Mi értelme ennek így?
válasza:szia, második vagyok. Nemtudom h hogy vagytok ezzel de nagyon szeretnék kijönni ebből aszarból, de nem tudom h hogyan kéne..
Folyamatosan probálkozom, bár peszimista-racionalizmus sajna már bennem is megvan. ..."persze, találkozzunk... Igen, tudom majd hívsz..." -naná, lofast. Tudom h ugyse hív fel/segít/adja kölcsön stb ezt egy időután már kitpasztalod h melyek a hitegetős és a valós ígéretek.
Utánanéztem és olyasmi ok lehet ennek az állapotnak a hátterében h nincs elég boldogsághormon termelés és ezért nincs elég életöröm sem.
Vagy pl gyerekkori traumák -mint nálam is, iszonyú sokat gondolkoztam ezen és döbbenetes h milyen ereje lehet egy -egy gesztusnak a multból...
Ismerős az az érzés, mintha éber komában lennétek, és csináljátok a dolgotokat de baromi lassan zombi szerűen és totálisan szétszórtak vagytok.. fogalmatok sincs mit csináltatok az előző napokban.
Ez aszar így nem élet...tele van a fejem színes képekkel, szobrokkal épületekkel, festményekkel színekkel és félek leülni elkezdeni őket, de mindig van valami kifogás hogy most épp miért nem csinálhatom. Vagy nem is akarom igazából csinálni?!? De akkor meg minek jönnek ezek a kbaszott gondolatok...
Továbbá egyfolytában költözöm. Nem tudok megmaradni egy helyen pedig állandóságot szeretnék... de ahogy belaktam egy helyet rögtön tovább kell állnom, keresem a helyemet.
hát...ti hogy vagytok ezekkel a dolgokkal?
Próbáltok ti is változtatni, vagy csak passzívan tűrtök?
Azért írtam megint, mert iszonyúan rühellem már ezt az egészet és szeretném megtudni h ki hogyan "kezeli magát". :D
Rendszer?
Ha a munkába járás monotóniáját, a számlák, stb. fizetését, ha a testem sajnálatos módon szükségszerű mindennapos táplálását annak lehet nevezni akkor van. Csakhogy ezt pl.egy siralomházba bezárt fogoly is elmodhatja magáról. Vagy aki villamosszékre vár? Nem hiszem hogy ez lenne az életben maradás alapköve. Ez inkább szükséges rossz. Röviden fogalmazhatnék így is, ha életrajzot kéne írnom: eszek hogy dolgozhassak, dolgozok, hogy ehessek. Ez viszont nem tesz lelkileg szabaddá, ez csak fönntartó folyamat. Olyan, mitha egy virágoskertet rendszeresen locsolsz, de sohasem gondozod, nem beszélsz szótlanul a virágaidhoz. Vagy jobb példa a kutya, aki elé mindennap odalököd a kaját, de ezzel be is fejezted a vele való foglalkozást. Na mindegy.
A másik az utazgatás... Volt egy korszaka az életemnek (kb 2év) ami azzal telt hogy hátamra kaptam egy málhazsákot, benne a legszükségesebb dolgokkal, és elmentem hazulról. Kinéztem egy várost/falut, stb, amire kíváncsi voltam, ahol azt reméltem, ha már tetszik az adott település, akkor talán boldog is lehetek. Kerestem munkát, kerestem szállást, és némi pénzt is, amiből továbbutazgattam. 2hét-4hónap az az idő amit egy helyen töltöttem. Aztán amikor rájöttem hogy ugyanazt kell ott is csak csinálnom, de semmilyen új ismeretséget, kapcsolatot nem tudtam fölmutatni magamnak, csalódottan továbbáltam. Dolgoztam bányában, műanyaggyárban, gyertyát öntöttem, újságos voltam, virágkertészkedtem, és sorolhatnám még mindent. Próbáltam csatlakozni gyülekezetekhez, megkersztelkedtem, különféle kurzusokat végeztem, volt egy pillanat amikor majdnem papnak akartak adni, mert annyira jól szónokolok, stb... De nem tett szabaddá. Próbálkoztam keleti kultúrákkal: elvégeztem a reiki 1-2t, kineziológushoz jártam, végeztem Hellinger-féle családállítást (ami egy majdnem kiadós bőgést leszámítva nekem egyedül nem adott választ semmire a csoportban résztvevők közül), jártam pszichológushoz, pszihiáterhez magánrendelésre, aki "megoldásképpen" rámfogta hogy depressziós vagyok, és mint egy libát áztatott kukoricával, úgy tömtek tele antidepresszánsokkal. Persze soha sem változott semmi. Sokfelé jártam, somindent próbáltam. Senki sem tudta soha hogy merre járok (se fizikailag, sem lelkileg)... anyám is úgy hívott föl hetente hogy megnyugtassa magát, és tudjon rólam azért valamit, ha mást nem hát azt, hogy hol vagyok. Aztán elfáradtam. Megállapodtam egy helyen... nem vagyok boldogabb, ugyanazt a gépies monoton életet folytatom mint amit a legelején írtam. Rájöttem, nem kívül kell keresnem, hanem belül. Meg kell találnom azt a "belső magot" vagy mit, ami engem egyedivé tesz. Azt, hogy mit dolgoznék szívesen, melyek a múltam azon szegmensei, melyekkel a mai napig sem tudtam, vagy akartam szembenézni, és nevén nevezni őket. Amikor azt írtam hogy a természet is tévedhet akkor arra gondoltam hogy ez a "kód" elvileg mindenkiben benne van. Valakit automatikusan rávezet az élet, vagy a szülők a válaszra. Van aki halálos ágyán is annyit mondhat, hogy sohasem a saját életem éltem. Nem tudtam meg az elmúlt X-év során hogy ki vagyok. Jelen pillanatban én is ez utóbbiak közé tartozom, ezért vagyok szkeptikus, a természet tévedhetetlenségével kapcsolatban.
