Akik 30 és 50 év között vannak, miért nem likeoltok/likeolnak szinte semmit?

> Rendkívül kis energiabefektetést igénylő műveletről van szó. A vélemények kifejtése ezzel szemben gondolkodást igényel, érvelést, pötyögést, időt. Egyértelműen a Like felé mutat a relációs jel.

Jól értem? A tartalmatlanabb több, mint a tartalmas? „A víz rendkívül kis energiabefektetést igénylő folyadék. Egy húsleves ezzel szemben munkát igényel, gyakorlatot, ízlést, időt.” Egyértelműen a víz felé mutat a relációs jel? Ezt most tényleg komolyan gondolod? :-D

Ez a kis eszmecsere itt ezerszer többet ér egy lájknál. Ennek legalább van valami érvénye, ha egymást nem is tudjuk meggyőzni, de egymást látásmódját mégis csak jobban megismerjük, ha egy szilánknyival, de mindenki egy kicsit teljesebb képet lát. Vagy te miért válaszoltál itt, mikor ennyi idő alatt több tucat valamit – bármit, akármit – lájkolhattál volna Facebookon? Pedig egy lájk is többet ér, mint egy vélemény kifejtése, nem hogy több tucat…

> Igazából egyszerűbb Lájkolni, mint megmagyarázni, hogy miért nem teszem ezt.

Egyszerűbb, meginni a vizet, mint megfőzni azt a húslevest. Mert aki húslevest akar enni, és visszautasítja, hogy vízzel akarják megetetni ebére, az csak kifogásokat keres. Igya azt a vizet, arra mutat a relációs jel. Egyszerűbb meginni azt a tányér vizet, amit kihozott a pincér, mint elmagyarázni, hogy a húsleves miben több, mint egy tányér víz.

Illetve a vízivás támogatja a szakácsokat. Vagy a vízművet. Vagy fene tudja mit támogat, de támogat. Egyél meg mindent, amit eléd tesznek, mert nem a tartalma a fontos, nem az, hogy laktató-e, finom-e, hanem a „támogatás”. Támogassuk a tányér vizet felszolgáló éttermeket! Mert aki nem ezt teszi, az pesszimista, cinikus, visszahúzó, gyökeres utálatot, irigységet, rosszindulatot magába foglaló magyar attitűddel rendelkezik. :-D

Bocs, ha ennyire szarkasztikus vagyok, de annyira magas labdát dobtál fel… A gondolatmeneted alapján a bot értékesebb, mint a kard, mert a bot ingyen van, a kardot kovácsolni meg macerás. A háborúban fogd meg azt a kardot, ahelyett, hogy kifogásokat keresnél, hogy miért nem mész bottal az ellenségnek… Na jó, abbahagyom az analógiákat.

~ ~ ~

> Azon nincs mit magyarázni, ha kifejezem a szeretetemet.

Azon tényleg nincs. Akit igazán szeretek, annak kifejezem a szeretetemet. Elismerő szavakkal, együtt töltött minőségi idővel, ajándékkal, szívességgel, adott körön belül testi érintéssel (nem kell nagy dologra gondolni, akár egy öleléssel). A lájk egyik sem valósítja meg ezt. Továbbra is úgy látom, hogy nem kifejezése a szeretetnek, hanem a szeretet kifejezésének a megúszása, elégtelen pótléka (mint egy valódi olasz kávé helyett egy kihűlt porkávé tegnapelőttről).

> Szeretem a másikat, amit csinál, tamogatom benne, szeretnék jót neki.

Egyrészt a posztok többségében nincs olyan, ami bármilyen saját tartalommal bírna, bármilyen – akár valós, akár vélt – eredményről, vagy teljesítményről szólna. Ha van is ilyen és valóban jól is csinálja, és tényleg ez az ő útja, akkor lelkesíteni kell. Lájkkal is akár, de lehetőleg szavakkal, őszinte véleménykifejtéssel, amiből érzi, hogy van annyira értékes az, amit megosztott, hogy szánok rá 5 percet, hogy méltassam, nem egy ingyenes, és erőfeszítést nem igénylő lájkkal intézem el. Ha valamit meg nem jól csinál, akkor meg sokkal rosszabb egy kegyes hazugságból elkövetett lájk is, mint egy őszinte kritika. Ha szereted a másikat, nem támogatod mondjuk az alkoholizmus felé vezető úton, hanem szembesíted az alkoholproblémájával. Pont azért, mert jót szeretnél neki.

Nem feltétlenül azzal tesz az ember jót, hogy azt mondja, amit a másik hallani szeretne. Sőt, gyakran az igazán jellemformáló, hasznos iránymutatást az ember kritikákon keresztül kapja.

