Volt már rá példa, hogy pozitívan csalódtál valakiben, vagy pedig egy számodra vadidegen embertől kaptál nem várt segítséget?
Busszal jártam suliba, egy szintén bejárós, a szakomra járt szöszi csajjal. Olyan tipikusan szöszimaca típusnak tűnt, úgy gondoltam, a köszönésen kívül nem nagyon akarok vele leállni tércselni. Aztán egyszer mégis egymás mellé ültünk, és kiderült hogy egy normális, őszinte, kedves lány.
Apróság, de nekem nagyon jól esett ez a pozitív csalódás. :)
mi mindig az autónknak köszönhetően kerülünk pozitívan csalódós helyzetbe :D
eddig már kétszer akart minket otthagyni, de ezt jóakaró emberek nem hagyták :D
az egyik: leszakadt a kipufogó, és egy elég antipatikusnak tűnő fickó szerzett nekünk drótot, még felkötni is segített, és ami a végén meglepett, hogy pénzt nem fogadott el, így hát a nálunk lévő sörrel próbáltuk kimutatni hálánkat :D
a másik: durrdefekt az Üllői út kellős közepén. egy fickó az ablakból látta a dolgot, lejött, és amiben csak tudott, segített. neki ezúton is köszönöm :D
ja, és ez a defekt pont akkor történt, amikor anyumékat vittük volna a reptérre.
kiszálltunk a baleset után, már hívnám a taxit, hogy mégse késsék le a gépet. erre megáll egy nő, kérdezi merre, mondjuk neki, h ferihegy erre kinyitja az ajtót és csomagtartót, és minden további nélkül elvitte anyumékat a reptérre.
ha nem velem történik el sem hiszem, hogy léteznek ennyire jólelkű emberek.
a kocsink egyszerre hozza ránk a bajt és a szerencsét. bár anyumnak a baleset után az első szava az volt, hogy adjuk el ezt a megátkozott roncsot :D
ezek a dolgok igazából visszaadták az emberekbe vetett hitem.
bár tele lenne a világ ilyen segítőkész önzetlen emberekkel :D
Igen! Egy régi munkaadóm, akivel már kilenc éve nem beszéltem, munkát, és teljes önállóságot adott a vállalkozásában, pár hónap erejéig. Pedig nem volt neki muszáj, de megtudta, hogy munkanélküli vagyok és így segítet rajtam.
Ezen meglepődtem, ugyanakkor nagyon örültem a lehetőségnek.
a másik: az egyetemen volt egy srác, azt hittem róla, hogy valami idióta, mert az udvaron mindig hülyéskedik, és énekel a többi szaktársával.
nyáron voltunk egy többnapos diákkonferencián.
nagyon értelmes, jószívű, kedves srác, iszonyat jókat tudtunk dumálni.. szóval benne nagyon pozitívan csalódtam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!