjának kezeltük. Úgy gondolom, így könnyű megtartani barátságokat, ha az embernek nem kell választania két vagy több fontos ember között, mert a párja is örömmel jön és oldott a hangulat. Ebben szerintem nagy szerepe van annak is, hogy az adott barát vagy baráti társaság mennyire igyekszik. Az pedig természetes, hogy ha az embernek van párja, családja, nem annyira közlékeny és nem találkozik annyit a barátaival, de személy szerint azt nem tudom aktuálisan barátomnak hívni, akit hónapokig csak én keresek és magasról szarik rám, kibújik minden találkozó alól és semmivel nem járul hozzá ahhoz, hogy a barátság fennmaradjon. Ha valaki messze lakik, érthető, hogy nincs személyes találkozó gyakran, de voltak nekem is olyan barátaim, akikkel félévente egyszer találkoztunk úgy, hogy egy városban laktunk és némelyikkel egy utcában dolgoztunk. Lehet, hogy később ismét egymás felé sodor az élet, de egy ilyen barátsággal úgy vagyok, hogy ha ennyire nyögvenyelősen megy, inkább elengedem a másikat és nem hívom barátomnak, legfeljebb ismerősnek.

Visszatérve a baráti körre, ellenpéldának ott van a volt párom és a baráti köre, ami bizony közrejátszott abban, hogy vége legyen a kapcsolatnak. Ő a barátaihoz jobban ragaszkodott, ezért is voltam vele úgy, hogy viszlát, de a baráti köre az első perctől fogva kizárt engem. Eleve nem tisztelték a magánéletünket, minden hétvégén ment a hiszti, hogy a párom miért nem lóg velük (erről ő is tehet, mert mindig ugrott), folyamatosan pittyegett a rohadt telefon, minden szirszarral kapcsolatban felkeresték egyenként is a barátai, mindig ment, hogy ezt meg azt kell személyesen megbeszélni... És mellette ha ott voltam, egy szót nem szóltak hozzám, elő sem került olyan téma, amihez hozzá tudtam volna szólni, mentek a belsős poénok meg a sztorik magyarázat nélkül, semmit nem kérdezték rólam, szóval csak voltam, mint egy dísz. Nagyon kellemetlenül éreztem magam velük mindig, pedig többször is próbáltam bekapcsolódni, feldobni valami témát, reagálni arra, amit mondanak, de el lett ütve ismét egy olyan dolgoggal, amit csak ők tudnak, mert együtt éltek át. Többek között emiatt is figyelek nálunk az új tagokra, jellemzően elmagyarázom nekik, hogy miért nevetünk valamin, mutatok nekik képeket az esetről, ha vannak, kérdezgetem őket, akár négyszemközt is beszélgetek velük, illetve gyakran játszunk együtt a barátaimmal (társast is, gépen is, partyjátékokat), ahol próbálok mindenkit bevonni és törekszem arra, hogy az új emberek is szerepet kapjanak benne. Mert egy extrovertált számára is nehéz néha felvenni a ritmust, hát még egy zárkózottabb embernek, aki a párjába tud kapaszkodni eleinte egyedül a társaságban.

Szóval ennek van egy ilyen oldala is, ami kiválthatja azt, hogy az illetőt kisajátítja a párja

"Ezért legyek barátságos? Hogy az ember megkedvel valakit, szinte már családtagnak számít, aztán tíz-tizenvalahány év után csak úgy felszívódik és leszarja az embert?"

Eleve elvárásokkal vagy egy barátság felé. 'Ennek életünk végéig tartania kell, különben nem kezdek bele, nem leszek barátságos.'

Érzed ezt?

Más. Sok barátság kifullad egy idő után, hiszen folyamatosan változunk. Frissítő egy új barátság, de a teher és elvárások nélkül, hogy a másik félnek mit kéne csinálnia.

Itt van az a paradoxon ráadásul, ha nincsenek elvárásaid, "csak" élvezed a barátságot, még az is lehet, hogy életed végéig kitart. Hiába nem mondod ki az elvárásaidat, attól még érezni. Mások vagyunk. Minden addig működik, amíg mindkét fél számára megfelelő, hiába dönti el az egyik fél, hogy pl. megtaláltam A barátomat, most már együtt leszünk nagyon sokáig, én megteszek mindent, de neki ezt meg ezt KÉNE csinálni, hogy ez működjön, stb.

Szerintem nem törvényszerű, de ez leginkább az adott embertől függ. Aki birtokolni és kisajátítani szeretné a párját, arra jellemző az ilyesmi.

Én nem tapasztaltam olyat, hogy a barátnők mellőztek volna, miután párkapcsolatuk lett. :) Ugyanúgy szervezünk programokat, amikor időnk engedi, összefutunk, a mai napig jókat beszélgetünk.