Kezdőoldal » Elektronikus eszközök » Egyéb kérdések » Hogyan kell bekötni az XLR >...

Hogyan kell bekötni az XLR > stereo jack csatlakozós, kéteres és árnyékolt kábelt mikrofonhoz?

Figyelt kérdés

Eddig többen, többfélét mondtak, de egyik se vált be, továbbra is összeszedi a zajt a kábel.


Viszont elméletileg se értem, hogy az XLR 3 pontját, hogyan vezessem a stereo jackhez?


a verziók:


1, legtöbben azt mondják, hogy az XLR meleg pontját kössem a stereo jack mindkét meleg pontjára, hiszen így lesz belőle dualmono. Ez eddig rendben, de akkor az árnyékolást és a hideg szálat kössem össze és így forrasszam a jack hideg pontjához vagy egyszerűen csak a hideget forrasszam rá, és az árnyékolást meg hagyjam szabadon "lógni", azaz azt sehova se forrasszam? Aki ezt mondta, annak az az indoka, ha összeforrasztom a hideget és az árnyékot, akkor pont beviszem az árnyék által felfogott zavart az árnyékolás alá, és oda kerül a meleg ér mellé ... Ebben van logika, na de akkor mi a megoldás?


2, Másik verzió, és ezt sok gyári bekötésű kábelnél is látom (hangtechnikus szerint helytelenül), hogy az XLR hideg pontját és az árnyékot (1 és 3) eleve már magában az XLR-ben összeforrasztják, és így a hideg és az árnyék közösítve megy végig a kábelen, így pedig már tényleg mindegy, hogy akkor a végén a stero jackre mindkét meleg pontra (közösítve) csak a meleg szálat forrasztom, és a hidegre pedig a közösített árnyék+hideg szálat. na de ekkor ugyanott vagyok, azaz az árnyék által felfogandó zavart esetleg beviszem a meleg érhez, méghozzá rögtön az elejétől, tehát sztem így még nagyobb az esély a zajosodásra.


na most én azt nem értem, hogy ha az XLR-nél van 3 külön (nem közösített) pontunk, és 2 eres kábelről van szó, akkor hogy ne vigyek az árnyékolás alá zavart, sztem elviekben a kábel mindkét erét a 2 meleg ponthoz kéne forrasztanom, és csak az árnyéknak kéne mennie a jack hideg pontjához?


Még ami fontos: nem keverőbe megy, hanem kamerába, ezért nem valódi stereo itt a bekötés, és pl azokkal a kábelekkel nincs is gond, amelyek csak 1 eresek + erős árnyék, mert ott egyértelmű h az XLR 2. meleg pontja megy a jack mindkét meleg pontjára, az árnyék pedig az XLR-ben 1,3 közösítve megy végig a jack hideg pontjához.

(feltéve, ha most mindezt jól írtam le ...)


Valaki otthon van ebben? Én mindegyik verziót kipróbáltam már, méghozzá nagyon jó minőségű kábelekkel, és az istennek se érek el nagyon jó minőséget. a 2 eres + árnyék -típusú kábelekénél pedig még elméletileg se értem az egészet ... Főleg azok után h legtöbben azt mondják, elvileg az XLR 1 és 3 pontja nem kéne hogy összeforrasztva legyen már kapásból a legelején.

van Ötletetek?



#mikrofon #XLR #dualmono
2017. márc. 20. 08:35
1 2 3 4 5
 11/44 anonim ***** válasza:
0%
Az XLR kábelen csak a keverő felől legyen bekötve az árnyékolás, a mikrofon felől ne.
2017. márc. 20. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/44 anonim ***** válasza:

Sajnos a

nincs tipusa sony kézikamáerához

és a tényleg nincs tipusa kézimikrofonhoz nem tudok leírást túrni a neten, ettől kezdve opldd meg ahogy akarod, vagy ahogy tudod. A végén úgyis te leszel mindenkinél okosabb, aki megmondott mindent előre. Túl rég óta gyakorikérdésezek ahhoz, hogy ne ismerjem fel az ilyet.

2017. márc. 20. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/44 anonim ***** válasza:

Mikrofon végén az XLR kábel mindhárom erét bekötöd egy-egy csatlakozó pontra az árnyékolást meg gondosan elszigeteled.

A másik végén az árnyékolást rákötöd a Jack dugón a közösre. Ugyanide rákötöd az XLR csatlakozó 3-as kivezetéséről induló eret. Az XLR csatlakozó 2-ről induló eret meg rákötöd a jack dugó végére, a középső kivezetést kihagyod (majd vágásnál beteszed középre a hangot). Az XLR csatlakozó 1-ről induló eret meg gondosan elszigeteled. Ha így nem működik akkor szimmetrikusra kötöd be az egészet és akkor úgy meg mennie kell. Ahhoz meg van rajz 1000 db. a neten.

2017. márc. 20. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/44 A kérdező kommentje:

már csodálkoztam h nem kerül elő senki frusztrált ember, de aztán mégis bejött a szokásos ...


#13

nem értelek, hát hogy van egy kábelben 3 ér + árnyék ? eskü el se tudom képzelni.

Ugye adott egy XLR a 2 eres + árnyék kábelle, és így érthető is, hogy 2-es a meleg, 1-es az árnyék és 3-as a hideg. na eddig stimm és nincs is gond, ha a másik felée is XLR. de ha nem, akkor jönnek a kérdések.