~ ~ ~

Pont az mutatja, hogy mennyire kificamodott egy dolog ez, hogy szó sem esik a tartalomról magáról. Mert a Facebookon személyt nem lehet lájkolni. Bejegyzést lehet lájkolni. Meg kommentet, fotó, megosztást, azaz tartalmat lehet lájkolni. De, hogy mi a tartalom? Az mindegy is. A lényeg, hogy azért lájkoljuk a tartalmat – függetlenül annak témájától, minőségétől –, mert ez a szeretet kifejezésének módja… Abszurdum…

És értem én, hogy Pistike azért húzta meg Évike haját, mert tetszik neki Évike. Értem. El is fogadom. De azért hadd ne Pistike akarja nekem elmagyarázni, hogyan kell kifejezni azt, ha valaki tetszik. Hadd mutassak inkább én példát neki.

Amúgy pont ez a legfőbb gond ezzel az egésszel. Régen mondjuk volt egy fafaragó. Sokáig űzte a szakmát, megtanult ezt-azt. A fia tőle tanult. Aztán lehet, hogy tizenévesen fellázadt, mert rosszul csinálja az öreg, lehet ezt egyszerűbben, jobban is. De idővel rájön, hogy az öreg sem véletlenül csinálta úgy, ahogy. Kell ez a lázadó hév, mert az esetek 1%-ban bejön, és az ifjú titán tényleg képes valami újat, valami jobbat megalkotni. De 99%-ban idővel rájön, hogy miért csinálta úgy az öreg, ahogy. De akárhogy is, jó példaként, vagy éppen rosszként, ott volt a referencia, ahogy az öreg csinálta. Az öreg képes volt átadni a tapasztalatát, személetét, ami ha néha süket fülekre is talált, a legtöbbször aztán mégis csak átmentett érték lett.

És ez szűnt meg. Ma egy tizen-huszonéves ismeri a Facebookot. Egy 50-es nem tudott tapasztalatot szerezni, nem tudja átadni azt a szemléletet, hogy hogyan kell ezt jól használni. Annyira nem, hogy a legtöbbször jóval kevesebbet tud a Facebookban rejlő lehetőségekről, funkciókról, mint egy tízéves. Ezért diktálja a fiatalabb korosztály, hogy mi a szokás – amiről azt gondolja, hogy az a jó is egyben –, és miért hajlamos vagy nem megismerni ezt egy idősebb, vagy átvenni ezt a szokást. (Ott van anyám, aki naponta oszt meg 20 dolgot, és kvázi minden létező bejegyzést lájkol. Nem tudok neki úgy egy üzenetet küldeni Messengeren, hogy a vége ne három lájk, meg öt animált gif legyen.) Ma rengeteg dolog fejre van állítva, ami évezredeken keresztül ritkán állt fejre valamilyen területen. De nem csak a Facebook, vagy az internet ilyen, számos más technológiai elem, vagy ahhoz csak áttételesen kapcsolódó jelenség.

> Aztán majd sűrűn olvasható, hogy a fesztiválokra igénytelen, minőségtelen előadók járnak. Persze. Mert a fesztiválszervezők figyelik a lájkokat, megosztásokat, nézettségeket.

A fesztiválszervezés mondjuk nem így működik. Ha valódi célközönség lenne a 30+ korosztály, akkor sem a lájkok száma, hanem az aránya lenne érdekes. De nem célközönsége a fesztiváloknak a 30+ korosztály. Vagy legalábbis a legtöbbnek nem. Még a Volt Fesztiválról tudom leginkább azt mondani, hogy ott van ilyen törekvés. De ott meg is van az a tartalom, amit a 30+ korosztály is minőséginek tart. A fiatalok ezeken nem nagyon vannak ott.

> A lájkolás szavazás arra, hogy mit szeretnék tapasztalni a környezetemben.

Akkor ki kellene fejezni valamiféle valós véleményt. Ehhez meg azért kell egy határt húzni, hogy ezt lájkolom, ezt meg nem. De itt megint nincs szétválasztva az érvényes közlés és a „zaj”. Egy zene az legalább valami érvényes tartalom. Pistike fotója a naplementéről meg nem az. Még ha Pistike fotós lenne, és fotóművészeti értéke lenne a képnek, akkor oké. De nincs, a kép túlexponált, életlen, nincs kompozíció stb…

Megint összemosunk dolgokat. Vannak valódi tartalommal rendelkező dolgok: egy film, egy könyv, egy zene, egy mélyelemező cikk, egy tudományos kutatási eredmény, egy filozófiai eszmefuttatás, egy valóban elgondolkodtató történet stb…. Meg van az „esik a hó”, meg a vacsora lefotózása, meg hogy mi az indián neved, meg hogy „Hajrá Fradi”, meg annak a cikknek a megosztása, hogy „Döbbenet! Nem fogod elhinni…”. Megint az a hamis az egészben, hogy ez utóbbi az előbbi babérjaira tart igényt, mintha a kettő azonos értéket képviselne, miközben még csak azonos pályán sem játszanak.

