Miért van az, hogy úgy érzem, hogyha nem tudok alfahímként élni, akkor nincs értelme sehogy élni?
Az alfahím alatt itt nem is feltétlenül azt értem, amit manapság érteni szokás alatta. Inkább úgy mondanám, hogy olyan ember, aki mindig mindenből ki tudja hozni a maximumot. Ha valaki látta a Breaking Bad-et, akkor úgy fogalmaznék, hogy olyan emberre gondolok, mint Walter White, a főszereplő, aki, miután megtudja, hogy rákos és egy éve van csak hátra, elhatározza, hogy azt az egy évet maximális lángon égve tölti el.
Úgy érzem, nem váltottam magamból valóra semmit. Kicsinek születtem, a lányoknak soha nem kellettem. Ezért, és más visszajelzések miatt iszonyatosan erős kisebbségi érzés alakult ki bennem. Az egész párkeresésre egyébként úgy tekintek, mint egy szüntelen harcra a jobb génállományért, amiben mindkét fél szeretne magánál kívánatosabb partnert találni, és jellemzően az egyik fél megalkuszik. Szerintem nincs több benne, és minden szerelmi dilemma tulajdonképpen erről szól és szólt mindig is a világon. Aki jó génekkel rendelkezik (értsd: külsőre vonzó) az mindig talál partnert, aki nem, az meg beéri hozzá hasonlóan középszerű vagy rosszabb partnerrel. Ez az egyik oldal, a másik pedig természetesen a belső, de a külső megkerülhetetlen, akármennyire is vonzó valaki belsőre, hisz az egész párkeresés lényege végső soron a szaporodás.
Visszatérve rám: azt gondolom, hogy nagyon reálisan látom magamat. Túl reálisan is. Már kinőttem abból az illúzióból, hogy én vagyok a legjobb, az én anyukám a legszebb, az én apukám a legerősebb, stb. Nem vagyok különösebben nyerő, legalábbis sokáig alulfejlett voltam, ez rányomta a bélyegét a személyiségfejlődésemre, és ez a mindenkor kielégületlen erős szexuális vággyal együtt iszonyú erős frusztrációt eredményezett, ami csak még jobban taszítja a lányokat. Egyszóval nem tudom kiélni magam, és nem találok olyan lányt, aki tetszene. Úgy gondolom, hogy selejt vagyok, mert nem életrevaló az, aki huszonnegyedik évesen még mindig nulla tapasztalattal rendelkezik. Bizonyosan fogok szerezni valamennyit, de összességében olyan sikeres, mint amilyen mindig is akartam lenni a lányoknál, valószínűleg már ezután sem leszek, mert nincsenek meg hozzá az adottságaim. Lenne olyan lány, aki lefeküdne ugyan velem, de azzal meg hosszú távon nem tudnám elképzelni magamat, kihasználni meg senkit nem akarok. Tehát összességében nem vagyok olyan vonzó, mint amilyen mindig is akartam lenni, és úgy egyáltalán, nincs meg bennem az a tettrekészség, merészség, kiállás, életrevalóság, ami izgalmassá, férfiassá, élővé tesz egy fiút. Sose éreztem azt, hogy "na, most én uralom a helyzetet, most igazán büszke vagyok magamra", sosem éreztem magam igazi hősnek, igazi főszereplőnek a saját életemben, aki nem túléli a napokat, hanem a tökeinél ragadja meg az életet és belevalóan, irigylésre méltóan éli azt, a saját kedve szerint, kiélvezve minden percét.
Gyerekkoromban éreztem utoljára ezt az érzést, aztán elvesztettem és egész kamaszkoromban kerestem. Azóta se találtam meg. Hallgatag, megfontolt és kissé borúlátó huszonéves lettem, ilyennek lát az, aki most megismer, pedig sose ilyenné akartam válni. Mindig forrófejű, életrevaló kalandor akartam lenni. Úgy viszonyul egymáshoz ez az elképzelt és a valódi személyiségem, mint Petőfi Aranyhoz: Petőfi egy romantikus, hősies, szenvedélyes alkat volt, Arany pedig egy visszahúzódó, csöndes, betegeskedő, magányos zseni. Ő élt tovább, ő alkotott többet, mégis Petőfi az, akire mindannyian még nála is jobban emlékszünk.
