Lehetek még önmagam?
Mármint szinte semmi önbizalmam nincs, ha bármit teszek vagy mondok,és észreveszek egy furcsa pillantást, vagy bármit, amiből azt veszem le, hogy rosszul csináltam amit csináltam, akkor azt a cselekvést, vagy mozdulatot teljesen törölni próbálom a viselkedésemből. Csak az a baj, hogy szinte már betegesen figyelem önmagamat, a mozdulataimat, a beszédemet, mindent, és már szinte úgy érzem, hogy semmit sem csinálok jól. Nem szerem a hangom, a járásom, már mosolyogni sem tudok természetesen, az is olyan erőltetett. És szinte soha nem merek már megszólalni az osztályban, sőt egyáltalán sehol, eddig itthon szerettem lenni, mert a szüleimmel mindent meg tudtam beszélni, és jól is éreztem magam, meg mertem mondani a véleményemet, de mostanában már annyira átragadt rám a "sulis" viselkedés, hogy már itthon is úgy viselkedek, és egyáltalán nem vagyok természetes, nem merek apa szemébe nézni, ami eddig nem volt gond. Legszívesebben mindig elsírnám magam, mert úgy érzem, hogy senki sem ismer, nincs egy ember akivel őszintén viselkedek, és félek, hogyha egyszer előjön az igazi énem( amit már lehet, hogy fel sem ismernék, annyi maszkba bújtam már)akkor rájönnek, hogy nem is engem ismertek meg. A másik, hogy mindig kissebbségi érzésem van, az osztálytársaimat sokkal idősebbnek, okosabbnak érzem, és teljesen eltörpülök mellettük, meg sem merek szólalni, és ha hozzám szólnak teljesen bizonytalan vagyok, és úgy érzem magam, mint egy kisgyerek. Teljesen visszafejlődök lelkileg. Egyedül a kisgyerekek között érzem jól magam, mert előttük nem kell színészkednem. Még a felnőttekkel is egész jól tudok beszélgetni, leginkább a saját korosztályommal nem jövök ki..
De alapból meg mindig egy vidám, jókedvű lány voltam, anyával egy csomót hülyéskedtünk, csak mostanában már azt is gyerekesnek érzem, és már ezt a tulajdonságot is kiöltem magamból.. egyáltalán nem ismerek magamra, folyton rosszkedvem van, mindenkinek idegesen szólok vissza, mindenbe bele kötök. Egyáltalán nem érzem jól magam a bőrömben...mindig valaki másnak a bőrébe próbálok bújni..
nagyon kétségbe vagyok esve, hogy már soha többet nem fogok tudni természetesen viselkedni, és önmagam lenni.
Mit csináljak?
16/L
válasza:Én is sokáig így voltam, talán még most sem vagyok az igazi, de már javulok. De nemrég összebarátkoztam az egyik osztálytársammal, akivel amúgy a köszönésen kívül nem is beszéltünk. Azt hittem, hogy utál, alaposan félreismertem. Te is próbálj meg valakivel összehaverkodni, sikerülni fog.
Sok sikert!
válasza:Igazából csak egy dologra van szükséged: szeretetre...
Ha éreznéd, hogy vannak akik szeretnek téged, ÚGY AHOGY VAGY, akkor nem aggódnál ilyen dolgok miatt.
Kicsit gyakorlatiasabban pedig egy barátra. Láthatóan nincs senki akivel beszélgethetnél ilyenekről, és magadba gyűjtöd a "mérget", ami aztán csak tovább növeli a problémát...
22F
válasza:Szia!
Én még így a 30 felé közeledve is ilyen vagyok, állandóan figyelem magam kívülről és egyfolytában azon gondolkodom, hogy milyennek tűnhetek mások (akár vadidegenek) szemében is.
Sosem tudom elengedni magam vagy ha esetleg mégis megtörténik, akkor utána órákig képes vagyok azon rágódni, hogy jót mondtam-e, jól csináltam-e, nem értették-e félre stb.
Nagyon gáz, próbálok lazulni és lazábban viselkedni, néha sikerül is, de aztán elég egy beszólás, amit más fel sem venne valószínűleg, de én egyből visszahúzódom és napokig agyalok rajta.
Ennek az az ára, hogy még a párom sem ismer igazán szerintem, pedig már van 2 kisgyerekünk, de még előtte sem merem magam elengedni.
A külvilág persze nem látja, hogy mi zajlik bennem, sőt inkább az ellenkezőjét látják, mert a súlyos önbizalomhiányomat az ellenkezőjével próbálom leplezni, bárkivel tudok beszélgetni, szívesen kezdeményezek bárhol, meg ilyenek.
De ezt meg kellett tanulnom, ha nem így viselkednék, akkor még magammal sem állnék szóba szerintem, annyira félnék a visszautasítástól :)))))
válasza:Utolsó: akkor ezek szerint te a tökéletes példa vagy arra, hogy nem működik mindenkin a "játszd meg amíg azzá nem válsz" technika.
Érdekes egyébként. Egy külső szemlélő számára magabiztos vagy, és nem tudná bizonyítani hogy pedig nem... Valami valódi megoldást azért keressél, az én tapasztalatom szerint hatalmas energiákat leszívnak az ilyen belső hibás működések...
válasza:12.05-ös vagyok.
Igen, valóban rettenetes nagy energiába kerül ilyennek mutatnom magam.
Ahhoz képest, amilyen 10 évvel ezelőtt voltam, már ez is hatalmas változás, amilyen most vagyok. Pl. régen nem mertem táncolni, több ember előtt beszélni stb. Most is nehéz, mert az jár a fejemben, hogy vajon nem táncolok-e bénán, nem beszélek-e butaságokat, de folyamatosan győzködöm magam és közben figyelek másokat, hogy ők hogy viselkednek és mikor látom, hogy ők is hibáznak, akkor egy kicsit megnyugszom :)
Amúgy fogalmam sincs, hogy lehet ezt még kezelni, pl. hogy lehet-e ilyennel pszichológushoz/pszichiáterhez fordulni és hogy tud-e segíteni, mert gyógyszert azért biztos nem szednék emiatt!
Sajnos nálunk az egész család ilyen defektes, remélem én nem adom át a fiaimnak! :)
Köszi mindenkinek!
Én gondolkoztam a pszichológuson, mert így nagyon rossz, hogy magamba fojtom. :(
válasza:Igen, nekem is az a rossz, hogy nincs kivel beszélnem róla, mert ha valakinek elmondom, akkor 1. nem érti, 2. más szemmel nézne rám utána.
Amúgy pszichológushoz vagy pszichiáterhez kellene fordulni? :)
válasza:Utolsó: első körben inkább pszichológus. A pszichiáter az orvos, ő írhat fel gyógyszereket, és nem is szokták sajnálni a rendelvények megírását...
De nem tudom elhinni hogy nincs senki akivel őszintén beszélgethettek. A szüleitekkel sem? Tesók?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!