Őszintén, milyen lehetőségem van még?

Újabb helyzetjelentés: nem rúgtak ki próbaidő alatt, de ma rettenetesen rámtört a szorongás. Amióta itt vagyok, egy feladatban nem volt sikerélményem, ezt értsétek úgy, hogy nem volt egy feladat sem,amit lezártam volna, és azt mondták volna a végén, hogy köszi. Ennek az egyik oka az, hogy a legtöbb időmet egy hosszú, későbbi határidős feladat teszi ki, emellett csak több kisebbre volt időm, amiknek emiatt sokszor későbbi határideje van. Ami viszont eddig volt, az nagyon nyögvenyelősen ment, van egy, amit az igénylő már többedjére módosít (úgy képzeljétek el, hogy november vége volt a határidő, november végéig megcsináltam, és még mindig merülnek fel igények...). Ma totálisan beszorongtam, miután lecsuktam a munkahelyi laptopot, gyakorlatilag lefagytam, és semmire nem voltam képes, csak arra tudtam gondolni, hogy engem biztosan ki fognak rúgni. Van egy újabb feladatom, egyszerűnek kéne lennie, de mégsem az, egyszerűen azért, mert nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, de csak arra tudok gondolni, hogy az én hibám. Az is, ha nem tudom megcsinálni úgy, ahogy szeretnék, de az is, ha megteszem a plusz köröket - ahogy mindig megtettem , mert minek töröm magam.Csökkentett óraszámban dolgozom, papíron, de valójában többet. De még emiatt is én érzem magam szrul, mert ezt nem kéri tőlem amúgy senki.

Szóval az a helyzet, hogy a helyzet miatt is szrul vagyok, meg amiatt is, hogy nem vagyok képes kezelni :-/.

Az ivás a karácsonyi időszak alatt meglódult, utána volt egy tervem, hogy legalább 5 napig bírom alkohol nélkül,mert szeptember óta 4 nap volt a max, ezt tudtam teljesíteni, de utána egymást követő három nap is ittam :/. Most is iszom,mert muszáj megszabadulnom ettől a szorongástól.

Olyan érzésem van, hogy minden alkalommal eggyel mélyebb szintre jutok. Nyilván nem vagyok olyan szrul, mint a pszichiátria előtt, de sokkal rosszabbul vagyok, mint mondjuk másfél éve.

A pszichológussal úgy érzem, hogy most haladunk, megfordult a fejemben, hogy talán azért is annyira nehéz most minden, mert jönnek fel a régi szr emlékek.

De az se segít, hogy totál más most a munka, mint régen. Régebben voltak feladataim, határidőkkel. Most feladataim vannak,de nincs meghatározva a határidő, csak a főnököm kérdezi, hogy mikorra tudom megcsinálni,én meg így nézek, hogy nem is tudok még semmit a feladatról, honnan tudnám megmondani??? :D És egyszerre érzem magam szrul ettől az egésztől,meg attól, hogy egy kibszott munka ekkora hatással van rám, és ezen kívül nincs energiám semmi másra.

Ráadásul egy sörözésen a főnököm kétszer is viccelődött azzal, hogy nekem "mekkora az önbizalmam" (= nincs), szóval még emiatt is szrul érzem magam, hogy hogy lehetek ennyire selejtes, de hát mit tegyek, nem tudok az érzéseimnek parancsolni.

Ma annyira megbénított a szorongás, hogy nem mentem el egy előadásra, amit már egy hete terveztem. Helyette elmentem sétálni, de akármennyit sétálok, csak az jár a fejemben, hogy mennyire szr minden, és hogy nem tudok rajta változtatni.

Jaja, Pesten.

