Van ennek értelme? Többi lent!

Szeretem azt a pillanatot, mikor nehéz pilláid alól rámtekintve, szemedben a vágy súlyával, könnybe borulva nézel. Azt a pillanatot szeretem, mikor még nem mondasz semmit. És azt amikor súlyos nézésedre ráhunyva pilláid lassan buksz bele testembe, belefeledkezve, beletemetkezve, mikor nem tudom, hogy mit csinálok vagy érzek ajkad nyomán, csak mint valami távoli más világból hallom nyöszörgésem, nyögésem, hallom ahogy élvezem, én magam pedig lebegek. Vágyban és szerelemben, benned és bennem. Ott vagyok valahol. Te pedig nem állsz meg. Lassan csinálod, alig mozdulsz, ajkad csúszik rajtam lassan és én megőrülök. Belédfulladnék, nyakadba temetkezem, csókollak, akarlak, és félek, hogy ha akarunk bármi mást, többet, akkor csak eltűnik ez a pillanat és nem marad helyette semmi, mert akkor már akarni fogunk valamit, és az akaratlagos sosem lesz olyan jó, mint ami két ember önfeledt egymásbaolvadásából születhet. Ezért nem akarom, és nem mert nem vágyom mindennél jobban a világon.