Egy kérdésem van: ha most már ilyen leszek örökké, akkor miért éljek tovább? Miért legyek másod- vagy harmadvonalbeli szereplő a saját életemben? Mi értelme úgy élnem, hogy soha nem teljesülnek a valódi vágyaim? Mi értelme van biztonságban, de halálos unalomban leélni egy életet? Nem bírok rajta változtatni. Eddig se bírtam. Legszívesebben éjjel-nappal különféle szexuális játékokat játszanék egy megbízható partnerrel, de aki ismer, az azt gondolja rólam, hogy ennél mi sem áll tőlem távolabb. Hiszen én olyan csendes, megfontolt és jólnevelt vagyok. Utálom, hogy ez lett az arcom, és le akarom vetni. Úgy érzem, az egyetlen méltóságteljes tett az lenne, ha megölném magam, mert méltatlan úgy élni, hogy nem tudja az ember valóra váltani a vágyait. Nincs igazam?
válasza:Remélem ez megnyugtat: én az egész ismerettségi körömből a legrondább embernek tartom magam, viszont van egy olyan barátnőm akire szerintem mindenki irigykedik (én sem értem hogyan, de ezt dobta az élet teljesen váratlanul). Pedig nem vagyok pénzes, és nem nézek ki jól. Te ennek elvből elveted a lehetőségét, hogy ilyen nincs. Mondjuk én nem is voltam félős sose a csajokkal.
Szerintem a te bajod az, hogy félsz elrontani dolgokat (egyébként az enyém is). Külsőségekben mérsz mindent. Emiatt nem alakul ki benned a fokozatos fejlődés. Ok, lehet van SZERINTED nálad értékesebb ember, mert magasabb, alapvetően izmosabb, több pénzt kap a szülőktől, stb...
De a természet nem így működik. Most világ életedben rosszul akarod magad érezni, mert nincs annyi pénzed mint Bill Gatesnek? Mindig lesz nálad valamiben jobb. Inkább keress valamit, válassz ki egy területet. Elégedetlen vagy a külsőddel, akkor kezdd el a nulláról. Kezdj el egy sportot, úgy, hogy megalázkodsz saját magad előtt, és lehet hogy a 16 évesek fognak lenyomni téged mert kezdő vagy benne. De ez a lényeg, merd elrontani, merj hibázni és megalázkodni, és megszerzed a tapasztalatokat. Ha igazán akarod, egy idő után jobb leszel benne, mint aki hobbiból meg buliból csinálja. De ha más érdekel, akkor kezdd el magad képezni a szakmádban, hogy sokkal több mindenhez érts. Dolgozz meg érte. Merj építkezni és ne szégyelld hogy a nulláról csinálod.
Ha már ennyire az állatokhoz hasonlítod magad, a természet sem úgy működik, hogy a legerősebb győz. Hanem aki a legjobban tud alkalmazkodni. Te irigykedsz arra, akinek az élet jobb lapokat osztott, és már rendelkezik olyan dolgokkal, amikkel te nem. De ez a legrosszabb amit tehetsz.
Másoknak akarod bebizonyítani, hogy te vagy a legjobb. Ezért soha nem fogod látni az eredményeid. Inkább nézz szembe azzal amiben élsz, amilyen vagy, és bizonyítsd be magadnak, hogy képes vagy változtatni az életeden. És ez lehet közhely, de csak így működik.
"Mi értelme úgy élnem, hogy soha nem teljesülnek a valódi vágyaim? Mi értelme van biztonságban, de halálos unalomban leélni egy életet?"
Te vagy a felelős érte, hogy teljesülnek-e vagy nem. Nincs egyetemes igazságosság. Inkább dobd el a biztonságot, merj megalázkodni, merj hibázni, hagyd hogy hülyének nézzenek és kinevessenek a kezdeti próbálkozásaidnál. Bármibe vágsz bele, úgy menj oda, hogy neked az is jó ha nem sikerül. Én ha nagyon félek valamitől, elhatározom magamban, hogy ok, akkor most megyek és elrontom. Mert így fogom tudni legközelebb jobban csinálni. De komolyan.
Az öngyilkosságot meg felejtsd el, azzal köpnéd magad utoljára arcon, szerintem nagyon gyáva dolog. És főleg ne várd egyik napról a másikra a csodát. De ha változtatsz a hozzáállásodon, meg fogsz lepődni mi történik körülötted egy idő után.
válasza:"Te vagy a felelős érte, hogy teljesülnek-e vagy nem.2
Ez a legnagyobb baromság amit olvastam. Tapasztalom, hogy rengeteg dologra nem vagy behatással. pl hogy 100e szórólapból mennyi vendég fog jönni és megvenni a szolgáltatásodat.
