Bűnnek számít ha hívőként néha kételkedek a hitemben?

#108

"Nagyon nagyon de nagyon szépen köszönöm , nagyra értékelem, hogy leírtad nekem , hogy mit is értesz mindezek alatt és hogy hogyan is vélekedsz ezekről."

Nagyon szívesen.

"Nos úgy vélem , rosszul gondolkodsz a hitről és a gondolkodás , megtapasztalás és a keresést illetve is. Mármint magát kifejezéseket rosszul értelmezed."

Úgy véled, tehát nem tudod, csak az a véleményed. A gondolkodás az gondolkodás, a hit az hit, ha azt hiszem van isten akkor azt nem tudom, hanem hiszem, elég nagy a különbség. A megtapasztalás pedig nem hit. A keresést inkább a hit következményeként lehetne felfogni, így helyesebb. A hit nem megtapasztalás, mert a megtapasztalást már nem kell hinni.

"A hit úgy gondolom , hogy sokkal inkább spirituális és megfoghatatlan dolgok , történések , tevékenységekkel kapcsolatos kifejezés."

A hit szónak van jelentése, nem bonyolult a jelentése.

"Ahhoz , hogy legyen hited nem feltétlen van szükséges külső ,,behatásra" se tanításra"

Ebben egyetértek, de az ilyen hit már nem is hit, hanem valaminek az "érzékelése" ami jelen van, gondolom te erre gondolsz, ezért írod rá hogy spirituális, de ha helyesen akarjuk ezt leírni, az már nem is hit. Mert a hitnek van jelentése, amit pedig jelenlevőként érzékelsz, akkor is ha megfoghatatlan, az már nem hit, hanem megtapasztalás, így nem kell hinned. Ezt azért fontos letisztázni, mert épp ez az apró kis félreértés idézi elő a belső és külső konfliktusokat is.

", se megtapasztalásra,"

Megtapasztalásra viszont van szükség, különben hit marad.

Ha nem lenne a megtapasztalásod egy meginogható üres hited volna csak.

"persze szinte mindenki másképpen jut hitre , de sokak esetében ehhez abszolút nincs szükség keresésre"

A keresés automatikusan folyik mindenkinél, van akinél tudatosan, van akinél nem tudatosan, vagy hol így hol úgy. Csak nem mindenki nevezi istennek, amit keres, hanem a boldogságot keressük, hogy jól érezzük magunkat. Nem is muszáj ezt elnevezni istennek. De van olyan is hogy ezt sem vesszük észre hogy minden tevékenységünk, külső és belső is a boldogság felé mutat, vagyis azt keressük.

"tehát goldolj csak bele , ebből kifolyólag értelemszerűen a hit nem lehet ugyan az mint a keresé."

A keresés az állandóan zajlik, tulajdonképpen önműködő, akár tudatosak vagyunk erre vagy nem. A hit azért keresés mert, a hit az nem megtapasztalás, vagy meggyőződés, a hitnek mindig tárgya van. Isten jelenlétének az "érzete", az már nem hit és nem is keresés.

"Pl valaki hiszi azt , hogy valami ,,nagyobnak" is kell szerepe lennie abban, hogy világban az élet és az ember létre jött. Hogy van élet a halál után is. De még nem tudja , hogy melyik hit az ami az ő szívéhez közel áll, tehát hite van, csak keresi éppen miben higgyen , ezért el kezd keresni, de a hite már anélkül jelen volt , hogy kereste ezt."

Ebben az esetben nem a hite volt jelen hanem egy ráérzés, ezt követően kezdődött el a tudatos keresés, más kérdés hogy erre a ráérzésre rá tud pakolódni egy csomó hit vagy tévhit. Ebben az esetben a ráérzést kellene alaposabban megélni, nem pedig hiteket gyártani, mert a ráérzés az nem hit, hanem egy tapasztalat. A hitek pedig változékony gondolatok keverékei.

"De nincs szüksége ahhoz keresésre , hogy ő hívő ember legyen , tehát itt már megmutatkozik , hogy a keresést és a hitet nem lehet ugyan úgy értelmezni."

Ezt már kifejtettem, amikor a 2 féle hívőről írtam, és a félreértésről, amikor továbbra is hívőnek hívják magukat, akkor is amikor már nem keresnek, és nem hisznek, hanem tudnak.

