Elmúlik majd magától vagy mindenképpen segítséget kell kérnem?
Egy éve(kicsit több,mint egy éve) egy srác erőszakosan közösült velem,mondhatni megerőszakolt.Feljelentést tettem az eset után 1 nappal,benn kellett ülnöm egy egész fél napot vallomást tenni.Azután még sokszor behívtak,kikérdeztek.Aztán volt egy szembesítés,mikor a srácot is behívták a rendőrségre és nekem is egy szobába kellett lennem vele,valamint benn volt édesanyám,egy tolmács és pár nyomozó.A végén semmi nem lett az ügyből,mert természetesen a srác azt mondta,hogy én is akartam.Akkoriban még szűz voltam és aznap a menstruációm is erősen meg volt,a 2. napban voltam.Hogy akarhattam volna elveszteni a szüzességem egy olyan sráccal,akivel életembe először találkoztam,ráadásul menstruáció alatt?Később kiderült,hogy a srácnak van egy magyar felesége és egy 2 éves kislánya is.Ez még jobban sokkolt.
Szóval nem lett semmi végül az ügyből,majdnem nekem kellett fizetnem a hatóság félrevezetése miatt és nem egyszer sírtam el magam a nyomozók előtt,vallomás tétel közben a bunkó kérdéseik és megjegyzéseik miatt.Nagyon bánt mai napig ez a dolog,főleg mostanában,mint pl.most sem tudok aludni emiatt és sírnom kell,rossz kedvem lesz és gondolkodom,hogy mit csinálok rosszul,hogy mindig én vagyok kihasználva és megalázva.
És az az ember,aki talán egy életre sebet hagyott bennem,minden büntetés nélkül elsétálhatott és élheti boldogan tovább az életét...
Nem fog elmúlni magától, kérj segítséget!
És nagyon sajnálom:( remélem túl teszed magad rajta egyszer.
tini vagy ugye? a csávónak gyereke van, felesége.tehát felnőtt..ha nem is nemi erőszak, de kiskorú megrontása..nemtom kik voltak a zsaruk, de le lettek fizetve szerintem.: S
nagyon sajnálom, ha ennyi idő után nem tudtad túltenni magad, segitséget kellene kérned, pszichológus és még sok más lehetőség. drukkolok, hogy sikerüljön.:)
Nagyon sajnálom azt, ami veled történt :"(((
Kérj segítséget mindenképp! Van testvéred? Ha van, akkor próbáld meg őt meggyőzni! Vagy akármilyen családtagot, barátokat, stb. Mindenkinek(, akikben bízol persze) mondd el ezt a történetet, majd így, hogy már többen is vagytok, menjetek vissza a rendőrökhöz.
Nemsokára én is belépek ebbe a korba, hogy "prédává válok"... :(((
13/L
A családom hisz nekem,mert mikor az eset után hazaértem 2 és fél órán keresztül sírtam és meg sem bírtam szólalni,el sem tudták képzelni,hogy mi bajom lehet.Mellesleg tudják,hogy én nem vagyok olyan lány,akit az első találkozás után már ellehet csábítani.
A srác nekem azt mondta,hogy 22 éves,de később kiderült,hogy 26.Én akkor voltam 17.Azt hiszem nem tehetek mást,csak megpróbálok beletörődni..:(
Utolsó,ha okos vagy,nem fogsz olyan hibát elkövetni,mint én,hogy olyan helyre mész egy "idegennel",ahol csak kettesben vagytok..Vedd ezt egy jó tanácsnak.
Lezárt ügy. ezen nem tudsz változtatni.
ha megerőszakolt volna, az akkor a látleleteken látszódott volna... magyarul te is akartad valamennyire, így már élből vesztettél. A többi feszkót magadnak csináltad.
lehurroghattok, de egy megerőszakolás nem így néz ki. Ott a csaj mindenhol kék-lila, és hát még van 1-2 olyan nyom...
Szal legközelebb gondolkozz mielőtt cselekszel valamit.
Nem múlik el magától, legjobb lesz valaki srácot keríteni, aki végtelen türelmes és visszazökkent a rendes életbe és megtanulsz mellette bízni. Ezt látom az egyertlen esélynek. itt a szüleid szép szava nem fog segíteni.
Ezért használtam inkább az "erőszakos közösülés"szót.A leletekben azért nem lehettek biztosak,mert pl.nekem a szűzhártyám nem volt meg.Előtte volt egy barátom,akivel végeztünk orális kielégítést és utána én is végeztem magam önkielégítést.
Nem minden erőszak jár kék-lila foltokkal és nem vagyok hülye,hogy megerőszakoltatom magam.Még csak okot sem adtam rá,hogy egyáltalán felálljon neki(nem volt rajtam semmi kihívó).Az egyetlen hiba,amit elkövettem az az volt,hogy olyan helyre mentem vele,ahol kettesben voltunk és amikor megcsókolt,akkor nem tiltakoztam mondván,hogy ennél több úgyse történhet és ez is sok már így első találkozásra.Megkínált alkohollal és mivel én nem vagyok hozzá szokva az alkoholhoz,hamar hatással lett rám.Nem lettem részeg,csak épp annyit ittam,hogy elnehezült a fejem,szédültem és nem tudtam már az ágyról se felkelni.Mellesleg mikor ráncigálta le rólam a nacim és az alsóneműt,ordítottam vele,hogy "Hagyd abba vagy hívni fogom a rendőrséget!"..de ő le se szart,mondta,hogy hívjam nyugodtan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!