Nem érdekelnek az emberek. Ez olyan nagy baj?

Hát a mamám is önálló volt, 21 évesen elvált és egyedül nevelte anyámat a '60as években. Soha nem voltak barátai, gyerekkorában sem. Anyukámat se engedte soha senkivel játszani, az utca végén lévő lányhoz se mehetett át. Marhára élvezte, hogy önálló, a maga ura, nem kell alkalmazkodnia senkihez. Majdnem 30 évig csicskáztatta a pasiját, mire hozzáment, aztán kiderült, hogy annyira antiszoc, hogy nem tud beilleszkedni a családba. Jókedélyű volt, de nem engedett magához senkit, mindenkit kigúnyolt a háta mögött, ha az épp nem olyan volt, hogy megfeleljen az elvárásainak. Elment minden családi összejövetelre, de nem tudott feloldódni, csevegni, mindenen megsértődött, mivel ő nem kedvelt senkit, ezért mindenről azt hitte, őt akarják bántani. A fele se volt igaz, annak, amit hitt.

Megbetegedett, és szinte belebeszélte magába, hogy milyen beteg, nem kell senkinek. Közben nekünk minden nap órákon át magyarázott a telefonba, hogy bizony ő magányos, őt utálják. De azért mindenki hülye, ő értelmesebb, okosabb, magyarabb (sváb családba került).

A válasz írója 85%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 15:43 voltam.

Igen, Utolsó, pont az ilyenek miatt próbálok én is valamelyest változni.

Ugyanakkor az ilyenek élete szerintem kín lenne társaságban, akár családban, emberek között. Viszont ahogy az ábra mutatja, majdnem mindenki magányosnak érzi magát bizonyos kor után avagy halála előtt.

Megtartani legalább egy kisebb baráti kört magad mellett, és neked is beleadni a dologba, mert nem lehet, hogy csak akkor veszed elő őket, ha te akarod; udvariasan kapcsolatot tartani a családdal elég nehéz úgy, hogy ne sérüljön a személyes szférád, az intim szférád. Ha az sérül, fáradt leszel, ideges, egyre kevésbé tudsz alkalmazkodni a többiekhez, akik totál másak, mint te (igazából te vagy totál más, mint az emberek), s úgy érzed, mintha a szabadidőd se a szabadidőd lenne. Szinte már sírsz a hobbijaid után, az idő után, mikor álmodozhatsz. Igazából egyedül tudsz felszabadulni, mert emberek között alkalmazkodni kell, sokat, többet, mint egy átlagembernek. Majd' mindent egyedül szeretsz csinálni, csak úgy öröm a siker, csak úgy öröm maga a "készítés", saját magad akarod irányítani.

A privát szférádat mégis csonkítani kell, különben felnőttkorodban nem lesz, aki meghallgat, nem lesz, aki vigasztal, segít, akit te meghallgass. Éppen ezért kell megtartani legalább egy kisebb baráti kört, és ezzel visszaérkeztünk a kör (ördögi kör?) elejére.

Szerintem nekünk, akiknek a magány-társaság egyensúlya a magány felé tolódott, sohase lesz igazán boldog az életünk.

Normális, ha valaki nem unatkozik. Egészséges az is, ha egyedül jól érzed magad és nem szükséges baráti társaság hozzá. Az viszont nem jó, ha emberek közt nem érzed jól magad! Ne zavarjon, ha rosszul érzed magad a férjed társaságában. :) Mihelyt így lesz, azonnal jobban érzed majd magad.

Most nem azt mondom, hogy muszály társaságban lenni, de biztos akad, amikor praktikusságból kell. (Esküvő, temetés, akármi) Magyarán érezd magad mindenhol jól, persze te döntöd el a dolgokat. Ha vénetlen rosszul érzed nagad, fogadd el! Ha már úgyis rosszul érzed magad, akkor ne bosszankodj még azért is.

Higyj nekem :)