Uccsó: ok neked baromság, nekem meg nem. Egyébként meg amit írtál, azt is lehet más szemszögből nézni. 100e szórólapból mennyi vendég fog jönni a szolgáltatásodért, szerinted ezért nem te vagy a felelős? Ki csinálja a szórólapot? Ki nyújtja a szolgáltatást? Olyan szolgáltatást nyújtassz, amire valóban annyira szüksége lenne még több embernek?
Lehet más jobbat nyújt ezen a téren. Vagy jobb szórólapot csinál. Nem azt írtam, hogy majd a külső körülményeket magától változtatja meg a hozzáállásod és istenként éled majd az életet. De a céljait így tudja elérni a kérdező SZERINTEM.
"Hagyd ezt a depresszív baromságot és nézz körül a valóságban. Egyébként szerintem Arany sokkal nagyobb költő, mint Petőfi. ;)"
Szerintem is. Nagyságrendekkel nagyobb. Csak Petőfi valahogy jobban megmaradt az emlékezetben, nagyobb benyomást tett az átlagemberre.
"Remélem ez megnyugtat: én az egész ismerettségi körömből a legrondább embernek tartom magam, viszont van egy olyan barátnőm akire szerintem mindenki irigykedik (én sem értem hogyan, de ezt dobta az élet teljesen váratlanul). Pedig nem vagyok pénzes, és nem nézek ki jól. Te ennek elvből elveted a lehetőségét, hogy ilyen nincs. Mondjuk én nem is voltam félős sose a csajokkal."
Két tippem van:
1. Vagy rosszul ítéled meg magad, és nem is vagy olyan ronda,
2. Valami iszonyú jó dumád lehet.
Esetleg még az is lehet, hogy korán kezdted el, és hamar megtanultad, mi kell nekik. Ismertem egy gyereket, hasonlóan nézett ki, mint én. A különbség az volt, hogy ő már 14 évesen csajozott. Rohadt idegesítő volt, állandóan a csajok anyai ösztöneire apellált; előadta magát ilyen szomorú gitárosnak, akit nem ért meg senki, és aki nagyon érzékeny, és minden elszomorítja. Ezt zabálták a csajok. A legidegesítőbb ember, akit ismerek, egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani. Szerencsére ma már nem kell minden nap látnom.
Ezt az egészet csak azért írtam, mert ezek szerint ennyit jelent az, ha valaki korán kezdi. Annak a srácnak volt egy bátyja, lehet, hogy ő tőle tanult. Szóval el tudom képzelni, hogy ha valaki kellően korán pozitív visszajelzéseket kap a lányoktól, akkor az jó kinézet meg minden más extra hiányában is jó lesz náluk. Nálam ez sajnos elmaradt.
"Szerintem a te bajod az, hogy félsz elrontani dolgokat (egyébként az enyém is). Külsőségekben mérsz mindent. Emiatt nem alakul ki benned a fokozatos fejlődés. Ok, lehet van SZERINTED nálad értékesebb ember, mert magasabb, alapvetően izmosabb, több pénzt kap a szülőktől, stb... "
Figyelj, egy valamit érts meg: én nem a saját értékrendemet írtam le ide, hanem azt, amit látok. Tapasztalataim alapján így működik a világ, akármi is az én belső értékrendem. Azzal nagyon jól el lehet lenni - egyedül. De ha valaki partnert akar találni, annak előbb-utóbb meg kell tanulnia a másik nem fejével gondolkozni, vagy legalábbis megkísérelni. Én azt látom, hogy ha valaki magasnak születik és mellé még egy kis izma is van, akkor az eleve nyertesként indul már korán(!), míg az alacsony, nem túl izmos kortársa (vagy akár idősebb társa) nyugodtan a feje tetejére is állhat, a hajára is kenheti az értékeit, akkor se fogja érdekelni a lányokat. Bárki bármit mond: a külső számít a legtöbbet. Én legalábbis eddig ezt tapasztaltam, néhány kevés, de üdítő kivétellel.
Egyébként jóképűnek mondanám magam. Sőt, színészkedni is elég jól tudok, így el tudom adni magam "menőnek". Meglepő módon aki alig ismer, az általában gyakran azt hiszi, hogy nagy csajozóművész vagyok, hallottam már ilyet vissza lányoktól. Írtad a pénzt, nos, nálam azzal sincs gond, de kifejezetten nem vagyok büszke rá, hogy mindent a szüleimtől kapok meg. Egy olyan helyzetbe születtem, ahol választanom kell aközött, hogy a saját lábamra állok, mindent önállóan csinálok meg, de önálló leszek, vagy átveszek valamit, ami már fel van építve a szüleimtől, de az értelemszerűen sose lesz igazán saját teljesítmény. És ez nem könnyű választás. Néha azt kívánom, bár ne így lenne.
