Hogyan tudnék kitörni ebből a borzalmas életből?
21 éves munkanélküli lány vagyok. Egy napom abból áll,hogy felkelek, reggelizek, aztán elkezdek gépezni vagy ha éppen nem gépezek, akkor ide-oda mászkálok a házban aztán megint vissza a géphez. Sokszor már unalmamban eszem, van,hogy kb. fél óránként magamba tömök két szelet kenyeret. Utána befekszem az ágyba és magamba roskadok azért amiért ennyit ettem. Minden napom így telik el már több mint egy éve. Sokszor elhatároztam már,hogy változtatok de amikor megpróbálom másképp csinálni a dolgokat akkor rájövök,hogy milyen sok mindent kell másképp csinálnom, az életem milyen sok területét kell helyre hoznom, és hogy ez milyen sok időbe telik amíg teljesen megváltozom és ezért mindig visszazuhanok a semmittevő állapotomba. Fürdeni, hajat mosni sem szoktam csak 1 héten egyszer vagy még ritkábban, szóval teljesen elhagyom magam. Barátaim nincsenek, úgyhogy még kimozdulni sem tudok csak nagyon ritkán amikor az a 3 "haverom" ráér és tudunk találkozni. A munkától nagyon félek, nem azért mert lusta vagyok, hanem azért, mert nincs önbizalmam és nem is mernék elmenni egy állásinterjúra, volt ,hogy még a telefont sem vettem föl, amikor munkaügyben hívtak, annyira féltem.
Hogyan tudnám magamat rávenni arra,hogy vátloztassak ezen a szörnyű "életen"?
A válaszokat előre is köszönöm.
elolvastam a kérdésed végig. Viszont az, hogy mit mondasz nem ugyanaz amit teszel, gondolsz.
hiba mondod, hogy ez rossz ez szar, nem vagy lusta stb, amikor másképp viselkedsz.
Amúgy kicsit gondolj arra, hogy amikor feltekered a fűtést, akkor szüleidnek generálsz számláűt, hogy amikor a kenyeret eszed, akkor az ő pénzüket termeled be, amikor esetleg fürdesz, akkor az ő szappanukat vizüket használod, stb.
Ebből 2féle kimenet lehet, az egyik, hogy k.rvára elszégyenled magad és megpróbálod elérni, hogy ne így legyen. A másik eset, hogy nem eszel, nem fürdesz, nem fűtesz, stb, így legyengülsz mert nem eszel rendesen, meg egyebek és talán lesz annyira szar, hogy nem akarod így tovább. Rá kéne jönnöd, hogy ebben a formában te egy élősködő vagy. Ezt mondom e a haveromnak is aki ugyanezt csinálja? nem, mert vérig sértődne meg minden, így te kicsit jobb helyzetben vagy azzal, hogy meghallhatod az igazságot.
mondok még valamit. Amit te teszel amit leírtál abban semmi sajnálni való nincs. Nem azért mert be vagy süppedve a szarba. Én is voltam besüppedve annó. Egy különbség van. Én speciel próbálkoztam folyamatosan. Pedig telefonfóbiás voltam és vagyok is kicsit, amikor az első interjúra kellett mennem, akkor a halálomon voltam és leizzadtam idegességemben. Az első barátnőm előtt folyamatosan le voltam akadva, hogy miért nincs meg nem lehet soha, nem kellek senkinek, de azért próbálkoztam folyamatosan, mert jól tudtam, hogy ha nem próbálkozok, annak az eredménye garantált.
Elárulom, hogy amikor eléggé mélyre süllyedtem a depresszióban, akkor is képes voltam egy olyan döntést meghozni, hogy igen ki akarok törni és elmentem a házidokihoz, hogy adjon beutalót pszichológushoz. Nem mondom, hogy az húzott ki főleg, de jót tett, és kicsit jobban is aludtam, hogy tudtam, aznap is tettem valamit a gyógyulás érdekében.
persze tudom, hogy ez így sokkal egyszerűbb. mondani könnyű, hogy tenni akarsz, bizonyítani is kellene tettekben, magadnak is.
nem azért írtam ,hogy beleköss és egy jót vitázzunk, hanem azért, hogy gondolkozz el és esetleg akarj változtatni.
jobb ha most elfogadod, hogy senki sem fog úgy segíteni, hogy te nem akarod nagyon erősen és nem mutatsz erre komoly hajlandóságot.
okés, örülök ha egyetértünk.
