Ezért lennék különc?

Már kiskoromban kiütközött, hogy értelmesebb vagyok, mint a többiek. Engem nagyon leköt az írás, az emberek tanulmányozása, szeretek belemélyedni a második világháborúba, az emberiség rejtelmeinek dolgaiba, az agy működésébe, szeretek elemezgetni idióta partik, droghasználat és pia nélkül, mert nincs rájuk szükségem. Igaz, soha nem is hívtak el bulizni... bár, ha lehetőségem nyílik rá, valami értelmessel ütöm el az időt, mondjuk anyagot gyűjtök az irományomhoz, amin dolgozom. Ha a suliban szabad foglalkozás van, én viháncolás és körömfestés helyett a füzetembe mélyedek, hogy kitaláljak valami sztorit, ami csak úgy előhozakodik a fejemből, és nem is vegyülök bárkivel. Nem hordom fenn az orrom, de nem tudom elképzelni olyan emberekkel a környezetem, akik felszínesek, csak a sminken és a pasikon jár az eszük, mert nekem ennél több kell. Nem barátkozom mindenkivel, csak akit érdemesnek tartok rá, és olyan fiúra sem pazarlom az időm csupán azért, hogy beolvadjak, aki egy tuskó. Próbáltam nyitni, de az a gond, hogy elüt a stílusom a nagy átlagétól (zeneileg, öltözködésileg nagyjából azt szeretem, mint a többiek, leszámítva Biebert és Selena Gomezt) - legalábbis szerintem ezért nem közeledik felém senki. Ha szülinapja van valakinek, mindenkit elhívnak, csak engem nem, ha kiruccannak valahová, mindenki megy, csak én nem, és ha úgy döntök, nem foglalom le magam, egy ember sem jönne oda hozzám dumálni. Próbáltam többször is, de kirekesztetté váltam, mert nem voltam részese az életüknek, az átélt élményeiknek, szóval nem tudtam bekapcsolódni. A szüleim is arra neveltek, hogy ne csapódjak oda akárkihez, úgyhogy hiába vagyok egyedül, ehhez tartani fogom magam. De mindezért én egy negatív különc lennék? Miért?

17/L