Majdnem tökéletes az életem, de mégis utálom? L

Van családom, kisállatom, minden eszköz amire szükségem van, majdnem kitűnő vagyok egy magánsuliban, ahová szeptemberben kezdtem meg a tanulmányaimat. Jó eséllyel mehetek külföldi, neves iskolába. Szeretm az új helyet, ! nyelven beszélek, 17 éves vagyok, lány. Utálom az életem, általánosban és nulladik gimiben (máshol volt, nem magánsuliban) rengeteg sértést kaptam, igen egy kicsit duci vagyok (170/81) de fogyózom és 2 hónap alatt lement 5 kiló. Igaz hogy nem volt még barátom és szűz vagyok, de mindezért bántani kellett? Mára annyira utálom magam, nem bízok magamban, nem tudom elhinni hogy sokra vihetem, nem tudom értékelni a legértékesebb dolgokat sem, egy napja koplalok mert valahogy muszály büntetni magam, amiért egy sz@r vagyok. Ez kb egy vagy egy félhónaig szokott tartani, utána elkezdem vagdosni magam, ez nálam már megszokott, a mostani a harmadik mélyhullámom. A szüleim nem nagyontudják mi a helyzet, csak anyuval szoktam beszélni néha, de neki se mondok el mindent. Barátaimmal nem lehet ilyenekről beszélni. Egyedül érzem magam és nem tudom hogy értelmes e az életem, jó hogy én itt vagyyok? Gyakran álmodom olyanról hogy elütnek, megerőszakolnak vagy megvernek és kórházba kerülök, ilyenkor mindig felkelek éjszaka, aztán azon gondolkodom hogy nem is lenne rossz ha egy kicsiut verne a sors amiért ilyen elcseszett vagyok. Jártam pszichológushoz két évig, abban a két évben nem voltam a gödörben, de most hogy nem járok, már nem is ott lakunk így újra minden kezdőduik előlről, ez egy kör amiből nem tudok kijutni. Nem tudom mit csináljak.