Miért érzem úgy, ahányszor csak meglátok egy fiatal férfit babakocsit tolni, hogy "Jézusom, mekkora egy balek! "?
Mert buta vagy.
Az egy dolog, hogy te nem szeretnél (még) gyereket, de hogy el sem tudod képzelni, hogy más másképp van ezzel, illetve hogy lenézed azt, aki tőled eltérően gondolkodik, az nagy butaságra, korlátoltságra vall.
Ilyen felfogással inkább ne is szaporodj.
Ez csak annyit jelent,hogy gyerek vagy még,majd ha megérsz ,akkor máshogy fogod gondolni.
Az egy dolog,hogy valaki nem tervez gyereket,de nem kell ilyen ostobaságokra asszociálni,hogy balek,meg ilyenek,arról,aki szeretne feleséget,családot.
Egyébként látszik,hogy nem vagy magabiztos,attól félsz,hogy az esetleg egy erősebb társ elnyom téged.
Majd ha lesz komoly kapcsolatod akkor meg fogod érteni,mert ketten vagytok a partnerrel,nem pedig ő egyedül,mindenről közösen hoztok döntést.
Ahha, mert olyan elő sem fordulhat, hogy szabad akaratából döntött úgy, hogy gyereket vállal??? Ès mèg jól is èrezheti magát közben, na neee!
Beteg hozzáállás, főleg úgy, hogy a mások èlete a tièdre semmilyen hatással nincsen, nem is èrtem, mièrt kavar fel annyira, hogy kèrdèst is kiírj róla??
Mièrt zaklat fel más sorsa, ha a tièd tökèletes ès veled ez nem fordulhat elő???
Én inkàbb azt érzem hogy ha én lennék a sràc helyébe kiràz a hideg.
Arra gondolok,hogy teljesen tönkrement az élete,màs céljaiért kell dolgozzon le kell mondjon a jó dolgokról a habzsi dõzsirõl,mehet haza a panelba,otthon az elhízott felesége,szàmolgatjàk a pénzt,hogy mire adhatnak ki,közben fizeti a gyerek f..szsàgait,veszekednek otthon a pénzen,gagyi ruhàkba jàr a pasi az asszony is.
Én nekem ez ugrik be àltalàban nem mondom,hogy így van de nekem negatív képem van a gyerektémàval kapcsolatban.
Nem balek õ legalàbbis nem minden esetben.
Csak sokszor ezt az életképet làtom fiatal pàr lelakva,asszony elhízva,a pasi semmilyen ruciban,mennek a Tescoba olcsó gagyi sz..rokat venni pàrizsit,parizert,ott toljàk a gyereket is.
Soha nem akarok így élni,én se akarnék utànfutót magam mellé.
Gyerek aggyal gondolkodsz, nem sok közöd van a felnőtt gondolkodásmódhoz.
Az a férfi, aki éppen babakocsit tol, lehet élete legszebb pillanatát éli át, hogy megszületett a lánya/fia, akiért sok áldozatot hozott az életben, és neked ez az első gondolatod, hogy balek?
A balek inkább te vagy...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!