Miért érzem úgy, hogy már elment mellettem az élet? 19/F
19 éves fiú vagyok. Igazából egészen kis koromtól kezdve voltak beilleszkedési és egyéb problémáim, de általános 8.-ban és utána 9. elején ez gyökeresen megváltozott. Mi nyolcadikban elég jól összejöttünk az osztállyal a végére, aztán lettek új osztálytársaim, új haverjaim, barátnőm, minden. A régi osztálytársakkal is rendszeresen találkoztunk, és akkor és ott úgy éreztem, hogy egy baráti társaságba tartozok.
Aztán tizediktől kezdve lassan minden megváltozott.. Egyre bezárkózottabb lettem, azok a biz. új haverok is inkább csak cikiztek, nem vett senki komolyan. Tanulni se tanultam már. A negyediket meg is kellett ismételnem, gondolom mondanom se kell, nem volt túl jó, hogy új osztálytársak piszkáltak. Mondjuk én megértem őket, ha magamra néznék, én is így tennék..
Most már úgy érzem magam, mint egy 60 éves. Nem motivál semmi. Az meg, hogy látok minden nap párokat, haveri köröket az utcán, csak még jobban lenyom.. azóta meghíztam, folyékonyan se tudok már beszélni magyarul, félek emberek közé menni, és ha most elvágnak érettségin (ami elég valószínű), akkor 1 évig még jobban elszakadok tőlük..
Hogy nyerhetném vissza a régi önmagamat? Mivel kezdjem? Már annyi dolgot próbáltam, amit hagyományosan javasolnak: sportoltam, blogoltam, teákat ittam, próbáltam ugyanúgy nyitottan beszélni emberekhez, mint régen, de semmi eredmény.
Légyszí segítsetek :(
Hát igen, ezek a zseni javaslatok, mint a sport, teák , stb. ezek csak elméleti megoldások. Gyakorlatban szinte sose javit semmit, illetve javitana, ha előszőr egy csomó más dolog is megváltozna. Felesleges egy olyan embert elküldeni sportolni, akinek a lelkével van baj. Ezt persze mindenki cáfolja, de mindenki tudja, hogy igy van. És ráadásul sokan próbálják elnyomni a lelki hátteret , " nem számit, te csak ne törődj vele, hanem csináld azt amit mindenki más ", csakhogy te már nem vagy olyan, mint mindenki más.
Szóval előszőr is tudnod kell, hogy nagyon sok kamasz átmegy ezen, amin most te átmentél és ez nem csak mese. Viszont van aki hamarabb megy át ezen, van aki később, van aki pedig soha. Az igazság az, hogy ha hiszed ha nem, de ez is csak egy emlék fog maradni. Azért, mert most nem akarlak ábrándokba ejteni, az az igazság, hogy hiába is teszel bármit , mert ennek a helyzetnek, a lelki állapotodnak és az egész életednek a mostani súlya túl nehéz ahoz, hogy " valami "- nek a hatására elmúljon, elszálljon és olyan legyen, mintha nem is lett volna. Ez NEM fog megtörténni.
Helyre fogsz jönni, minden megfog újulni és egyben te is, de ezt a folyamatot most el kell tűrnöd, mert mást úgysem tehetsz. Én jártas vagyok pszichológiában és tudom, hogy min mész keresztül és azt is, hogy megadnál mindent, hogy valaki kijuttasson ebből. De próbálj meg inkább arra gondolni, hogy ez volt életed mélypontja, szóval ennél rosszabb nem lesz soha.
Most ez bizarr ötletnek tűnik, de nem az. Arról van szó, hogy később lesznek felelősségeid, nehezebb feladataid, gondjaid, stb. , de pszichológiai szempontból rosszabb nem lesz , és pedig azért nem, mert ezt a mostani állapotvölgyet túl fogod élni. És aki ezt átéli az agyi szinten eljut egy magasabb szintre és már másképp fog hozzáállni az élet többi megmérkőztetéséhez. Mert a magánynál nehezebb állapot nincs és minden gond és probléma egy porszem, azokhoz a hétköznapi gondokhoz képest, amit egy magányos embernek kell eltűrnie. A társaság határozza meg az életünket és a magány a legrosszabb társaság.
