Mit csináljak? Ebből, hogy jöjjek ki?

3,5 évet dolgoztam egy munkahelyen, ahol azt hitték tudok angolul.

Idén márciusban, bejelentettek egy pozició változást, amelyben kritikus helyzetben az Indiaiakkal kellett volna megoldani a problémákat. Ez mellé társult egy állandó ügyelet. Amikor mondták, csak rá legyintettem, hogy jó lesz az. Fel se fogtam. Hanem amikor tudatosult bennem, hogy ez egyáltalán nem fog menni, hiszen én nem is tudok angolul, hatalmas szorongás lett urrá rajtam. Nem is bírtam enni. Fogytam 8-10 kilót. Felmondtam kétszer.

Persze egyszer sem voltam képes elmondani a valódi okot.

Elsőnek felmondtam, utána kaptam másik poziciót, de már annyira elveszett az önbizalmam, hogy onnan is felmondtam.

Utána depressziós is lettem. Imádtam a munkahelyet, de sikerélménynek is éltem meg eleinte, hogy megszabadultam, úgy hogy nem derült ki, hogy kb szart sem tudok angolból. (Hozzá teszem, hogy ahogy haladt az idő, egyre nagyobb szükség volt rá, csak nekem épp nem kellett használnom.)

Elmulasztottam rengeteg lehetőséget, mert a mentális egészségem miatt nem mertem elvállalni. Egyszerűen semmi nem maradt meg a fejembe. Nem hogy akkor még tudjak egy komolyabb helyen dolgozni. Döntésképtelenség is nagyon erős volt és még mindig az. Illetve menekülök az emberektől/ismerőstől. Még attól is akit csak látásból ismerek. Alig merek az utcára menni. 2 munkahelyem volt márciustól, de ott is kellett hagynom.

Aztán szüleim egy kiborult pillanatokban rám hatottak, hogy hívjam fel a volt főnökömet, mert annyira szerettem ott lenni. Biztos jót tesz majd. Egyszerűen nem tudtam épp ésszel gondolkodni. Össze vissza hoztam meg a szarabbnál szarabb döntéseket.

Felhívtam. Elmondtam neki mindent.

De ezt csak ő tudja és szerintem el sem hiszi. Visszamentem dolgozni és a volt kollégáim közül már kb senki sincs és még hülyének is néznek, akik maradtak, hogy csak 3 hónapra mentem el. Páromnak meg meg is kértem ez időszak alatt a kezét, amiben sajnos nem vagyok már biztos, hogy jó döntés volt. Nagyon erős öngyilkossági gondolataim vannak. Szóltam páromnak, szüleimnek, hogy valami nem oké, de annyit mondtak csak, hogy a depressziós ember nem beszél róla. Ennyi volt. Sajnos már a tervem is meg van rá. Nem tudom meddig bírom még. Voltam pszichológusnál. Nem ért semmit. Kezeltek energiával az sem.