Miért érzem azt hogy vágyom a folytonos szomorúságra/tragédiára? Van ebből kiút?

Úgy érzem sosem tudok szabadulni ettől az érzéstől. Ha minden jó akkor üresnek érzem magam...

-Amúgy se sokszor érzem hogy minden jó.Csak van amikor jobbak a dolgok,valami sikerélménytől,vagy szimplán attól hogy aznap nem bántottak.

Tulajdonképpen nem is szoktak bántani mások,viszont úgy érzem a puszta létük is valahogy belém szúr.

Folyton ölöm magam a gondolatokkal,tele vagyok gátlásokkal,és szomorúsággal.

-Egy teljesen életképes egészséges lány vagyok de mivel már jó pár éve abnormálisnak érzem azt az egészet ami a fejemben megy,és a folytonos önkorbácsolástól is szenvedek képtelen vagyok egy napot is szomorúság vagy sírás nélkül kibírni.

Bármennyire is próbálok mosolyogni vagy vidámkodni,nem tudok szabadulni az érzéstől ami mögötte van.

Hogyan űzhetném el ezt az egészet?

Pszichológusról szó se lehet,mert az még jobban tönkre tenne.Más emberek nem segíthetnek,csak én tudom ezt megoldani...