Szégyen, ha introvertált vagyok vagy természetes dolog?

> A sikeres emberek nem másnak akarnak megfelelni

Az, hogy valaki introvertált, vagy extrovertált, az független kérdés attól, hogy valaki másoknak meg akar felelni, vagy sem. Aki introvertált annyit jelent, hogy valaki nehezen barátkozik, befelé fordul, kevésbé szoros a kapcsolata más emberekkel. Aki extrovertált, az meg könnyen barátkozik, szeret társaságban lenni. Akár introvertált, akár extrovertált valaki, lehet benne valamiféle megfelelési kényszer. De ennek az ellenkezője is.

1. Lehet, hogy valaki pont azért introvertált, hogy ne lássanak bele a lapjaiba, és ne derüljön ki, hogy különc. Őt pont a megfelelési kényszer teszi introvertálttá.

2. Lehet, hogy valaki pont azért introvertált, hogy páncélt emeljen a külvilág elé, és ne kelljen megfelelnie másoknak.

3. Lehet, hogy valaki azért extrovertált, hogy jó színben tűnjön fel mások előtt, tehát pont a megfelelési kényszer miatt lesz extrovertálttá.

4. Van, aki meg azért extrovertált, hogy kvázi ő diktáljon, ő legyen a „vezérürü”, ő mondja meg másoknak, hogy mit és hogyan és nem fordítva. Őt pont a megfelelni nem akarás teszi extrovertálttá.

Ez két külön tengely.

~ ~ ~

És van itt egy harmadik tengely, ez pedig a kritikatűrés. Némi extrovertált skill elsajátítása például képessé teszi az embert arra, hogy könnyebben átlépjen azon, hogy ha valaki hülyegyereknek, vagy retardált baromnak hívja. ;-) Hiszen aki többet van mások társaságában, többet kommunikál másokkal, az gyakrabban találkozik azzal, hogy bizony az emberek véleménye – akár róla, akár bármi másról – eltér, és néha szélsőségesen eltér. Meg kell egy adag introvertáltság is, hogy ezt a véleményt a saját falán kívül tudja tartani, mert hiszen mit is számít, hogy egy vadidegen a neten miről mit gondol, mi a véleménye.

A másik embert meg nem csak az tudja kihozni a higgadtságából, ha alpári jelzőkkel illetik, hanem pusztán az is, hogy ha valaki valamiről egy picit máshogy vélekedik, mint ő. Nyilván ha sokkal introvertáltabb lennél, akkor nem érdekelne, hogy egy falon kívül lévő ember mit gondol, sőt eleve fel sem tetted volna a kérdést. Ha meg sokkal extrovertáltabb lennél, akkor meg megszoktad volna, hogy az embereknek nem feltétlenül azonos a véleményük a tiéddel egy adott témában, ennek ellenére ez nem jelenti azt, hogy ők retardáltak lennének.

Hogy te minek tartasz, annak sok jelentősége nincs, hiszen nem ismersz, nem tudod fiú vagyok vagy lány, 20 éves, 40 vagy 60, nem tudsz rólam semmit, csak azt, hogy valami bökte a csőrödet a válaszomban. De ha van barátom, és egy igazán jó barátom – akiről tudom, hogy ért, azonosulni tud velem, és nem akar rosszat nekem – komolyan gondolja valamelyik döntésemről, tettemről, hogy ez elég hülye dolog volt tőlem, annak már súlya van. Nyilván nem véletlenül mondja, nekem dolgom van azzal, hogy megrágjam, megemésszem a véleményét, megértsem, hogy miért gondolja azt, amit gondol. Hogy aztán ezt megértve én arra az elhatározásra jutok, hogy igaza lehet, vagy éppen arra, hogy mégis a saját döntésemet érzem jónak, az egészen más tészta, de ez már nem egy érzelmi kérdés lesz, hanem egy racionális, mély elemzés eredménye.

Ha van bennem egy cseppnyi extrovertáltság, akkor lesz olyan barátom, aki őszintén a szemembe fogja tudni mondani, hogy hülye vagyok, annak ellenére, hogy tudja, hogy ez nem esik jól, de meg van győződve arról, hogy tényleg az vagyok. Ha nincsenek barátaim, senki nem fog szembesíteni azzal, ha hülyeséget csinálok. Márpedig hülyeséget minden ember csinál, nincs olyan ember, akinek mindig mindenben helyes a nézőpontja, helyesen értékeli a helyzetet, helyes döntést hoz és helyesen cselekszik.

~ ~ ~

> és az introvertáltság nem rossz dolog

Mintha én is pont ezt írtam volna, hogy sem az introvertáltság, sem az extrovertáltság önmagában nem rossz, de nem is jó dolog. Ez nem két kalap, hanem egy tengely, annak minden pontjával. Van, akiben egyensúly van. Van, aki egy kicsit introvertáltabb. Van, aki kicsit extrovertáltabb. Meg van aki valamelyikben végletes. Van egy elég tág intervallum, amiben ez nem jelent különösebb problémát, van az adott személyiségjegynek előnye is, hátránya is. A szélsőséggel az a gond, hogy ott általában több a hátrány, mint az előny. Pont ezért érdemes középre tartani, mindig lehet és érdemes is a tengely másik oldalától tanulni valamit.

Kérdező!

Normális ember nem mar bele abba, aki segíteni szeretne neki.

Az introvertált ember sem!

