Mit kezdjek magammal? Teljesen életképtelen vagyok.

Sziasztok, 27 éves vagyok, budapesti és nő.

Alapjáraton nem gazdag, de jól élő család egyke gyereke, a szülők (együtt vannak) és a 4 nagyszülő és keresztszülők összes szeretete az enyém volt mindig.

Kedves, rendes és vagány gyerekként teljesen rám hagytak mindent, verekedhettem, sportolhattam, úgy öltözködtem, ahogy akartam, azt csináltam, amit akartam és utazni is volt lehetőségem.

Egyetlen elvárás a tanulás volt, amiben meg is feleltem. Általánosban 4,8 gimiben 4,5 fölött és végül egyetemre kellett mennem, mert hogy mindenki diplomás a családban.. Az nem számított, hogy a mérnöki kart 4 év helyett 8 alatt sikerült megcsinálni, de mindegy ez is megvan.

Vannak nyelvvizsgáim és jogosítványom.

Volt kettő hosszabb párkapcsolatom, egyikben sem kellett nekem sem dolgoznom se igazából nagyon megfelelnem, aztán nyilván tönkrementek az én hibámból, mert olyan motiválatlan vagyok.

A tanulás nem ment nehezen (egyetem más tészta) pénz meg mindig volt én meg közben lemaradtam fejlődésben a saját kortársaimhoz képest. Család-gyerek-munkahely-célok.

Most eljutottam odáig, hogy tanácstalan vagyok. Egyszerűen elkényeztetett vagy milyen.

Nem dolgoztam soha rendesen, járkáltam ismerősökhöz meg diákmelózni, de hogy 8 órában egy helyen sokáig, szabályozottan és rendesen..Na azt soha.

Akarni nem akarok, de úgy érzem kezdenem kell magammal valamit, jó pár éve egyszerűen csak „nyári szüneten” vagyok.

Minidig csak jövök, megyek, foglalkozom magammal,családommal,kutyámmal,pasimmal- ha éppen van.

De a semmittevéstől és utóbbi időben egyedül éléstől magányos és depressziós vagyok.

Nem tudom, hogy szedjem össze magam, mi motiválhatna, hogy érezhetném jól magam. Milyen munkát keressek, mivel kereshetnék jól.

Semmi nem érdekel. Semmilyen olyan hobbim nincs, amivel munkaként is foglalkoznék.

Van kezdőtőkének való pénzem, autóm és egészségem, de ötletem semmi. A szüleim normálissá de teljesen életképtelenné neveltek.

Hogyan tovább?