""Hogy idézellek ,,ő hisz istenben, és keresi Istent" és visszafele nem azért keres , hogy hite legyen Istenben."

A keresés alapból történik, nem kell hozzá hit sem,(bár a hitek átszövik az életünket, ezek kósza változékony gondolatok) de aki hisz az is keres, mert csak hisz, a keresés akkor ér véget amikor megtalálja vagy felismeri amit keresett, de ekkor már nincs hit, teljesen természetes módon.

"Sőt tovább megyek , van aki nem is keres és hitre jut anélkül, hogy kereset volna és ez végképpen megmutatja , hogy hit és keresés nem lehet ugyan az vagy nem lehet rájuk hasonlóképpen tekinteni és értelmezni, mert akkor visszafele is működne a dolog."

Mindenki keres és mindenki hisz valamiben, a keresés és a hitek akkor érnek véget ha megtaláljuk vagy felismerjük amit kerestünk.

"S persze vannak ilyen hitre jutók is :D .:"

Én azt sejtem nálad hogy van tapasztalatod, érzed a jelenlevőséget, de csak halványan, biztos vagy a Jelenlétben, de nincs még kellően az előtérben, ezért tévedsz el az értelmezésekben.

Lewistől én is idézek, azután ajánlok helyette valakit. És ha az kész ajánlok majd még valakit, ami egy jóval magasabb szint.

Lewis:

"Amikor Mr. Ashley Sampson arra biztatott, hogy irjam meg ezt a könyvet, azzal a kéréssel álltam elő, hadd jelenhessék meg névtelenül: hiszen ha tényleg leirom mindazt, amit gondolok, akkor az nagy lelkierőt sejtet; ez viszont nevetségessé válik, ha kiderül, hogy tőlem származik az irás. A sorozat miatt nem tudták vállalni a névtelenséget. De Mr. Sampson azt tanácsolta, hogy irjak előszót a könyvhöz, s abban magyarázzam meg, hogy az életben nem sikerül megvalósítanom az elveimet. Ennek a derűs feladatnak teszek most eleget. Hadd valljam tehát meg mindjárt az elején, hogy ebben az egész könyvben -a jó Walter Hilton szavaival -"igazi érzéseim annyira távol állnak attól, amit mondok, hogy nem tehetek mást, mint irgalomért esedezem, s arra vágyódom, bárcsak meg is valósithatnám mindezt".

Az ajánlás helyette: Írd be google-ba, "Az Úr tekintete pdf", ingyenes.

Valahol írja Zsombor atya "kérni kell Istent hogy forduljon felénk, és a bűneink miatt van elfordulva."

Így is fel lehet fogni a dolgot, de adok ehhez egy másfajta leírást: Nem Isten van elfordulva tőlünk hanem mi tőle vagyis mögöttünk van. Nem fizikailag van mögöttünk, ez egy metafora. A jelenléte viszont mögöttünk is érzékelhető, de úgy csak halványan, a belső csendben érezni ezt a halvány jelenlétet. Szándékosan fordultunk el, de ezt már elfelejtettük. Ezt az előfordulást hívja eredetileg a vallás bukásnak. De nem tudtuk mi lesz az előfordulás következménye, valójában nem tartja Isten bűnnek az elfordulást hanem együttérző ebben, de az ebből következő szenvedésünket átérzi, ezért akarja hogy visszaforduljunk. Minden további "bűnünk", amit az elfordulás után teszünk, tudatlanságból fakad, vagyis nem éreztük hogy bűnt követünk el, ezt Isten tökéletesen tudja. A visszafordulás, ha nincs jelen a közvetlen ráérzés, hittel kezdődik, elhiszem-e igazán hogy mögöttem van Isten és azt várja hogy megforduljak? Ha igen, akkor meglátom-e a csendben hogy az az élő csend Isten mögöttes jelenléte? Ha igen akkor már csak ebben kell elmélyülni, ez a visszafordulás. (Ezt úgy írja Zsongor atya, hogy addig kérlelem még felém nem fordul, de ő is írja hogy ezeket a kérlelő szavakat fel kell hogy váltsa a csend.)