Ezek után hogyan higgyük el neked az "Egyesek bántanak azért"... kezdetű mondatodat?

Kérdező!

A saját érdekedben nagyon sürgősen beszélj egy pszichológussal!

Mutasd meg neki ezt az oldalt, ahol írtál.

Ha ezek után úgy fogod érezni, hogy ő is beléd akar kötni, ez akkor 100% biztos jele annak, hogy nagyon nagy baj van veled!

#11

> A legnagyobb művészek, pl. Dante, életük végéig magányosak maradtak.

Dante érdekes példa. Az életrajzából, mások leírása alapján valóban elég introvertált ember lehetett. De pont arra is jó példa, amit írtam, képes volt olyan viselkedést is elsajátítani, ami inkább az extrovertált emberekre jellemző. Számos helyen megfordult, sok mestere volt. Sok helyen alakított ki baráti kapcsolatokat, amelyek fontossá is váltak az életének alakulásában. Előadásokat tartott sőt még politikusi karrierje is volt, igaz nem túl hosszú. Lehet, hogy a baráti kapcsolatai nem voltak túl mélyek, de mindezekhez meg kellett tanulnia kapcsolatot létesíteni más emberekkel.

> Eddig se számíthattam a családomon kívül senkire

A jó családi kapcsolatok képesek az introvertáltság hátrányait jelentősen kompenzálni. De azért az sem véletlen, hogy pl. a néphagyomány is számos olyan rítust tart számon, ami a nem vérségi kapcsolatokról szól. (Pl. a komaság intézménye, és annak minden szertartása, komatál küldés, stb…) Talán azért, mert bár a család nagyon erős támasz lehet, de mikor a család egészét érintő válságról van szó. – pl. egy családtag elvesztése – akkor nem tudnak azok kiemelni abból az érzelmi gödörből, amiben vagy, hiszen ők is benne vannak. Ilyenkor jönnek jól a kellően mély, de nem vérségi alapú kapcsolatok.

De kétségtelen, az introvertáltságnak a hátrányokon kívül előnyei is vannak, és remekül el lehet lenni így is. Én ha nem is szélsőségesen introvertált, de alapbeállításban introvertált voltam fiatalon. Viszont én igyekeztem megtanulni, hogy hogyan tudok másokkal baráti kapcsolatot kialakítani, hogyan tudok megnyílni az arra érdemeseknek, hogyan tudok teljesen idegen közegben magabiztosan fellépni, és a kettőt összevetve mondom azt, hogy ebből sok előnyöm származott.

Kedves kérdező!

Van valami becsípődésed. Te folyamatosan a másoknak való megfelelést olvasod ki mindebből. Még akkor is, ha pont arról írok, hogy a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz.

extrovertáltság ≠ másoknak való megfelelés

extrovertáltság ≠ másoknak való meg nem felelés

introvertáltság ≠ másoknak való megfelelés

introvertáltság ≠ másoknak való meg nem felelés

Az introvertáltság csak annyit jelent, hogy valaki nehezebben létesít mélyebb, baráti kapcsolatot, nehezen fejezi ki a mélyebb érzéseit, gondolatait másoknak, jobban érzi magát egyedül, mint társaságban. Az extrovertáltság meg ennek az ellentéte.

A másoknak való megfelelésnek van egészséges mértéke.

- Aki túlságosan meg akar felelni másoknak, az birka, akaratgyenge, megalkuvó.

- Aki semennyire nem akar megfelelni másoknak, a közösségnek az meg antiszociális.

- A helyes egyensúly az, hogy ha mások elvárásokat támasztanak irántad, akkor azokat mérlegeled, és ha helyesnek tartod ezeket, akkor tanulsz belőle. Amiben viszont a saját álláspontodat tartod helyesnek – szintén mérlegelés után –, abban meg mások elvárásai ellenére ragaszkodsz a saját magad által igaznak tartott úthoz. Mindkettő racionalitást, higgadtságot igényel, az érzelmek kordában tartásával.

Te nem introvertált vagy. Lehet, hogy az is vagy, de amit te az introvertáltságnak tulajdonítasz, az nem introvertáltság, hanem némi antiszociális jelleg, meg az érzelmek uralásának erős hiánya, ami miatt nem csoda, ha nem akarsz emberekkel kapcsolatot teremteni, mert úgy tűnik mindentől ideges leszel, ami kicsit másabb, mint te. Ez nem introvertáltság, hanem puszta gyenge érzelmi tudatosság, mások elfogadásának, a toleranciának az erős hiánya. És ennek semmiféle pozitív oldala nincs, ez pusztán jellemhiba.

És még mielőtt megint félreértenéd, mások elfogadása, mások tolerálása nem jelenti azt, hogy meg kell annak a másságnak felelned. Én pl. soha nem rajongtam különösebben a fociért. De vannak barátaim, rokonaim, akik igen, és el tudom fogadni, hogy egy meccs megnézése nekik örömet okoz, nincs probléma, ha mondjuk egy sörözést valaki elhalaszt, mert éppen valami jó meccs lesz a tévében. El tudom fogadni, örülni tudok neki, ha ő örül, ha a csapata nyer. De ettől én egy nüansznyival nem szeretem jobban a focit, és 0%-al több focimeccset nézek tőle. Elfogadni, tolerálni valakinek az eltérő ízlését, gondolatát, értékrendjét nem jelenti azt, hogy bármilyen külső dolognak meg kellene, hogy felelj.