Én így fogom fel a maximalizmust. Szerintetek?

Tudom, épp van egy megfelelési kényszeres kérdés. De nekem is most jutott eszembe valami. :) És nem a másik kérdés miatt :)

Szerintem rendjén van, ha ahol átlag alattiak vagyunk, ott átlagosak akarunk lenni; ahol könnyedén vagyunk átlagosak, abban ki akarunk emelkedni, valamint magunkat is le akarjuk győzni.

Szerintem kell küzdeni, és fontos az előrehaladás.

Szerintem nem azon kell munkálkodni, hogy a megfelelési kényszert leküzdjük. Hanem azon, hogy küzdjünk, de ha elsőre nem érjük el, amit akarunk, akkor ne essünk depibe, hanem értékeljük át. Ha elérünk valamit, akár egy picit is, annak pedig örülni kell.

Én személyesen szeretek küzdeni. Hobbiban azért, hogy tényleg elérjek valamit; amiben gyenge vagyok, abban azért, hogy boldoguljak.

És azzal trenírozom magam, hogy pozitívabban lássam a dolgokat. Ha kicsit is elérek, annak próbálok örülni. Ha nem sikerül jól, akkor végiggondolom, mit csinálhatnék legközelebb másként, illetve hagyom, hogy kiszomorkodjam magam, azonban egy idő után megszólaltatok egy belső csengőt: mostmár nyugi, mostmár mindegy!

Nem mindig sikerül, és sokszor dőlök hamvaimba. De azért haladok a pozitívabb felfogás útján.