Veletek is előfordul néha, hogy minden különösebb ok nélkül rossz kedvetek van és legszívesebben mindenen bőgnétek?

Szia, velem igen, pedig fiú vagyok. Tényleg sokszor van olyan, hogy kicsit megzuhanok. Mondjuk 3-4 hetente. Ekkor egy 2-3 órára olyan vagyok hogy semmihez nincs kedvem, nem találom a helyemet a világban, nem érzem hogy értékes lennék, egy kudarcként tudnám leírni az életem.... Rohadt szar... Aztán Néhány órán belül beindul bennem spontán a belső párbeszéd, hogy "de igenis jó vagyok ebben" "de igenis képes vagyok erre-arra is", meg eszembe jutnak az emlékek, amelyek pozitív hangulatba hoznak. Aztán ekkor új erőre kapok és ismét megy minden tovább, szépen a kerékvágás szerint...

Kicsit én ezt ilyen mini-depressziónak érzem. Általában tök optimista vagyok, csak a jót látom mindenben... Gondolom néha kell az elmének egy kis "ellentétes irányú" működés is, nem tud állandóan optimista lenni...

20:13 vagyok.

Ilyenkor jön jól igazán egy barát, aki meghallgat, aki előtt nem kell rejtegetni semmit, mert nem ítél el akármit is csinálsz... Nem kell semmi okosat mondania, nem kell megoldania a problémád. Egyszerűen ha empátiát gyakorol és megérti amit mondasz, megérti hogy mit élsz át, akkor az hatalmas megkönnyebbülést hoz és a szeret érzése ismét előtérbe tud kerülni :) ...

Én akkor vagyok ilyen, ha nagyon elfáradtam, kimerültem, több nap/hét/hónap kemény vmi után. Akkor ált eltörik a mécses. Meg ha épp megvan, akkor is érzékenyebb vagyok kicsit.

Olyan vagyok, mint egy nagy fazék, ami csak telítődik. Aztán egyzser csak sok lesz, és akkor minden kiömlik. :)

szokott lenni... de hála isten ritkán. olyan 3hetente. Kis öszzezörrenés is elég, és elbőgöm magam. Tiszta bunkó vagyok akkor, és azon is eltudom magam sírni, ha anyu azt mondja,hogy nyissam ki az ablakot. egyszerre elkezdek veszekedni,hogy mért nem nyissa ki ő...stb. Eléggé szar. :S

olyankor azt érzem,hogy semmi nem jó, ahogy élek...

Ilyenkor csak ülök, lesem a plafont és sírok.