Miért ilyen reménytelen az életem?

Jön egy kis "panaszkodás", szóval nem muszály végigolvasni. De jól esik kiadni, főleg ha esetleg valaki el is olvassa. :)

17 éves lány vagyok, most júliusban leszek 18... nagykorú. A gyerekkorom egy része (úgy 13 éves korig) elég jó volt, nem foglalkoztam igazán a világgal, csak szórakoztam és elvoltam mindig valamivel. Aztán 14 éves korom körül egy bizonyos betegségem miatt meg kellett komolyodnom hamar. Azóta már komolyabban nézek a világra és sok dolog aggodalommal tölt el.

Úgy érzem nem igazán tartok sehova az életben és egyszerűen a szerencsében bízok, hogy jó életem lesz egyszer.

Kinézetre átlagos vagyok, az arcom és bőröm szerintem szép, viszont az alakom elég béna és kicsik a melleim, ami ront az önbizalmamon is rendesen.

Nincsenek barátaim, aki volt az átvert majdnem 2 év barátság után, azóta se tudtam komoly barátságot kötni. Pedig azok voltak a legszebb idők eddig életemben, mikor vele lehettem.

Alapból csendes vagyok, de ha olyannal vagyok, akit kedvelek akkor megered a szám és egész nap képes vagyok beszélgetni. Mindenkihez próbálok kedvesen viszonyulni, csak az ő hozzáállásától függ, hogy ez megváltozik-e idővel.

A tanulás egész jól ment mindig is, csak nagyon lusta vagyok, ami visszavet ebben és van mikor megszenvedem a jobb jegyeket.

Mindig egyedül vagyok szinte, csak a családommal tartom a kapcsolatot, de apámmal és húgommal nem jövök ki jól.

A napjaim nagy része azzal telik, hogy itthon ülök a gép vagy TV elött és semmi hasznosat nem teszek szinte, max egy kis házimunka ha kell segíteni.

Úgy érzem teljesen szánalmas vagyok... ha el is megyek itthonról akkor is amint tudok jövök haza, mert nincs mit csinálnom a városban, egyedül semmi se jó.

Ha itthon kimegyek kicsit az utcára abból is az lesz, hogy hamar visszajövök, mert a környéken laknak régebbi ismerősök akik tudnak a betegségemről és nem kedvelnek miatta.. az már nem érdekli őket, hogy milyen is vagyok valójában.

Elég zavaros amit írtam valószínűleg, el is vesztem a gondolataimban... a lényeg az, hogy egyszerűen nem látom hogyan fognak rendbe jönni a dolgok... Mintha nem lenne kiút ebből a szánalmas létből... A legboldogabbá az tenne ha lenne egy igaz barátom vagy megtalálnám a szerelmet és nem kéne egyedül lennem többé... de nem tudom hogyan változtathatnék ha mindenki előre elítél...

17/L