Nem vagyok benne biztos, hogy az. Már abba is belefáradtam hogy kutakodjak... egy család, gyerekekkel elég lenne a boldogságomhoz. Akikért érdemes mindennap felkelni. Akikért érdemes kűzdeni. Ami megadja a hovatartozás érzését. A fontosság érzését. Ami megadja a lehetőségét, hogy legyen egy társ, és pár gyermek, akinek én, és akik nekem jelentik az életet, és akinek pont emiatt nem kell végigcsinálni ugyanezt a halálutat... Akik, magikban hordozzák a tapasztalataim, az életem "lenyomatát", és átírják azt a jövőbe, hogy ezáltal többé, jobbá váljanak. Hogy tudjam, élnem kellett ahhoz hogy valaki más ezáltal valóban ÉLHESSEN! de ez sem adatott meg eddig. Pedig ezt az egyet még nem adtam föl... még rúgok párat...
Törekedhetünk sokmindenre, de nem érjük el csak azért mert akarjuk. Inkább élek közel a madarakhoz, mintsem arról álmodjak hogy szárnyaim nőnek.
Bocs hogy ennyit írtam, nem azért tettem hogy más elolvassa. Elég nekem az ha leírhattam, a monitort használva "virtuális tükörként". pont.
válasza:kedves lelkizös barátok nem osztom az észt de van egy fontos mondás: "Csak arra van idöd amire szakítasz"
ha egésznap itt depiztek ne is várjatok mást. éljétek az életet ti tudjátok hogy hogy. és nevetve gondoltok vissza. nekem se felhötlen az életem de én tudok élni a többi nem érdekel és ez eröt ad a nehézségekre és az ürességre
válasza:Ha már odáig eljutottál h feltetted magadnak a kérdést "Ki vagyok én ?" akkor sztem nagyon jó uton jársz.
Mert milyen választ kaptál rá? HA a testi azonosságod ,a nemzeti hovatartozásod,a munkád a családi állapotod stb alapján azonosítod magad akkor csak ugyanoda lukadsz ki és maradsz a mókuskerékben de ha igazán ki akarsz jönni belőle akkor mélyen kutass az igaz válasz után s amit ott találsz majd az válasz lesz minden kérdésedre és végleges megoldást is kínál.
Ez komoly belső munka s amennyire hiszel Istenben Ő annyira fog segíteni neked Önmagadra találni...
válasza:második vagyok
20:12 -es... örülj hogy nem tudod mi ez.
Vannak gondjaid... de attól még nem látod kbaszottúl értelmetlennek ezt az egész életet. Nyilván emberek vesznek körül... családod van vagy barátaid vagy valami...van kivel normálisan beszélgetned. vagy te is félsz mindentől miközben látszólag határozottan csinálod a dolgod?.. nem tudzs felkelni reggel mert attól tartasz hogy hiába teszed oda a kávét, mész dolgozni stb akkor is minden üres lesz, és úgyanúgy hiába adsz az embereknek nem kapsz semmit se?
Jut eszembe kineziológus. Ma voltam, és azt hiszem nincs értelme. Nemis tudom miben reménykedtem. Hogy odaadja a varázspirulát és hitelen minden megváltozik...talán.
Azért mégis volt értelme na. Ez a közömbössség... és minden mindegy mi lesz érzés szerinte azért van mert amikor már kiszenvedtük magunkat akkor nem akarjuk tovább ezt a fájó érzést és ezért mély közönybe fordul át minden és mindenki felé. Hát ezt elhittem.
Honnan tudod h tényleg családot szertnél? Nem lehet h ez csak egy mentőöv magad számára? Ha te ilyen vagy, mért gondolod h a gyerekeid boldogak lesznek -olyanok lesznek amilyen mintát ellesnek a szülőktől? Anyám sem egy boldogságtól kicsattanó figura...neki is vannak társaskapcsolati problémái.. nekem is lettek.
Mért gondolod úgy, hogy ha "feláldozod magad " azért, hogy gyerekeid legyenek -ez lehetne életed értelme ahogy írtad- akkor bármi is megoldódik a lelkedben? Néha énis úgy gondolom. Aztán arra gondolok h a saját lelki űrömet nem tudom betömni gyerekkel.úgy látszik h mi is egy fajta típus ember vagyunk -nem az örök vigyorgós sajnos és nemis az a fajta aki tucatjával vonzza az embereket maga köré..-de ezt így kéne elfogadni?..