Tegnap borzasztóan kiakadtam a feladaton, amirl 17-én írtam, hogy lefagytam, mert két nap alatt csak annyi történt, hogy folyamatosan próbáltam összeszedni az infókat, de mindenki mást mondott, hogy 1.) az igenis megvan itt, 2.) ez tuti nincs meg sehol, 3.) (az igénylő) ez tuti megvan,mások is ebből dolgoznak. Aztán ma nagy nehezen hozzám is eljutott az, ami kell és sikerült befejezni. De a tegnapot végigbőgtem, csa azért nem vettem be xanaxot reggel,met mentem délután pszichológushoz, akkor amint hazaértem délután, bevettem egyet, de este vettem két sört is, pedig xanaxos napokon sosem iszom. Amit könnyű tartani általában, mert nagyon ritkán veszek be xanaxot, de tegnap nagyon kész voltam. Ketileptet próbálom csökkenteni, de abból is a régi adagot vettem be, szóval este 10-től reggel fél 8-ig ki voltam ütve.Reggel is egy xanaxszal indítottam a napot, aztán megjött az infó, és sikerült befejeznem a feladatot, de a tegnapomat végigbőgtem emiatt.

Szóval ja, hát igen, lehet abban valami, hogy nincs a kezeben az irányítás, de tényleg azt szoktam ilyenkor érezni, ha a másik nem válaszol, vagy esetleg rosszul tudja, hogy az én hibám. Hülyeségeket kérdezek, nincs igazam stb. És amikor ennyire félek a munkám teljesítménye miatt, akkor ez eléggé üt.

Másfél éve konkrétan leszartam a munkámat. Tényleg. Lehet, hogy kihagy az emlékezetem, és szorongtam, de biztos, hogy nem ennyit. Nem egészen másfél éve, de 1 éve és 4 hónapja jelentkeztem állásokra, kettőt meg is kaptam, és úgy éreztem, hogy enyém a világ, ha az akkori helyemnek nem kellek, van másik, ahova szintén jó vagyok. És tényleg ezt éreztem, az egyik helyen volt próbafeladat, nagyon jól sikerült. Aztán én a második helyet választottam, ahol beszorongtam egy hét után és kiléptem. Az első helyen kisebb eséllyel lett volna ez, de lehet, hogy ott is ez történt volna, már sosem fogom megtudni.

Lehetőségek tekintetében annyiban rosszabb most, hogy úgy érzem, próbáltam más helyeken (kettőn is), és mind a kettő borzalmas volt, szóval úgy érzem,hogy ilyen munkát, mint ez, sosem találnék. Itt rengeteg a HO és jófejek a kollégák.Illetve régebben azt is mondtam volna, hogy laza a főnök, mostanában ezt nem annyira érzem, úgy érzem, hogy nagyon nagy a sürgetés, amit elég nagy nyomásnak élek meg.

Nem tudom, miben "hazudok" magamnak. Én tényleg úgy szoktam érezni, hogy nem vagyok jó ilyenkor. Pénteken azt mondtam volna, hogy racionálisan tudom, hogy nem emiatt a feladat miatt fognak kirúgni, hiába kiáltozta azt minden idegszálam. Most ironikus módon, hogy kb kezd összeállni a feladat, mégis van bennem egy félelem,hogy amit nyújto, az nem elég. LEsz egy beszélgetésem a főnökkel (minden hónapban van), ahol mondani fogom, hogy a munkaidőmhöz túl sok munkát kapok, de félek, hogy azt fogja gondolni (és mondani), hogy egyszerűen csak lassú vagyok.

Igazából nem sikerült teljesen befejezni, viszont a következő hétre is van egy, ami szintén hosszúnak ígérkezik (egyelőre azt se értem, miről van szó), majd utána is lesz még egy. Ez most nekem sok, szerintem érthető módon, de persze nyilván nem kéne, hogy ennyire megviseljen, sajnos, mégis megvisel.

Egyébként kifejezetten segít néha, amikor kiadom a gőzt egy nap bőgéssel, mert akkor valahogy eljutok egy olyan állapotra, hogy egyszerűen "nem érdekel", mert úgy érzem, hogy oké, akkor inkább legyen vége, de én nem akarok ennyire rosszul lenni. Másnapra általában jobb. Nyilván az lenne az ideális, ha nem lenne ilyen, ha jobban tudnám szabályozni az érzéseimet, de hát most ez van. Az alkoholt még mindig nagyon nehéz abbahagyni sajnos, mert általában az életemben lévő űrt igyekszem kitölteni vele.