és egyébként mibdkét elméletben van ogazság sztem. az egyik azt mondja, ne menjen be z árnyék alá a közösített hideg+árnyék, mert beviszia zavart, a másik meg azt h igenis menjen be mert így egy "indukciós tér" keletkezik az árnyék és a hideg ér között ami felfogja a a zavart.

jó kérdés, de tök jól előadjátok magatokat, amikor még hangmérnök se nagyon jut dűlőre a témában.


és ha hiszen ha nem, tessék, megadom a mikrofon pontos típusát, remélem így kkor rögtön minden egyértelmű: "unidirectional condenser microphone"


[link]


a képen látható kábelen kívül azt nem mutatják h van hozzá egy XLR > stereo jack kábel is,, és ugye ez volt a kérdés.

most őszintén, ez bármiben segített?

2017. márc. 21. 21:23
 15/44 A kérdező kommentje:

[link]


ennél pedig már én cseréltem ki az alját XLR-re, és csak 2 szál ment le, alapból mono jackkel szerelve, 1 meleg és egy árnyék, ennyi, na most én ezt átalakítottam úgy h a két szálból a meleget ráforrasztottam az XLR 2-esre, aztán az XLR 1 és 3 és a test pedig mind összekötve és így megy végig a kábelen tehát már az elejétől (és nem is rossz amúgy), a végén pedig stereo jack, a meleg pontjai közösítve h dualmono legyen.

2017. márc. 21. 21:27
 16/44 anonim ***** válasza:
Ide figyelj te nagyon hülye kérdező. A fotón amit belinkeltél nem sztero jack dugó látszik hanem szimmetrikus kábel. Komolyan nem hiszem el, hogy még mindig nem vagy képes csökkent képességű agyaddal felfogni a szimmetrikus és asszimetrikus jel közti különbséget, komolyan ennyire hülye vagy vagy fested magad? És itt elég sok válaszadó próbált segíteni de te ezt nem fogadod el hanem hajtogatod a magadét. De jó lenne ha utána néznél az alapfogalmaknak. Már az "erős árnyékolás" kifejezésed után röhögtem egy jót, és azon is, hogy mennyire nem érted sem a mikrofon működését sem azt, hogy mi a különbség egy szimmetrikus jel és egy aszimetrikus jel között. És szintén nem értem mit jelent a "dualmono" kifejezés ezt eddig csak te agyszüleményedben hallottam. És baromira elég a kamerán egy csatornába rögzíteni a hangot és akkor nem kell közdeni a "ki-kivel van"kérdéssel mert a vágásnál a vágóprogramnak el tudod magyarázni, hogy melyik hangcsatornát használja és ott szépen tudod közösíteni ha akarod, bár valószínűleg a te agyi képességeiddel ez nem fog menni. Gondolom ezt a kérdést azért találtad ki, hogy erre huzogással és legyen pár balek akinek pirosat tudsz adni mert mindenkinél okosabb vagy és jobban értesz a témához csak itt sportoltatod a jó szándékű segítőket.
2017. márc. 21. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/44 anonim ***** válasza:
Előző vagyok: azt meg végleg nem értem, hogy miért kellett egy mikrofon gyári csatiját lecseréld XLR-re ha a kamerád bemenete jack? Erre tudsz valami értelmes magyarázatot adni? A huzogatáson kívül, hogy "profibbnak" látszódjál?
2017. márc. 21. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/44 A kérdező kommentje:

te úr isten, biztos én vagyok a gynege képességű?

esetleg ha elolvastad volna, amit írtam: azaz, a KÉPEN KÍVÜL, VAN HOZZÁ EGY 3,5 STEREO JACK-ES KÁBEL IS !!!



nagyon is tudom h szimmetrikus és aszimmetrikus között mi a különbség de kvára nem ez volt a kérdés.


amit pedig lecseréltem, hát tényleg igazad van, minek is cseréltem le, miért nem volt jó nekem a mono jack, igaz? talán mert a kamera bemenete stereo jack? a másik h muszáj volt, mivel ez csak X hosszúságú, de most XLR-t tettem rá (természetesen aszimmetrikusan bekötve) és így hosszabbíthatom 6-10 m-re is , amennyi általában kell.


komolyan nem értem az ilyet, olvass, mielőtt írsz vmit, de legalább te is megerősítetted h koránt sem olyan egyszerű a kérdés, mert az érdemi választ te is alaposan kerülöd, de a fröcsögés az megy. gratula.

2017. márc. 22. 12:26
 19/44 A kérdező kommentje:

de akkor hogy segítsek:


szted a koax vajon miért akár 3-szorosan árnyékolt? tudod csupán ennyit jelent az erősen árnyékolt. van nekem vagy 5-6 féle mikrofon kábelem és a gagyikon egyáltalán nincs is árnyék, a jobbakonviszont brutális t9bbszörös árnyékolás van. tudod csupán annyi a jelentősége h amikor egy térben az ember 68 féle elektronikát használ, kva könnye

2017. márc. 22. 12:27
 20/44 A kérdező kommentje:

de akkor hogy segítsek:


szted a koax vajon miért akár 3-szorosan árnyékolt? tudod csupán ennyit jelent az erősen árnyékolt. van nekem vagy 5-6 féle mikrofon kábelem és a gagyikon egyáltalán nincs is árnyék, a jobbakon viszont brutális többszörös árnyékolás van. tudod csupán annyi a jelentősége h amikor egy térben az ember 68 féle elektronikát használ, kva könnyen bezavar azt ilyen érzékeny kütyüknek bármi ... de ha neked ez kérdés, akkor már értem is h miért nem értesz semmit a kérdésből.

2017. márc. 22. 12:28
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!