Tényleg minek van értelme az életben? Mi a lényeg?
válasza:Velem is így van. Nem is értem miért kelek fel nap mint nap. Már attól is rosszul vagyok, hogy most jön az, hogy munkát kell keresnem és eltartani magamat egészen nyugdíjas koromig. Mindennap úgy fog eltelni, hasonlóan mint az előzőek. És semmi új. Az emberi kapcsolataim sem a régiek, nem találom senkivel a közös hullámhosszat, még ha alkalmazkodni is akarnék egy másik gondolkodású emberhez az sem menne sokáig. Én egyébként hiszem azt, hogy az ember (az élet is) lehetne több, mint amennyi most, de nem lehet mert egy hazug, manipulatív világban élünk. A mátrix című filmről gondolom sok mindenki hallott már még ha nem is látta.. De hihetetlen nagy gondolatok vannak benne, és még ha nem is úgy van minden mint a filmben, de nagyon nagy igazság ez az egész világra. Nem csodálom, hogy sokan úgy éreznek ahogy mi is a kérdezővel együtt. Vagy öngyilkosak lesznek, depressziósak mert nem látják az élet értelmét. Szerintem egyrészt ez azért is van, mert rájöttek valamire. Rájöttek arra, hogy az egész világ egy hazugságra épül, egy rendszer az egész amit szépen felépítettek nekünk, de azt sem mi tettük.. Az egész tudatból az embernek semmi nem maradt, mint az, hogy megszületsz iskolába jársz, munkát keresel, megházasodsz családot alapítasz aztán meghalsz és élvezed a nyugdíjas életet. Csodás élet nem. Körforgás. Mindig ugyanaz. De van amikor az ember ezt az egészet nem veszi be, és keresi a kérdést, hogy 'Miért'? Megkérdezed magadtól, miért vagy itt, és mi értelme az életnek? Még ha nem is találod meg a választ, de tudod, érzed legbelül, hogy valami nagyon nem stimmel a világgal.
Persze ilyenkor jön az, hogy valaki úgy gondolja, hogy biztos próbálom az én gondjaimat a világra rátolni. Nem, ez az érzés egészen más.
Tegnap 01:17 :
Amit az első bekezdésedben írtál, abban lehet valami. Az életnek? ... Hát, értelmét sem igazán látom. Azt gondolom, ez leginkább az államnak van. Mármint az ő szempontjukból van értelme a létezésemnek a sokezer között. Meg esetleg azoknak, akik abból nyerik a boldogságukat, energiájukat (időnként) hogy létezek. És igen, félek. Félek attól, hogy így magányosan nyomorultul halok miután már nem tudom magam fönntartani... talán az utcán... talán betolnak egy állami intézetbe, kommunába tömörítve... tudom is én... Hogy semmi nagy dolgot nem tettem... Hogy nem marad nyoma a létezésemnek...
Szoktam beszélgetni... igaz így tartalmasan, ahogy azt az ember (ideális esetben) a társával teszi ha van, nos így ritkán. Ha mégis olyankor leginkább más jön hozzám a gondjával, aztán miután kiveséztük, és ezután egy lélegzetvételnyi időre az enyémre is rátérnék, máris sietősen rohannak tovább. De lehet nem is tudnának mit kezdeni velem. Lehet hogy nekem is közhelyekről kellene elkezdenem panaszkodni, és akkor meghallgatnának. Ami másokat foglalkoztat: hogy milyen b*nkó volt XY a buszon... hogy a francba megint lecsúsztam az X.faktorról... hogy sok a befizetnivaló... stb... stb... Csakhogy ezek nem érdekelnek engem, azért szóra sem méltatom. Ha mást ez nyomaszt, és ezért el akarja nekem mondani, jó meghallgatom hátha megkönnyebbül tőle, de kb.ezzel be is zárul a társadalmi integrációm. Pedig szívesen beszélgetnék valakikkel/-vel bármiről, pl. erről a témáról is személyesen. Érdekes módon valahogy nálam nem működik ez a vonzás törvénye, bár nem is hiszek túlságosan benne, hacsak abban nem látok némi logikai összefüggést, hogy hasonló, hasonlót vonz be. Biztos megfordult valahogy ez az "asztrális mágnes" bennem, és innen kezdve már tudjuk hogy az ellenkező pólus hogyan működik.
Ami a családot/gyerekeket illeti: ha nem lenne erre szükségem (ebben) az életben, akkor nem is kéne hogy érezzem a hiányát nemde? És akkor nem kéne hogy megigézzen egy gyermek még tiszta, mélyreható pillantása...
Bár ha jobban belegondolok, pl. zongorázni sem tudok, mégis imádom a hangját és azt a varázslatot, ahogy a billentyűket lenyomva -akár egy írógép- beleírnak egy-egy dallamot a történelembe; -mint ahogy így van ez sok más hangszer esetében is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!