Legszívesebben megölném magam. Éreztetek már így?

Megdöbbentett ez a sok igen válasz..előtte 12.voltam.

MIÉRT ? Előttetek az ÉLET..idős koromban is ragaszkodtam az élethez. Mert így, ilyen értelmetlenűl nem érhet véget.

Mert rájöttem, nem is éltem még..Éltem..vegetáltam..Nem voltam még 50 éves, mikor tumoros lettem.Amikor már volt elég erő bennem, egy társasúttal elmentem Svájcba.Mert ott nem süt annyit a nap, és a kemó hatására nem lehet napra menni.Kopaszon, fog nélkül, rácsodálkoztam a világra..Következő évben elmentem a görög tengerhez...

Minden napfelkelte, napnyugta a vízben ért..Mert a természet csodálatos..

Nem tehetem meg a lányaimmal, a férjemmel, anyámmal, hogy öngyilkos legyek..mert ilyen súlyos terhet nem lehet szeretteinkre mérni..

Minden öngyilkos kérdésre válaszolok...aztán kitörlik..nem tudom miért.

Kitörlik, ha a tumoromról írok. Soha nem panaszként..

Egy életünk van..az nem csak a mienk.

Faluban lakom..itt nem beszélnek a rák betegségről.Tabu.

De bárkinek segítek, bármilyen kérdésben, ezzel kapcsolatban...

Már megint sokat beszéltem..:)

Én éreztem már így, sőt két éve folyamatosan tart már nálam, hol elmúlik, hol előjön erőteljesebben ez az érzésem.

Most például nagyon..ígyis elég hangulatember vagyok, vagy nagyon jó kedvű, vagy nagyon szomorú, és ezt még befolyásolják az épp adott kapcsolataim is, ha szerelmes vagyok minden heppi, de ha csalódok, mint pl most is, akkor tényleg megakarok halni, elmegy minden életkedvem:(

Sulit elrontottam, mindenkit kedvesebbnek, szebbnek, csinosabbnak, okosabbnak tartok magamnál, mindent magamra, magam ellen veszek, barátaim az a kevés is elhanyagolnak, nekem már nincs erőm, kedvem őket keresni, munkám nincs, pénzem se sok..én ezt nem bírom már sokáig, szóval most is úgy érzem, hogy a legjobb lenne megszüntetni a földi létemet:S

Én sokszor gondolok rá. Az utolsó kommentelő minden egyes szavával egyet értek. Én is hangulatember vagyok, és most éppen nagyon rossz passzban vagyok, most veszítettem el az utolsó barátomat is, az előbb annyira sírtam, hogy hánytam is, úgy érzem, belepusztulok a magányba. De ilyenkor arra gondolok, hogy szeretem magamat, és van bennem rengeteg lehetőség, és nem engedem, hogy az engem bántó idiótáknak kedvezzek azzal, hogy megölöm magamat! Inkább kitartok, ha nehezen is, mert ki akarok már törni ebből a depressziós állapotból, ami már jó pár éve tart!

16/L