Néha nektek is elegetek van az egész életből?
Na ne szórakozz mi az hogy kevésnek érzed magad ebbe a világba????Hogy mondhatsz ilyet?
Ez a világ annyira magas vagy becses,hisz mostanra tök kevés az erkölcsi értéke!!!!
A lényeg,hogy ha van egy értékrendünk ne hagyjuk,hogy a mostani üres,mert a mostani igenis üres felülkerekedjen.Úgyis át kell billennije a mérlegnek...
Nézd linda, én elég lelkis ember vagyok és emiatt sokszor szívok. Ami jó eddig, az az, hogy nem volt eddig súlyos betegségem illetve balesetem, közeli hozzátartozók közül még csak az apámat vesztettem, őt is felnőttkorban, amikor könnyebb feldolgozni.
Viszont: egyrészt nagyon sokáig nem találtam a helyemet, sok időt elvesztegettem olyan sulival/munkával, ami tévút volt. Továbbá soha nem voltak sikereim a nőknél, alig volt az életemben eddig olyan pillanat, amikor átélhettem azt, hogy szeret valaki és viszontszeretem őt. Ennek is már hat éve, azóta semmi. Anyagilag sem állok túl jól, most készülök munka-és egyben lakhelyet is váltani. Továbbá eddigi életemben mindig akadt valaki, aki bekóstolt, valamiért ideális célpontnak tűnhetek mások számára, akibe érdemes belerúgni. Suliban végig ez ment, de néha még ma is, csak más eszközökkel. Továbbá nehezen boldogulok az életben, nehezen adom el magam, nem vagyok különösebben dörzsölt és inkább elméleti, mint gyakorlati emberként funkcionálok.
Nagyjából ennyi. Tudom, hogy ez semmiség más emberek gondjaihoz képest, de engem gyakran kikészítenek. Remélem, megérted!
A sulis tévút felé mi vezetett?
Mondták,hogy ezt tanuld stb?
Csak azért,mert amit itt leírtál olyan,mintha nem a saját életedet élted volna,hanem,amit a környezet rád kényszerített.
1. Lányok, nők.
2. Munka-egy jó állást szeretnék találni, nem olyat, mint ez. Gyakran késve kapok pénzt, pedig amúgy is minimálbért keresünk.
3. Személyiségfejlesztés, szeretnék keményebb, stabilabb ember lenni.
Persze tisztában vagyok vele, hogy az 1-es nagy valószínűséggel csak a 2-es után következhet majd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!