Úgy érzem, ez nem az én életem. Van még valaki így?

Van egy nővérem, aki jóval idősebb nálam. Kicsi koromban nagyon egymáshoz voltunk nőve. Sokat veszekedtünk, de mindig kibékültünk. Voltak olyan idők, amikor mindenért megharcoltunk egymással, még akkor is, ha az a dolog nem volt fontos. Mivel mindenben ő volt a jobb, és mert olyan szépnek láttam, "titokban" mindig olyan akartam lenni, mint ő.

Hát, most sikerült. Túlságosan is. Azokba az iskolákba jártam, amelyekbe ő is, azokat a könyveket olvasom tök véletlenül, mint ő, olyan gondjaim vannak, mint neki. Régóta nem élünk együtt, viszont amikor találkozunk, mindig azt vesszük észre, hogy ugyanolyan hangulatban vagyunk. Ha gondolok valamire, nem is kell kimondania, egy pillantásából tudom, hogy ő is ezen a véleményen van.

Viszont egyre inkább nem akarok hasonlítani rá, egyszerűen nem bírom elviselni magam. Olyan, mintha még mindig együtt élnénk, és ez kissé fárasztó. Lehet, hogy csak sokat agyalok, de emiatt kezd elegem lenni magamból, és belőle is, mert olyan, mintha ő is mindig érezné, amit én.

Nem akarok olyan jövőt, mint neki van, viszont lehet, hogyha tenni próbálok ellene, jobban fogok hasonlítani rá.

Mondhatni, így unalmas az élet, hiszen "tudom", mi fog történni velem.

Éreztetek már ilyesmit? Tettetek ellene?