Ha nem vagyok pszichopata akkor mégis miért van ez?

Órán volt szó az antiszociális, pszichopata emberekről és voltak tulajdonságok amikben magamra ismertem. Aztán utánanéztem ezeknek, kitöltöttem egy "tesztet" ami azt hozta ki hogy érvényesülni tudó vagyok,de nem gázolok át másokon, semmiként nem vagyok pszichopata. Nem mintha bíznék internetes tesztekben, de én is így látom magam, szóval ezzek kivételesen egyet értek.

Mégis, van egy pár dolog ami zavar. Például sok mindenbe belekezdek, és sok mindent hamar megunok, kevés dolog van ami igazán le tud kötni, például a hülyeségek egyáltalán nem, gondolok itt közkedvelt tévés sorozatokra. Inkább olvasgatni szeretek és magamat fejleszteni, ismerkedni a világgal.

Nem nézek le másokat,viszont sokszor irritál az extrovertált emberek viselkedése.

Kiskoromban szerettem bántani állatokat, és valljuk be, elég rasszista voltam, de ez megváltozott, szerintem csak a családom tehetett róla,elég rasszista mintkét szülőm. Régen azt hittem egyes emberek felsőbbrendűek másoknál, és ez így igazságot, aki rossz sorsot kapott az valószínűleg meg is érdemli. Most már évek óta az egyenlőség mellett vagyok, és bár néha reflexből még visszaköszönt a rasszizmus is pár másodpercre, de szerintem elég jól visszaszorítottam magamban, és most már próbálok másokat is arra ösztönözni hogy tekintsenek mindenkit egyenlőnek, mert senki nem tehet arról hogy hova született, ne legyenek előítéletesek. Ami pedig az állatokat érinti, ha már nem lennének meg a fix terveim a jövőbeli állásomat illetően, biztos állatorvos lennék.Védem áz állatokat és növényeket,néha még jobban szeretem őket mint az embereket,sokkal tisztább lelkű például egy kutya:)

Mindenkivel tudok kedves és felszínes lenni, a többség naivnak és ostobának hisz (nem tanulmányilag, viselkedésileg), miközben csak azért viselkedek így mert nem akarok egyedül maradni, hiszen akkor kinéznek a gimiben. De a felszínes, öncélú, korombeli emberekkel nem sokat tudok igazán beszélni,szeretném magamat adni,de mivel nem vevők rá muszáj felvennem ezt a "álarcot" a suliban. Viszont semmi célom velük, nem manipulálom őket, tényleg csak azért vagyok kedves mert egyrészt egy egy alap gesztus ami mindenkinek jár, másrészt nem tudom úgysem magamat adni és ha meg se szólalnék vagy olyanokról beszélnék amikről tényleg akarok, senki nem barátkozna velem.

Viszonylag gyakran váltogatom a barátaimat (nem fiúimat,barátaimat), de csak azért, meg a mai korombeliek többsége borzalmasan romlott, megy a pletykázás, egymás hátbaszúrása, mindenkinek csak a saját gondja számít és csak addig kellenek neki a barátok amíg szórakoztatják őket. Legalábbis a legtöbb embernél a közelemben ezt tapasztaltam, és én ilyen emberekkel nem fogok egy levegőt szívni, ezét is "váltogatom" a barátaimat, keresem azokat akikkel nem csak felszínes dolgokról lehet beszélni,őszinték és hűségesek. És igen, egyenlőség bárti vagyok, alanyi jogon mindenki egyenlő bőrszíntől, származástól függetlenül. Viszont ha valakit megismerek közelebbről és látom hogy hogyan viselkedik, szerintem teljesen jogosan ítélhetem el bizonyos dolgok miatt.

Visszatérve az eredeti kérdéshez, sokszor kapom azon magam hogy ígérgetek dolgokat aztán nem tartom be, de ez sokszor azért van mert nem tudom utólérni magam, elméletben sok dolgpt eltervezek de végül nincs erőm mindet megvalósítani.

És bizony amire nagyon nem vagyok büszke, hogy szemrebbenés nélkül tudok hazudni akárkinek, és ez általában reflexből jön. Bár ezt foghatom arra is hogy így nevelkedtem, hiszen tényleg így van, de akkor sem tagadhatom hogy borzalmasan rossz szokás, erre tényleg nincsenek kifogások.

Nagyon ambíciózus vagyok, kitűzök egy célt és sokszor nem is érdekel az oda vezető út, csak maga a cél. De azért nem hiszem hogy képes lennék bárkin is átgázolni, viszont van hogy bunkó vagyok emberekkel ha az "utamba állnak" amikor el akarok érni valamit, de ilyenkor mindig megbánom ahogy viselkedem velük, csak az a baj hogy elég hirtelen haragú vagyok egyes helyzetekben. Csakis a családommal vagyok olyan közeli viszonyban hogy ez a bunkó énem felszínre törjön, a barátaimmal egyszerűen csak ridegenben kezdek viselkedni ha bárhogy is ártanak nekem, nem "merem" kimondani amit gondolok, főleg ha nem is látom értelmét.

És ami a legérdekesebb, amit sok ember furcsáll bennem hogy például Hitlert sem tartom teljesen gonosznak. Könyvekben is szeretem a "gonosz" karaktereket, keresem bennük a jót, az okot hogy mit miért csinálnak, és sokszor találom őket érdekesnek, például Hannibál karakterét. Mert senki sem születik teljesen 100%-osan gonosznak, és pont ezért ezeket az embereket/karakterekez a legjobb elemezni.

Most hirtelen csak ennyi jutott eszembe. Nem hiszem hogy pszichopata lennék, hiszen eleve megrémít a gondolat, hogy az legyek. Másrészt például rengetegszer sírok, akár azon is ha hallom hogy baleset történt és ártatlanok haltak meg, idegenekért, könyvszereplőkét is képes vagyok őszintén sírni. Viszont a felszínes barátaim már nem tudnak meghatni, ha engem valaki egyszer már hátbadöfött, onnantól kezdve nem tud érdekelni. Kedves vagyok vele és kicsit távolságtartó, de többet nem nyújthatok.

Szeretek segíteni másoknak, szoktam adományozmi is, de csak ha tudom, hogy jó helyre kerül a pénz.

Introvertált vagyok azt tudom, de nem hinném hogy antiszociális vagy pszichopata, hiszen vannak érzelmeim, érzek bűntudatot is, vágyom emberek társaságára, csak nem akárkiére. Csak ez nem látszik, mert ahogy írtam, nem sok hozzám hasonló van a környezetemben, ezért az emberek magának való embernek tartanak.

Azt hiszem a legfontosabb kérdésem, hogy mégis miért szimpatizálok teljesen romlott de zseniális emberek karaktereivel? Akiket kitaszított a társadalom mert mások voltak, és "gonoszak" lettek?