Nincs kebel-barátnőm, ezért képzeletbeli barátokkal, és az én világomban élő embereknek történeteivel szórakoztatom magam! Ez normális vagy nem?

Normális szerintem is. Mi anno a húgommal és a barátnőnkkel együtt is kitaláltunk egy fantáziavilágot, csak mi úgy hívtuk, hogy majd az lesz a következő életünk, és közösen építgettük.

Egyedül meg egy mesehőst képzeltem mindig magam köré 13-14 éves koromig.

Ha adhatok tanácsot -nem kell erőltetni, de- szomorú történeteket ne nagyon képzelj el, mert ami bent, az kint is; amit vizualizálunk, annak bekövetkezésére megnő az esély (pl. a profi sportolók többször részletesen elképzelik előre a versenyt és a győzelmet). 27L:)

Aztarohadt, én is pontosan ugyanezt csinálom :O Már egész óvodás korom óta, de valami nagyon extrém szinten, mert nemhogy csak elképzelem, de én is eljátszom, sőt még le is rajzolok belőle jeleneteket a mai napig x'D Én mindig az aktuális kedvencemből írok egy fanfictiont, tehát oviban valami meséből, aztán később Starstable-ből (:P), 4 éve meg folyamatosan valami MLP-FIM-es sztorit írtam, de tavaly, mikor megismertem az aktuális kedvenc animémet, azóta csak abból írok a kedvenc szereplőmről :D És én is általában szomorú sztorikat írok, de anya is mondta, hogy már kiskoromtól kezdve a depis történeteket szerettem x) Szóval most kicsit megnyugodtam, hogy nem vagyok dinka ^^

15/L