Az mitől lehet, hogy általában csak addig érdekelnek a dolgok, addig vagyok motivált, amíg el nem mondom másoknak is?

Például, szoktam írogatni, régebben gyakran megmutattam 1-1 készülő, épp elkezdett írásomat, és míg először szerettem írni, tele voltam ötletekkel, stb, miután megmutattam másnak, mindig elment tőle a kedvem, hogy folytassam, és általában inkább újba kezdtem. Pedig dicsérték milyen jó, van hogy internetre is feltettem fejezeteket, ott is kérték idegenek hogy folytassam, kíváncsiak rá mi lesz.. Ma már inkább el se árulom senkinek, hogy épp írok valamit.

Ugyanez a helyzet például azzal, hogy mi szeretnék lenni ha "felnövök". Volt már 1-2szer, hogy rájöttem, hogy na igen, én [tetszőleges munka] akarok lenni, ezzel aztán ellenék életem végéig, utánanéztem mindennek, egyre lelkesebb lettem, aztán persze elmondtam anyáméknak, ők támogattak, örültek, biztosítottak hogy persze, segítenek mindenben majd ha kell, meg ilyenek. És pár napra rá már ez sem tűnt olyan izgalmasnak, megint ott álltam minden cél nélkül. És ez egy csomó mindenre igaz. Pedig nem arról van szó, látjátok, hogy elbizonytalanítanának, hogy jaj ne kezdjek bele ilyen hülyeségbe, úgysem menne, hanem épp az ellenkezője.