Élni akarok, igazán élni és érezni. Csak én gondolkodok így vagy van még hasonló gondolkodású ember?

Szia!

Szerintem jó a gondolatod. Csupán a pontos célok hiányoznak belőle.

Megértem az érzéseidet, fiatal vagy. Sajnos a hozzászólások jó részénél nem látható ki hány éves. Pedig most fontos lenne. Én most 24 vagyok. Bejártam Európát. Dolgoztam és tanultam. Ha gyermekem lesz, neki is szeretném majd biztosítani, hogy önnállóan élhessen egy vagy akár több országban.

Viszont cél nélkül nekiindulni valamiek, nem több puszta csavargásnál. Az évek gyorsan eltelhetnek.

Szerintem 18 évesen műveltnek lenni képtelenség. Imádok olvasni, de jó esetben is csak kapisgálom a műveltség alsó határait. Erre akkor jön rá az ember amikor valóban művelt társaságba kerül. Szerintem 15-20 év folyamatos tapasztalás, munka és tanulás/olvasás alatt nem létezik művelt ember.

Valaki ezt írta: "Dél-Olaszország és Spanyolország déliesebb vidékei alkalmas helyek az újrakezdésre: könnyű alkalmi munkát találni, az emberek eléggé lusták, így tőled sem várnak sokat." Hát azért ezzel vitatkoznék. Nagyon sok ismerősöm van ezeken a területeken is. Én is voltam pár évvel ezelött arrafelé.Ha nem dolgoztam volna úgy mint a ló akkor hamar munka nélkül maradtam volna. A könnyen megszerezhető munkák rendszerint melósak. Pont mostanában ezek a területek nem jó célpontok munkavállaláshoz. Én se fogok most oda menni, pedig mindenem meg lenne hozzá. Az emberek még mindig idegesebbek mint 2007 elött, és jó okuk van rá.

Szóval amit tapasztalatból szeretnék neked mondani, az csak az, legyen egy célod és egy időkorlátod hozzá. Szerintem érdemes világot látni, még akár valódi pályaválasztás elött. Sőt!

Például legyen a célod megtanulni egy idegen nyelvet ha úgy tetszik. Miért azt a nyelvet akarod megtanulni? Mire tudod majd hasznosítani? Milyen más tervedhez, vágyadhoz segíthet hozzá? Mennyi időt és energiát szánsz rá? Fél vagy egy évet? Ha csupán annyira szeretnéd megtanulni, ami egy társalgáshoz elég azt hamar elérheted. Ha viszont teszem azt Dante-t szeretnél eredetiben olvasni akkor minden nap le kell ülnöd tanulni, hiába vagy külföldön. Ez nagyon lényeges.

Az ember jobb esetben évekre előre eltervezi, mire akar jutni hol akar tartani egy adott időpontban. Megértem ha ez nem megy valakinek olykor én is küszködök vele. Viszont csak ezt az egy módszert ismerem a jó élethez.A jó nem feltétlenül jelent számomra gazdagságot. Nélküle elöbb utóbb szinte pótolhatatlan hiányérzetek keletkeznek. Pontosan azért mert rendszertelenül szétszóródnak az források.(idő, energia)

Lehet érzések szerint, rendszertelenül is élni, miért ne? Csupán annak is korlátot kell szabni. Ez az amit a legtöbb ember vakációnak hív.

Jó szerencsét!

Szia.

Én az egyik régi vagyok. Én is kimentem még februárban Angliába aupairnek, 3 hónapot voltam, mert a vége sajna nem úgy volt már ahogy kellett volna, nem fizetett a család... De viszonylag rendesek voltak, bár a kapcsolat megszűnt velük azóta. Viszont a kinti barátokkal néha váltunk pár szót a neten, h kivel mi a helyzet.

Értek pozitív és negatív élmények kint egyaránt, vegyesen. Nem mondom, voltak elég rossz pillanatok is...

De megismerkedtem ott más aupairekkel több országból, akikkel kint barátok lettünk. Voltam azért magányos is kint a körülmények miatt, de jó pillanatok is voltak. A lényeg, h nem bántam meg, viszont ha még egyszer nekivágnék, pár dolgot másképp csinálnék, de sokat tanultam, és szeretem azt a helyet.

Utána, mikor hazajöttem dolgoztam itthon a nyáron, az is jó volt, mert jó közegben voltam, most tanulok okj-n egy másik városban, mint ahol lakom, és idén felvételizek egyetemre. Szóval sok új embert ismertem meg ebben az évben.

Most pályázok nyári gyakorlatra külföldön, hátha.

De a nyáron megint ki szeretnék menni 2 hónapra, de nem aupairként.

Szia!

Látom, már elég régi a bejegyzésed, de azért megkérdezném, hogy ki hogyan indult el külföldre? Mert furcsa, hogy egyedül nem vagyok olyan merész, vagyis talán nem is a merészség és az elindulás a gond, hanem később lenne rossz, ha nincs ott velem valaki...de ugyanakkor nem is érzem úgy, hogy bárkit magammal kéne cipelnem, hiszen az lehet, hogy számára is megterhelő lenne, számomra pedig hátráltató tényező is akár. De ez mind csak feltételes mód :D szóval, írjatok légyszi ha egyedül indultatok el, hogy éltétek meg, hogy boldogultatok, illetve önállóan, vagy irodán keresztül mentetek-e. (24/L)