Szégyen, ha introvertált vagyok vagy természetes dolog?

A kérdés pont arra vall, hogy nagyon is meg akarsz felelni.

Amúgy nem gáz.

Én is az vagyok.

Te elítélsz miatta? Ennyire ítél el ugyanúgy téged is más.

Ez egy természetes dolog, szóval emiatt nem bánthatnának.

Azonban ez nem azt jelenti, hogy be kell bújnod egy csigaházba, aztán majd 50 év múlva talán előjössz!

Próbálgasd csak az emberi kapcsolatokat, jót tesz neked!

Csak ne ott, ahol bántanak, hanem keress másik helyet.

Fel lehet tenni a kérdést fordítva is. Szégyen-e ha valaki extrovertált, vagy természetes dolog?

Ez két személyiségcsoport. Vannak introvertált és extrovertált emberek. Mindegyik személyiségjegynek, tulajdonságnak vannak előnyei, hátrányai, lehetnek a többi emberre nézve is, a kérdéses személy számára is jó és rossz aspektusai.

Akár introvertált, akár extrovertált valaki, a cél az – ha a személyiségét jó irányba akarja formálni –, hogy az ebből származó hiányosságait, hibáit, nehézségeit igyekezzen megszüntetni, kompenzálni, az ebből származó előnyeit meg jó irányba próbálja kihasználni.

Pl. egy introvertált embernek valahol feladata az, hogy képes legyen megosztani a gondolatait, érveit, érzéseit, legyen képes örülni a világ dolgainak, legyen képes segítséget kérni és adni, kooperálni, legyen képes az érdekeit érvényesíteni, tanuljon meg határozott lenni, de legyen képes másokat is figyelembe venni, alkalmazkodni másokhoz, vonjon be néhány embert a belső világába, vágjon lyukakat, ajtókat abba a falba, ami körülveszi. Az extrovertált ember feladata meg az, hogy elsajátítsa az, hogy mikor arra van szükség, tudjon csendben maradni, tudjon háttérben maradni, hagyjon mást is előrelépni. Képes legyen eltűrni azt, hogy valami nem úgy történik, ahogy ő helyesnek látja, legyen képes türelmes lenni, legyen képes elmélyülni, koncentrálni.

Egy introvertált embernek miért lenne "feladata", hogy megossza a gondolatait, érzéseit, amikor a lőtéri kutyát nem érdeklik? Teljesen értelmetlen dolog lyukakat vájnia, utat nyitnia a saját világa felé. Nem azért épít senki égig érő falakat, hogy aztán az első szóra lerombolja őket.

Kooperálni, segítséget kérni, efféléket meg azért nem fog (és nem is kell tudnia), mert önként választotta azt, hogy így él, nincs szüksége a többi emberre.

#8: Azért, mert az ember alapvetően társas lény, közösségben él, és a társadalom működése is ezen alapszik. Ettől lett igazán sikeres az ember, mint faj a földön, mert a beszéddel, meg később az írással képes volt gondolatokat megosztani másokkal. Erről szól kvázi minden, ami tudomány, vallás, művészet, politika, filozófia. A művészet kimondottan az érzések átadására szolgál, és itt ne csak múzeumokra gondolj, hanem a filmművészetre, zenére, annak minden modern, populáris ágára is.

Amíg valaki nem kerül kellően szoros kapcsolatba veled, addig valóban kevésbé érdekli, hogy miről mit gondolsz, mit érzel. Pont azáltal kerül hozzád közel, azért tud azonosulni veled, azért érez felelősséget és érdeklődést a sorsod iránt, mert tud rólad dolgokat. És ez alapvetően neked jó. Neked jó, ha valaki felhívja egy olyan hibára a figyelmedet, ami valóban hiba, csak te éppen nem veszed észre. Neked jó, ha olyan tanácsot ad, ami hozzásegít a problémád megoldásához. Neked jó, ha olyan perspektívából láttat valamit, amiből te nem gondoltál bele valamibe, ezáltal magad is megvizsgálva az adott nézőpontot, esetleg könnyebben találsz megoldást, vagy könnyebben tudsz megérteni és elfogadni dolgokat.

Ha valaki túlságosan introvertált, az pont erről marad le, sokkal nehezebben boldogul, sokkal nehezebben dolgoz és old meg fel problémákat, nehéz élethelyzeteket, mert kevesebb segítséget kap.

Az introvertált ember nem épít falakat. Neki már kész falai vannak. Ami természetes, de nem biztos, hogy előnyös is. Nem a világnak – annak is –, de elsősorban önmagának. Lehet, hogy valaki úgy érzi, hogy nincs szüksége a többi emberre, csakhogy ténylegesen ez nem így van. A legtöbb súlyos válság – pl. ha valaki hajléktalanná, vagy alkoholistává, esetleg drogfüggővé válik, ne adj isten öngyilkossági kísérletet tesz – pont abból fakad, hogy nincs meg az az ismeretségi, szociális háló – család, barátok –, ami fenntartanák az illetőt, akár anyagi, akár érzelmi segítséggel, akár azzal, hogy az illetőnek ugyan nem tetsző, de alapvetően helyes irányba terelő építő kritikát fogalmaznának meg, amiből az illető talán néhány dolgot idővel mégis el tud fogadni.

Oké, mindenkinek joga van arra, hogy mindenféle véleményről magasról tegyen, önként válassza meg az útját, kizárjon minden neki nem tetsző dolgot, embert, de objektíven nézve nagy átlagban ez az illető számára rosszabb életesemények sorához vezet. Márpedig nem hiszem, hogy az emberek többsége erre vágyna.

Sok introvertált embert ismerek, sőt az alapszemélyiségem nekem is introvertált. De egyetlen olyan introvertált embert ismerek a sok tucatból, aki valóban jól is érzi magát a bőrében úgy általában, nem érzi magát sem magányosnak, sem elégedetlennek. (Nota bene számos tulajdonságában ő is megtanult egy kicsit extrovertáltabb lenni, nota bene van felesége, vannak gyermekei, tehát az ő falán belülre is beengedett embereket.)

Tudok kivételekről is. Nem minden ember társas lény, ez olyan, mintha azt mondanád, hogy minden rovar bogár. Az emberi fajt nem az tette naggyá, hogy képes együttműködni a többiekkel - erre a hangyák is képesek - hanem a képzelet, a fantázia képessége. A legnagyobb művészek, pl. Dante, életük végéig magányosak maradtak.

Én szélsőségesen introvertált vagyok, és azóta nem érzem szükségét, hogy bárki is szoros kapcsolatba kerüljön velem, azonosuljon csak azért, mert én azt mondom, vagy érdeklődjön irántam. Eddig se számíthattam a családomon kívül senkire, ezután se fogok, főleg nem vadidegenekben bízni. Amire megoldást kellett találnom eddig, azt mindig sikerült egyedül, önerőből megoldani.

Meglehet, hogy sok dologról így lemaradok, viszont még így is sokkal jobban megéri, mert legalább annyi negatív oldala van a nyitásnak, mint amennyi pozitív.

Tapasztalataim, és az itt olvasottak szerint pedig ha az ember hullámvölgybe, mélypontra kerül, legkevésbé a többi emberre számíthat. Érdemes megnézni a "Felnőtt párkapcsolatok" kategóriát, mennyi nulla életű szerencsétlen failtroll jár fel gúnyolódni mások kárára. Szóval legkevésbé mástól várnám a segítséget.

Most már akkor ismerhetsz egy introvertáltat, aki önként és dalolva döntött így, és azóta se bánta meg a döntését. Eddig ez az életfelfogás csak hasznomra vált, csak nyertem rajta.