Őszintén, milyen lehetőségem van még?

Na, visszamentem a 17. kérdésig.

- nem, nem élek párkapcsolatban, nagyon ritkán volt párkapcsolatom,az utolsó is jó régen (és az is szar volt)

- "Te mennyire teszel kárt a barátaidban? Jogosan haragszol rájuk?"

Őszinte leszek, nincs kedvem ezen gondolkodni egy gyakorikerdesek oldalon, inkább viszem terápiába, de jó felvetés, gondolatébresztő (egyébként pont a legutóbbi alkalommal az egyik barátnőm ránt érzett haragról beszéltünk).

- igen, nő vagyok, van egy testvérem. Egy ideje valahogy vele is fura a kapcsolatom

- nem szeretném konkrétan leírni, hogy mi történt

Egyébként nem állítom, hogy racionális, hogy melyik drogtól félek, és melyiktől nem. Igaz, a gyógyszerekkel meg az alkohollal kapcsolatban legalább a pszichiáteremtől kapok tájékoztatást, hogy milyen hatással lehetnek a testemre, és van velük egy csomó tapasztalatom. Az LSD-t az életben nem próbálnám ki szakember nélkül, szimpatikus számomra az lsd-terápia, de egyedül, hozzá nem értőként, mentális problémákkal biztosan nem állnék neki "öngyógyítani". Még füvezni se füvezek, amióta rossz a lelkiállapotom (egyébként se szívtam valami gyakran). Egyébként korábbi rossz élmények miatt (ráparáztam, annyira fura érzés volt), nagyon óvatosan kezdtem újra, "meg kellett tanulnom". Mondjuk az is igaz, hogy most már nincs is kivel. Egy nagyon hosszú barátságomnak lett vége idén márciusban, nem állítom, hogy visszafordíthatatlan a dolog, de egyelőre nem látom a lehetőségét.

Szorongani még mindig szorongok, de "szerencsére" úgy, hogy ez cselekvésre ösztönöz, a héten kb halálra dolgoztam magam :D, mert totál irracionális félelmeim vannak: tökre nem azt csinltam, amire kértek, túl hosszú ideig tartott megcsinálni stb-stb. A jó hír viszont az, hogy a napi 2 sör már egyáltalán nem jellemző, rengeteget csökkent a fogyasztásom, a múlt héten összesen már csak négy volt, ezen a héten kettő, és semmi vágyam inni. Megint sportolok valamennyit. Most, nagyon hosszú idő után, úgy érzem, hogy bár még mindig harcolok, hogy a felszínen maradjak, talán majd egyszer sikerül kievickélnem. Amiatt persze szomorú vagyok, hogy ennyi idősen még mindig itt tartok, hogy olyan beláthatatlanul messze van az esélye, hogy egyszer lesz párapcsolatom, hogy valószínűleg nem lesznek gyerekeim. És persze félek, hogy ha valamiért ez az állás elúszik (csak azért lehet, mert kirúgnak, én nem fogok felmondani), akkor megint akkora gödörbe kerülök, hogy nem fogok tudni kimászni. Ez túlzásnak tűnhet, de eddig minden más munkahelyemen szarul éreztem magam.Talán ez az egyik jele annak, hogy az én életem nem annyira egyszerű, sokkal jobban függök ezektől a dolgoktól. Mindegy, reméljük a legjobbakat.

Na, újabb helyzetjelentés: a pszichológusomnak mostanában sikerült jobban megnyílnom, ami jó. Már megint kicsit többet iszom, ami nem jó, ráadásul vasárnap elég csúnyán sikerült sokat innom, és másnap be is kellett mennem az irodába, hát nem voltam szép látvány :(.

A munkámban végre mintha találnék olyan feladatot, ami ismerős, és érek el vele eredményeket, de persze továbbra is be vagyok szarva, még egy hónap van a próbaidőmből. Természetesen még mindig jobb, mint ami az elmúlt egy évben volt, munka nélkül, totál kilátástalanul.

38-as: az a helyzet, hogy én nem érzem, hogy én lettem volna hibás a legutóbbi két kapcsolatom megromlása miatt. Az egyik egy tinikori barátnőm, szóval régóta ismerjük egymást,8 hónapja nem beszélünk, és az a helyzet, hogy továbbra is úgy gondolom, hogy nem kezelt felnőttént, és többszöri kérésre is átlépte a határaimat. Az sem érdekel, hogy "igazam van-e", ami nagy szó, mert általában fontos ez nekem, hogy legyen valami "abszolút igazság", de most elfogadom,hogy én így érzek, és nem igazán látom, hogyan változna a kettőnk közti kapcsolat. Az a helyzet, hogy már nem is hiányzik, de az igaz, hogy érzelmileg nagyon el tudok távolodni emberektől. Meg a magány, az szar. Mostanában hétvégén iszom általában, mert a hétköznapjaimat több-kevesebb sikerrel ki tudom tölteni.

A másodikról csak annyit, hogy talán egyikünk se volt hibás, vagy mindketten azok voltun, nem tudom, én azt a kapcsolatot könnyen elengedtem, csak egyéves volt.

Hát igen, mi itt csak álmodozhatunk valamiféle alternatív terápiáról... :( mostanában néha eszembejutott,hogy jó lenne megint füvezni, de ehhez kéne persze valaki, akivel szívesen füveznék. Bár, ki tudja, talán egy-egy hétvégén még az is jobbat tenne,mint z alkohol, nem tudom. Sajnos mindig rohadt nehezen találtam megbízható dealert, mert nem vennék akárkitől :D. Nem,a rászoástól nem félek, vannak dolgok, amikre nagyon nem akaro rászokni,mert félek tőlük, a fű is ilyen. Meg egyébként a xanax is, mostanáan volt,hogy bevettem (a leggyengébbet), meg is kérdeztem a pszichiátert, hogy mennyi oké még, azt mondta, hogy heti 3 xanax vagy heti 3 sör :DDD, de még ki se váltottam, amit felírt, kb múlt hét hétfőn vettem be utoljára, szóval ilyen 1-2 heti 1 szokott lenni, mert na, arra aztán nem akarok rászokni. Meg általában nincs bénító szorongásom, csak akkor veszem be, ha az van (vagy kiborulós szorongásom, de az is egy hónapja volt utoljára). Persze, az alkoholra se gondoltam, hogy valaha rászokom, de az alkoholtól nem is tartottam soha. Nem tudom, szerintem lesz még pár hónap, mire eljutok valami döntésre :DDD.

A traumámról meg még mindig nem beszéltem, de úgy érzem,hogy egyre közelebb vagyunk hozzá,elég sok érzést fogalmaztam meg mostanában, ami kísértetiesen hasonlít rá....