Hogy hívják az 1700-as években jellemző harcmodort amelynek során két sorban vonuló katonák közül az elsők letérdepelve a hátsók pedig állva lőttek az ellenségre? Mi értelme volt ennek a harcmodornak?

Amúgy vonalharcászatnak nevezik.

Az akkori puskák nagyon pontatlanak voltak, igazából 1 db puskával egy ember nem sokra ment. Mivel a golyó már a puskacsőben pattogott a kilövéskor, így nagyon bizonytalan volt, hogy hová fog becsapódni. Olyan is előfordult, hogy kivégzésnél 10 katona nem bírt eltalálni egy elítéltet, a golyók össze-vissza becsapódtak az elítélt mögötti falba (ezért volt az, hogy kivégzéskor sok katona lőtt rá egy emberre).

Épp ezért a harcban semmi értelme nem lett volna annak, ha a katonák szétszóródnak és fedezékek mögül "levadásszák" az ellenséget, mint pl. később a II. világháborúban, a modern fegyverek korában. A XVIII. századi puskának csak úgy volt értelme, ha sok ember egyszerre használt sok puskát, vagyis sortüzet adott le vele, de nem külön-külön, hanem egyszerre. Így alakult ki a vonalharcászat. A katonák hosszú arcvonalat alakítottak ki, az első sor letérdelt és az első-és második sor tüzelt (nem is kellett célozni sem). Ez a sortűz volt a lényeg, mert az ellenséges tömegben ez tudott a legnagyobb kárt tenni. Nagyon fontos volt, hogy egyszerre tüzeljenek, mert ez volt a leghatásosabb. Ehhez nagyon sok kiképzés, szigorú fegyelem kellett (amit a poroszok eléggé tökélyre fejlesztettek, ezért híresek is voltak a vonalharcászat alkalmazásáról).

Ebből következik, hogy igazából a csata végét és a vereséget az jelentette, ha felbomlott az arcvonal. Ha a katonák nem tartották meg az alakzatot, hanem felbomlottak, akkor igazából az ellenséges lovasság könnyen lemészárolta őket. Így bármilyen őrültségnek is tűnik mai szemmel az, hogy ezek a katonák vigyázzban állnak, miközben lövik őket, és parancsra töltenek és tüzelnek, miközben mellettük holtan esnek össze a bajtársaik - így még mindig nagyobb esélyük volt a túlélésre és a sereg megmaradására, mintha felbomlottak volna, és futásnak eredtek volna.

Bár az is igaz, hogy az ilyen sereg-sereg elleni csatákat (amikor felsorakoznak vonal alakban a csapatok egymással szemben, és hol az egyik lő sortüzet, hol a másik, miközben az előző fegyelmezetten tölt) a hadvezérek eléggé igyekeztek elkerülni, mert vereség esetén az ellenséges lovasság akár szinte az egész gyalogságot lekaszabolta, nagyon könnyen veszélybe került tehát a sereg. Ezért a korabeli hadi taktikák inkább arról szóltak, hogy lehetne elvágni az ellenfél utánpótlási vonalait (amiben pl. a magyar huszárok kiválóak voltak, ezért is alkalmazták őket előszeretettel az európai udvarok), vagy kiéheztetni az ellenfelet, vagy kelepcébe csalni, vagy megvárni a telet, a harci "idény" végét. Így a háborúk nagyon elhúzódtak, és igazából ebből a tili-toliból álltak, tehát a lényeg az volt, hogy hogyan lehetne az ellenséget úgy megtörni, hogy utánpótlási vonalaitól elvágva kelepcébe kerüljön és kérjen békét - és nem arról szóltak, hogy egymással szemben felálltak, és győzzön a jobbik. Furcsa, de a csata elkerülése és a háború megnyerése volt a lényeg, nem a csata vállalása.

Nem volt. Úgy ölték egymást, ahogy tudták, ha arra került a sor. Nem volt cél felváltva lőni egymásra, csak ugyebár senki nem figyelt arra, hogy az egymással szembeni csapatok egyszerre tüzeljenek :D Tüzelés után tölteni kellett, és amíg töltöttek, lehet, hogy az ellenség épp akkor tüzelt... De lehet, hogy épp egyszerre tüzeltek egymásra, és utána az járt jól, aki hamarabb megtöltötte a puskát.

Pajzsot nem lett volna értelme használni, mert egyrészt akadályozta volna őket a mozgásban (a puska gyors megtöltése volt a legfontosabb), másrészt a golyók átmentek volna rajta, harmadrészt ezek a csapatok nagyon sokat meneteltek. Mint mondtam, a háborúk inkább a menetelésekből álltak, tehát a taktika volt a fontosabb, a csapatmozgások, ezért pajzsokat cipelni külön az elég nagy teher lett volna. Egyébként pedig ágyúval is lőttek egymásra csata során, szóval nem sok értelme lett volna pajzsnak.