Mindenen elsírom magam, olyan nehéznek érzek egy aprónak tűnő dolgot is. Más is van, aki túlérzékeny?

"olyan nehéznek érzek egy aprónak tűnő dolgot is."

ez a DEPRESSZIÓ TÜNETE, MENJ el a körzeti orvoshoz!

Hiperérzékenységnek hívják, és egyáltalán nem ritkaság.

Üdv a HSP klubban!

Nálam is van ilyen. Mostanában hullámokban tör rám. Néha csak úgy jön, hogy sírnom kéne. De nem tehetem, elfojtom.

A haverjaimnál is így van, pedig ők fiúk. (Ők mondták)

Nálunk valószínűleg azért van ez, mert az életünk nem úgy alakul(t) ahogy terveztük és nem látunk kiutat abból, amiben éppen vagyunk. Na meg az elfojtott érzelmek (düh, plátói szerelem)

Az üvöltözés nálam is játszik, de mostanában pillanatok alatt sírásba csap át. Pedig nem akarok én sírni, csak jól megmondani. De ez is azért lehet, mert annyi a felgyülemlett düh bennem, hogy másképp már nem tud előtörni.

Ohh a depresszió az egy mániákus betegség és azért alakul ki mert bebeszélitek magatoknak!

Én is Túlérzékeny vagyok, gyerek korom óta. Régen volt, hogy kiröhögtem magam miközben sírtam. Volt hogy kenyeret szeleteltem és rám jött a bőgő görcs, csak úgy.

De dokumentum filmeken, állatok halálán, szenvedésén bármikor bárhol tudok sírni. ÉS ha ideges vagyok akkor is sírok.

Na most ez kicsit necces néha... Amikor koncerten állok, mindenkit éltet a haza szeretet a becs és a "düh" a nagy magyar igazság érzete.. Én meg könnyezek és körülöttem néznek, hogy de aranyos de még olyan fiatal minek jön ide. Én meg csak könnyezek, alig tudom vissza fojtani, mert minden dühít. Minden nap magamon hordom az ország sorsát, keresztjét. Minden nap tudomásul veszem hogy ebből nem keveredünk ki egyhamar és könnyen áldozatok nélkül. És minden nap amikor elmegyek a Gellért-hegy mellett és igen is bekönnyezek.

Akinek meg nem tetszik bekaphatja a bal könyököm. Sírok, sírok, de bárki mellett kiállok és harcolok is ha kell.

nincs olyan, hogy túlérzékeny...én még talán örülnék is neki, hogy ilyen vagyok.

Egyébként ha a (közel)múltban történt valami ami mélyen érintett, talán ez az oka:)

Szerintem ez nem így van.

Amikor kisbaba voltam csak anyunál voltam meg, mert mindenki kezébe megakartam halni úgy bőgtem. 1,5 éves koromba hisztigörcsöt kaptam és mentővel vittek kórházba mert elájultam. Aztán ahogy megtanultam beszélni könnyebb lett minden nem hisztiztem de már akkor is sokkal mélyebben érintett minden mint más gyereket. Mindent komolyan magamra vettem. Természetesen rengeteg szörnyűség történt gyerekkoromban, de az csak 10 éves koromtól kezdődött. Szóval ez nem fogható rá semmilyen rossz élményre. Vele született adottság. A személyiség meghatározó része.