Lehetek még önmagam?
Mármint szinte semmi önbizalmam nincs, ha bármit teszek vagy mondok,és észreveszek egy furcsa pillantást, vagy bármit, amiből azt veszem le, hogy rosszul csináltam amit csináltam, akkor azt a cselekvést, vagy mozdulatot teljesen törölni próbálom a viselkedésemből. Csak az a baj, hogy szinte már betegesen figyelem önmagamat, a mozdulataimat, a beszédemet, mindent, és már szinte úgy érzem, hogy semmit sem csinálok jól. Nem szerem a hangom, a járásom, már mosolyogni sem tudok természetesen, az is olyan erőltetett. És szinte soha nem merek már megszólalni az osztályban, sőt egyáltalán sehol, eddig itthon szerettem lenni, mert a szüleimmel mindent meg tudtam beszélni, és jól is éreztem magam, meg mertem mondani a véleményemet, de mostanában már annyira átragadt rám a "sulis" viselkedés, hogy már itthon is úgy viselkedek, és egyáltalán nem vagyok természetes, nem merek apa szemébe nézni, ami eddig nem volt gond. Legszívesebben mindig elsírnám magam, mert úgy érzem, hogy senki sem ismer, nincs egy ember akivel őszintén viselkedek, és félek, hogyha egyszer előjön az igazi énem( amit már lehet, hogy fel sem ismernék, annyi maszkba bújtam már)akkor rájönnek, hogy nem is engem ismertek meg. A másik, hogy mindig kissebbségi érzésem van, az osztálytársaimat sokkal idősebbnek, okosabbnak érzem, és teljesen eltörpülök mellettük, meg sem merek szólalni, és ha hozzám szólnak teljesen bizonytalan vagyok, és úgy érzem magam, mint egy kisgyerek. Teljesen visszafejlődök lelkileg. Egyedül a kisgyerekek között érzem jól magam, mert előttük nem kell színészkednem. Még a felnőttekkel is egész jól tudok beszélgetni, leginkább a saját korosztályommal nem jövök ki..
De alapból meg mindig egy vidám, jókedvű lány voltam, anyával egy csomót hülyéskedtünk, csak mostanában már azt is gyerekesnek érzem, és már ezt a tulajdonságot is kiöltem magamból.. egyáltalán nem ismerek magamra, folyton rosszkedvem van, mindenkinek idegesen szólok vissza, mindenbe bele kötök. Egyáltalán nem érzem jól magam a bőrömben...mindig valaki másnak a bőrébe próbálok bújni..
nagyon kétségbe vagyok esve, hogy már soha többet nem fogok tudni természetesen viselkedni, és önmagam lenni.
Mit csináljak?
16/L
válasza:Hali! Szerintem ezt az utat elég sokan megjárják, énis pontosan ilyen problémákkal küzdöttem egy jódarabig, és engem is az idegesített a legjobban,hogy nem ismer igazán senki, és nem kapok elegendő elismerést, és jópár év után megváltozott a baráti köröm gyökeresen, és rájöttem hogy nem velem volt gond, hanem az akkori "barátaimmal" egyszerűen nem illettem az ő körükbe, és ezért éreztem magam elnyomva, pár éve elköltöztünk, és új barátaim lettek, akik nagyon megbecsültek, és elismertek. Azóta annyira jelentős a változás bennem, hogy még magam is meglepőnek tartom. Szóval szerintem, a te esetedben sem biztos, hogy benned van a hiba, hanem a baráti köröd nem ismer el. Ezesetben ne vedd őket komolyan, mert fájdalom lesz a vége, próbálj új barátokat szerezni, és legyél nyitott, büszkén fejezd ki önmagad erényeit, és a végén teis meg fogsz lepődni! :)
Ja! azt pedig ne felejtsd el,hogy a korlátainkat mi magunk szabjuk! :)
sok szerencsét kívánok!
U.I.: Esetleg ha új barát kell, vagy mégtöbb tanács, adok MSN-t és állok rendelkezésedre. :) Üdv.
válasza:Úgy látom, hogy az előttem szólók már nagyrészt minden lényegeset elmondtak, de azért leírom a véleményemet.
Én is átéltem ugyanezt, amiről írsz. A legfontosabb, hogy ne akarj erőszakosan változtatni az érzéseiden! Fogadd el, hogy most, életednek ezen a pontján így érzel, ezek a reakcióid! Hidd el nincs ebben semmi rossz vagy abnormális. Valószínűleg az az oka az érzéseidnek, amit már említett előttem valaki: nincsenek igazán olyan fiatalok, akik elfogadnának olyannak, amilyen vagy. A szüleiddel való beszélgetés azért nem hoz tartós változást, mert most tinédzserként abban a korban vagy, amikor a saját korosztályod véleménye számít a legjobban. Mondjuk ez később is számít, főleg, ha nincsenek stabil, őszinte barátaid. Az amit tanácsolok, talán a legnehezebb megtenni mindannyiunk számára: ne alapozd a saját önértékelésedet mások rólad alkotott véleményére! Soha ne azt figyeld, hogy ki milyennek lát Téged éppen! Ezt nem tudod befolyásolni, de nincs is értelme. Akinek igazán fontos vagy, az olyannak fogad el Téged, amilyen vagy, akinek az elismeréséért viszont "dolgozni" kell, ott annál a személynél van a hiba, és nem Veled. Valószínűleg ő még Nálad is bizonytalanabb önmagában, és éppen azzal palástolja ezt, hogy másokban keresi a hibát esetleg. Felesleges tehát, hogy bárki kedvéért magadra erőltess bármiféle olyan viselkedést, ami nem Te vagy. Ezzel lennél csak igazán hűtlen önmagadhoz.
Van egy könyv: Vicky Bennett: Élj okosan, azt hiszem a Magyar Könyvklub adta ki. Olvasd el, tetszeni fog!
A pszichológust pedig szerintem felejtsd el, inkább keresned kellene egy iskolán kívüli korodbeli társaságot, ahol találhatsz barátokat, pl. hobbi, sport alapján , vagy önkéntesség stb. Nem tudom mi az, ami érdekel Téged.
Ha lennének a sulin kívül stabil barátaid, akkor nem lenne megfelelési kényszered az osztálytársaid felé.
Köszönöm neked is!
Most sokkal jobban érzem magam....:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!