Nem tudom, ha megértetted-e , amit akartam mondani.
Én nem adtam neked hamis illuziókat, mert amit te most átélsz abból nem lehet és nem is kell menekülni, jobb ha az ember most tapasztalja meg, mint később.
Mert az ilyen barátok nélküli, búskomor, gondterhelt állapot bár ismétlődhet, de az első előfordulás után az ember már immunizálódik. Pont olyan ez, mint a kávéval : sosem fogod azt a hatást érezni többé, amit akkor éreztél , amikor előszőr ittál meg egy pohár kávét. Ez kávé szempontjából persze nem jó, de érzelmek szempontjából igen.
Viszont, hogy átvészeld ezt a periódust, egyet tudok csak tanácsolni : lazits és tanulj ! Nem a könyvekre értem, hanem tanulj életszinten. Tanulj a hibáidból, edzd a türelmed, a higgadtságod, tanulj meg hallgatni a test jelzéseire : mikor vagy fáradt, éhes, kimerült, stb., és tanuld meg, hogyan kezeld magad ezek a " tünetek " ellen.
Használd ki ezt az időt MAGADRA. És ne érezd rosszul magad ! Ne felejtsd el , hogy minden periódus jó valamire és " Ha már a padlón vagy, legalább szedjél fel valamit onnan ! "
És meglátod, elfog múlni. Ezek az élet vizsgái , pont mint a pálmafáknál : a pálma tetejére nehéz követ helyeznek, még fiatalon, hogy magasra és egyenesre nőjjön. Embernél sincs másként ! Az egyén választása, hogy kitartó, erős jellemé fejlődik vagy összeroppan a sors súlya alatt. Élj úgy, hogy az előbbi válljon be nálad !
Sok Sikert
83-as!
Nagyon-nagyon szimpatikus vagy, talán furán hangzik, de Én itt a gép előtt kijelentettem: Imádlak! =D Hű, több ilyen ember kellene a világra! :)
Még elszeretnék olvasni egy kérdést, utána kiokoskodok valamit ide Neked, kedves kérdező. :) Fel a fejjel! ;)
Nos, Én úgy gondolom, hogy ami most a legfontosabb, hogy leérettségizz. Gondolj bele, a sikerélmény garantált, így önbizalmad is lesz. Jó üzlet, nem?
Nekem se esik jól, hogy látok sok párt, baráti társaságot, Nekem meg szinte a nagy semmi maradt. De túl jut rajta az ember, mert muszáj. Akkor fogsz belőle kikecmeregni, amikor a legkevésbé számítanál rá. Egyszer csak, véletlenül. Így szokott ez menni. Légy türelemmel, csak várd ki a végét! Add lesz azt a pár plusz kilót, azzal is, hagy legyen sikerélményed! Az nagyon jót tesz ám. :) Gyerünk, menni fog, de akard is azt, hogy minden jó legyen!
Ügyesen, szorítok Neked! :)
Ó köszönöm:)
Nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan rajongóim lesznek:)))
És mi a szimpatikus?:D a tartalom, a stílus, szóhasználat stb?:D
(Ezt főleg önös érdekből kérdem.. sztorikat és verseket írok hobbi szinten, igy érdekelne mi tetszett meg:)
21:24 (egykori 83-as)
Köszi, hogy ezt leírtad, elmentem! Eddig azt hittem, hogy az embernek gyerekkorától kezdve úgy kell fejlődnie, hogy jó társasági ember váljon belőle később...
21:50
Köszi a professzionális tanácsokat :) te szakember vagy?