És mit gondolsz, merre indulsz el, mi a terv a fejedben, ki akarsz e lépni ebből, mit próbálnál meg, stb? akkor merre tovább?
Az a baj,hogy már iszonyatosan sokszor elterveztem,hogy másnaptól változtatok, de aztán mindig visszazuhantam.
Szerintem ezt a munka dolgot kellene megoldani először is, mert sok minden, vagyis szinte minden bajom ebből adódik. Csak nem tudom,hogy hogyan küzdjem le ezt a h.ülye félénkséget.
Hol laksz, kérdező? Majdnem pontosan ilyen vagyok mint amit leírtál!
21/F
Szia!
Elnézést, hogy eltűntem, szarul voltam/vagyok. (ferde bölcs fog műtétem volt és elég nehezen heverem ki...)
3 út közül választhatsz amin elindulsz.
Keresel:
-munkát
-pasit
-suli/egyéb közösséget
Asszem csak kérdezni akartam, hogy mihez értesz mi a végzettséged.
ha találsz egy pasit magadnak, akkor az be tud annyira pörgetni, hogy utána munkát is találj és esetleg barátokat is 1-2-t, illetve a munkahely közösség is.
Ha munkát találsz előbb, akkor az pörget be annyira, hogy végre élsz és lesz erőd barátot találni, plusz a közösség is épül köréd.
Ha suliba jársz vagy egyéb közösségi helyekre, akkor szintén kiszakadsz és több esély barátot találni és munkára rávenni magad.
egyik szüli a másikat.
Első lépésnek szerintem fürödj meg minden nap, a heti 1 hajmosás amúgy rendben van bőven. Elhiszem, hogy nem lát senki, én is van, hogy 1-2 napig nem fürdök rendesen mert nem megyek sokfelé, de sokkal jobban érzem magam ha tiszta vagyok, több az életkedvem is, és kicsit más is leszel akkor ha ezt rendszeresíted és nem pedig külön alkalomnak számít, hogy most tisztálkodsz rendesen mert kimozdulsz. A közösségekbe tartozás alapja is, főleg azért.
Munkahelyet első körben úgy tudsz "magadra erőltetni" ha találsz egy fontos célt ami miatt kellene és felülemelkedik a félelmeiden.
tényleg nem kötelező iszonyúan gyökeres változtatásokat eszközölnöd egyik percről a másikra. tudom, hogy ez rémít meg.
próbálj lépésenként haladni.
1. tisztálkodás minden nap, ez megy sztem a legegyszerűbben, hisz nem olyan amit mások előtt kell tenni
2. mozdulj ki gyakrabban, ha boltba kell menni, akkor menj messzebbre, másik boltba ahova sétálni kell, vagy csak simán sétálj valamerre, tervezd meg, hogy merre fogsz menni, akár elsőnek kis távokat, 5 perc 10 perc fél óra, stb. Én régebben a János hegyen kirándulgattam. Kimetróztam a moszkvára onnan kisétáltam a fogaskerekűig, azzal fel a jegyre, ott meg sétálgattam kicsit. Volt, hogy lefele nem fogaskerekűvel hanem gyalog jöttem. Azóta bnőmmel egyik kedvenc helyünk, libegőzni is szoktunk, az is nyugis.
3. Ha van szaktudásod, szakmád, akkor kezdj el keresgélni munkahelyet, ha nincs szaktudásod, akkor is keresgélj, de mellette találd ki, hogy mit szeretnél elsajátítani és ha ennyire sok időd van és pénzetek, hogy nem gond, hogy otthon vagy, akkor használd ki és tanulj, önerőből akár. Az internet dugig van ingyenes leckékkel bármivel kapcs.
kezdetben ezeket kell magadévá tenned szerintem.
Kajában meg próbálj meg egészségesen táplálkozni, persze pont én mondom az édességzabáló. Ez nyilván nehéz feladat. Amúgy néha szürcsölj el egy csésze zöld teát, energiát ad és nagyon egészséges, testileg és lelkileg is.
nah mentem zalidzni, a melóval kapcsolatos kérdésre válaszolj, ha van kedved.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!