"Én ha nagyon félek valamitől, elhatározom magamban, hogy ok, akkor most megyek és elrontom."
De mi van, ha sokkal rosszabb helyzetbe kerülsz? Égtél már be nagyon társaságban, de úgy igazán? Úgy, hogy legszívesebben elsüllyedtél volna? Vannak dolgok, amiket nem lehet meg nem történtté tenni és nyomot hagynak benned is meg az emberekben is.
Nem kezdtem korán, nincs kifejezetten jó a szövegem, nem kellett magam sajnáltatni se.
Te olyan nőt akarsz majd magadnak, akit csak a kinézeted meg a pénzed érdekel? Majd megtudod, ha leveszed a szemellenződ, és találkozol néhány igazi nővel. Az újgazdag ficsúrnak hiába tolja alá az apja a bmw-t, ha egy defektnél a kereket se tudja kicserélni. A kirakatemberek önbizalma addig tart, amíg a külsőségekről van szó. De az élet nem erről szól, max a filmekben meg a facebookon.
Ha a megélhetéseddel nincs gond, akkor már van is előnyöd sok emberhez képest...
"De mi van, ha sokkal rosszabb helyzetbe kerülsz? Égtél már be nagyon társaságban, de úgy igazán? Úgy, hogy legszívesebben elsüllyedtél volna? Vannak dolgok, amiket nem lehet meg nem történtté tenni és nyomot hagynak benned is meg az emberekben is."
Többször mint hinnéd. A haverjaim előtt, idegenek előtt, munkahelyen, barátnőm előtt is(a családja előtt is), de ő is előttem. Annyi kínos helyzetbe voltam már, hogy könyvet írhatnék, rengetegszer beégtem mindenféle szituációban. De így utólag rohadt viccesek, van egy csomó jó sztorim, és tanultam is belőlük. De igazából egy idő után megtanulsz azok véleményére adni akik számítanak, mások meg kit érdekelnek? Aki mondjuk röhög rajtad mert már az elején befuccsol valami vállalkozásod, az nem a haverod, hanem így próbál lent tartani a szintjén. Zavarja, hogy te próbálsz több lenni, és így húznak vissza. Eldöntheted, hogy megfelelni akarsz nekik és mögöttük maradsz, vagy hagyod őket megfulladni az irigységtől. Engem is kinevettek, kibeszéltek az akkori "haverjaim", hogy én ezt meg azt nem tudom megcsinálni. Ez igazából még erőt is ad ha akadályokba ütközöl, mert látni akarod majd pár év után, ők mire mentek a rosszindulatukkal és te hol tartassz.
Ha rosszabb helyzetbe kerülsz, az se baj. Majd lesz jobb is. Az egyhelyben állás viszont a halál. Ember, öngyilkossággal kapcsolatos gondolatokat írtál ide, mi lehet rosszabb? Átlagos, félénk életvitellel ha szerencséd van biztonságos életed lesz, te ezt félsz eldobni, pedig tudod hogy másra vágysz. Ne legyél őrült, nem azt mondom, hogy dobd el amivel foglalkozol-amit átvettél az ősöktől. Az életviteleden viszont változtass. Ismerj meg új embereket, hagyd magad hibázni, próbáld ki magad új dolgokban, kezdj bele új hobbiba, akármi. És ne csak elhatározd, mert a legtöbb ember addig jut, hogy szilveszterkor megfogad valamit, aztán az első nehézségeknél visszatér a régi kerékvágásba...
Te szorongással küzdessz, én biztos vagyok benne. Egyből a legrosszabbra gondolsz. Vannak tragédiák igen, ez egy ilyen élet. De nem lehet csak ezekre számítani és ezekre várni.
Ha négy fal között éled le az életet bebiztosítva, akkoris történhet tragédia veled vagy mással. Nincs hatalmunk mindenkit figyelni és mindenki helyett vigyázni. Semmi nem tökéletes. És szerintem érdemesebb megtanulni elviselni a kudarcokat és a kockázatokat, minthogy dögunalmasan elzárkózva éljünk mindentől, aztán gondolkozni 60 évesen, hogy miért volt ennyire semmilyen az élet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!