"Tanulj a hibáidból, edzd a türelmed, a higgadtságod, tanulj meg hallgatni a test jelzéseire : mikor vagy fáradt, éhes, kimerült, stb., és tanuld meg, hogyan kezeld magad ezek a " tünetek " ellen. "
De ez most olyan... én nem akarok ilyen tudatos lenni, gyerek akarok maradni. Vagyis egy felnőtt gyerek. Nekem ez az "edzd a türelmed, higgadtségod" olyan Chuck Norris-osnak hangzik :) Nem akarok jedi lenni, csak egy normális ember. :( és nem nagyon érzem azt, hogy ez egyszer csak egy emlék lesz. vagy másképp fogalmazva "nem látom a fényt az alagút végén"
Ma reggel nagyon rossz idő volt, és én komolyan elgondolkoztam azon, hogy csinálok valamit magammal :(
ma 01:11
Jó lenne, ha az a véletlen eljönne. Az elmúlt években szinte minden nap izgatottan vártam, de hiába..
És az egy hétben leadtam 6 kilót, mert nem tudok enni, se inni, állandó gyomorgörcsöm van. legjobb fogyókúra.. :S
Azért tessék enni, rendben? Lelassul az anyagcseréd, nem tesz jót.
Próbálj meg pozitívabban gondolkozni, kérlek, csak próbáld meg! Nyugodj meg, hogy ne legyél görcsös. Nem könnyű, Én ezt belátom, elhiszem Neked. De talán ez lehet az első lépése annak, hogy megint olyan legyél, mint régen.
83as vok:)
"Nem akarok jedi lenni, csak egy normális ember." --> ez nagyon tetszett:DDD
Kit érdekel milyen idő van odakinnt? Sz*arjál bele:D esőben, szélben is lehet rengeteg dolgot csinálni ami örömteli:)))
" egy hétben leadtam 6 kilót" -> Egyél!!!:) Lehet, hogy a lelked ápolásra szorul és idő kell hozzá, de a tested hamarabb feladja a küzdelmet!
Ha szükséges kilók voltak (értsd: nem voltál elhízva) akkor tessék őket visszaszedni!:) Legyen ez az első pont, az "önfejlesztési listán".
Amúgy ha nem érzed magad elég kitartónak, akkor tűz ki apró, gyorsan elérhető célokat! A teljesítmény/siker érzése mindig sokat segít a folytatáshoz:)
Ne egyből a régi éned próbáld meg/visszaszerezni, hanem csak szépen folyamatosan.
Nem is tudom... pl: mondtad, h nehezen beszélsz az emberekkel---> akkor írj mondjuk egy 10-20 soros ismertetőt (mondjuk a kedvenc témádról, természet, jövő, állatok, akármi:D) és menj ki az utcára és próbáld meg idegenek ezt elmondani...
Mondjuk "a mai nap 10 embernek ezt elmondom", és hajrá:D
Egyszerre csak egy lyukat tudunk foltozni;)
Aztán majd alakul:)
"nem látom a fényt az alagút végén" erre egy jó arc ismerősöm mondta: "Ha nem látod a végét, vegyél egy mély levegőt, aztán kapcsold fel a zseblámpád":DDDD
Nagyon jót röhögtem rajta:D a mondanivalója pedig kb annyi, hogy ha nem oldódik a helyzet magától, akkor vedd a kezedbe az irányítást:))
Sikerült az érettségim! Sőt, töriből még oklevelet is kaptam. Oké, magyarból meg épp, hogy átmentem, de mindegy.
De most csömörből vödörbe kerültem: mivel foglaljam el magam nyáron? Nincsenek már osztálytársak, nincs iskola, unatkozni fogok, és még jobban süllyedni oO
83.
Időnként ki tudsz akasztani:D végre megvan az érettségid, sikerült:)
1. Örülj neki!
2. Itt a nyáááár:D Ismerkedhetsz,barátkozhatsz,szórakozhatsz:D
3. Nézhetsz egyetemet, ill munkát :D attól függően, hogy melyiket szeretnéd.
Egy kis lépés már megvan:)
Ráadásul akár munka, akár egyetem, mindenhol új arcok!!!!
És mindnél tiszta lappal indulhatsz:)
Ragadd meg a lehetőséget, küzdj érte, küzdj magadért!!!!
Egyébként gratulálok az érettségihez:)))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!