Lehetek még önmagam, vagy már úgy kell élnem, amit belém magyaráznak?

32éves férjezett, 2 gyerekes anyuka vagyok. Semmi önbizalmam.

Ennek feltételezhető oka, hogy gyerek korom óta az apám ócsárol, mindenért megszól, leszól. Hogy nézel ki, béna vagy, szerencsétlen vagy, mit akarsz te kezdeni magaddal, ezt sem tudod, azt sem tudod, miért felvételizel erre a munkahelyre, miből akarsz megélni stb... A továbbtanulásomat nem támogatta, mondván ő nem azért dolgozik, én meg úgysem tudom elvégezni az adott iskolát, tanfolyamot és ő nem akarja elpocsékolni rám a pénzét.

Többször elköltöztem már itthonról, mert nem tudtam elviselni. Amikor megszületett az első gyermekünk, sokat változott a helyzet, pozitív irányba. Kezdett visszajönni az önbizalmam, bátrabb, boldogabb lettem.

Sajnos úgy hozta az élet, hogy ide kellett költöznünk a szüleimhez. Azóta időnként megint meg vagyok szólva, hol ezért, hol azért. Totál kivagyok megint. Már semmihez nincs kedvem, nem merek kimozdulni sem az emeletről, mert félek hogy megint csak ócsárolni fog. Beszélni nem lehet vele, mert csak a saját igazát hajtogatja, nem érdekli a másik.

Sajnos semmi esélyünk innen elköltözni:( Néha próbálom egyik fülemen be, másikon kiengedni a szitkozódásait, de ezt sokáig már nem bírom. Emiatt tényleg rondának, bénának, hülyének érzem magam. Itt vannak a gyermekeim, de ilyen lélekkel olyan nehéz rájuk koncentrálni, mert csak a hozzám vágott szitkok járnak a fejemben:(

Hogy tudnék ismét boldogabb, kiegyensúlyozottabb lenni, akiben van önbizalom is?

Már előre félek attól, ha vissza kell mennem dolgozni, miket vág a fejemhez. Bár állami cégnél dolgozok, de kicsi az esély, hogy maradhatok náluk...