~ ~ ~

> Nem kell dolgozni ahon, hogy a másiknak jó legyen, de még ezt sem adjuk meg neki.

Pont ez a baj! Az, hogy más azt gondolja, hogy ha több lájkot kap, attól lesz neki jobb. Ez egyszerűen hazugság. Akkor is, ha az illető hiszi és vallja ezt a hazugságot. Akkor meg pláne nem megerősíteni kell benne, hanem kinyitni a szemét. Pont attól lesz neki jó, ami semmibe nem kerül, így nem is ér túl sokat?

> Azert nem lajkolod, mert tudod, hogy az vinné előbbre a másikat.

Hova?!? A következő hóesésig? Vagy a rózsaszín színű csillámpóniig? Vagy a következő sörözésig? Vagy a következő cikkig, hogy a karalábé is gyógyítja a rákot (is)? Vagy a következő „Végre kezdődik a nyári szünet”-ig? Vagy egy következő random képig egy random kismalacról (épp most jött szembe velem egy ilyen poszt).

> Annak örülne.

A kokaintól is örülne, ha azt adnám be neki, mégsem gondolom, hogy ez az örömszerzés helyes, felelős és előrelátó módja.

> Az tenné szebbé a napját.

Ha ezen múlik, hogy szép napja van-e vagy sem, ott már valami nagyon-nagyon nincs rendben.

> Neked nem az a célod, hogy a másiknak jó legyen. Neked az a célod, hogy mindenkinek ugyanolyan szar legyen mint neked. Mert lusta vagy. Mert nyalogatod a sebeidet. Mert kényelmes vagy. Mert igyénytelen vagy.

Mit gondolsz, miért szánok erre a kérdésre összeadva lassan már órákat? Elintézhetném egy vállrándítással. Kényelmes lenne. Ha azt akarnám, hogy valaki ne érezze jól magát, arra is vannak hatékonyabb eszközök a „káromkodások és fenyegetések nagyszótárában”. Az, hogy megpróbálok – több-kevesebb sikerrel – követhető gondolatokat, érveket, szempontokat leírni, az is nyilván az igénytelenségem jele.

<zárójel>

A személyeskedést egész jól tolerálom. Jelen esetben még valamennyire indokolható is, hiszen nem csak vitapartner vagyok, de a vita témájának tárgya is olyan értelemben, hogy én is egyike vagyok a 30-50 éves korosztálynak, még ha nem is reprezentatív mintája. De a személyeskedést érdemes kerülni. Mert ha minden kétséget kizáróan rá is mutatnál, hogy én vagyok a legalávalóbb, legsemmirekellőbb ember a világon, azzal az általam leírtakról nem mondtál semmit, attól azok még lehetnek helyénvaló kijelentések. (Fordítva is igaz, attól, hogy felmagasztalják valakinek a személyét, attól még a konkrét kijelentése lehet tényszerűen hamis.) A személyeskedés egy objektív, elfogulatlan kívülálló számára annak a jele, hogy elfogytak az érvek a kijelentésekkel szemben, ezért válik céltáblává jobb híján a kijelentést tevő személy. Az általam leírt mondatokkal kardozz, ne a személyemmel, mert az irreleváns a kijelentéseink helyessége szempontjából.

(Az más kérdés, hogy ezen felül szalmabáb érvelés is történik, olyan kijelentéseket tulajdonítasz nekem, amiket nem mondtam, és amivel nem is értek egyet. Olyan tulajdonságokat tulajdonítasz nekem, amik nem állják meg a helyüket.)

<zárójel bezárva>

~ ~ ~

Ennek a válasznak a kulcsszava a megkülönböztetés. Számos dolgot egy kalap alá veszel, sőt azonosnak írsz le, pedig komoly különbség van közöttük… (Valószínű ez a szalmabáb érvelés oka.)

~ ~ ~

> Pedig milyen jól jellemez téged is, hogy csak a számodra különleges dolgokatbisnered el.

Látod nem erről van szó. Nincs itt semmiféle elitizmus. Nekem van egy minimális elvárásom – igényem – arra nézve, hogy valamit egyáltalán tartalomnak tartsak. Ez az, hogy a tartalomnak érvénye, következménye legyen. Ehhez nem kell különleges dolognak lennie. Az érvényes, következményekkel járó tartalom, ha valaki mondjuk kiírja a hírfolyamára, hogy albérletet keres. Jó esetben lesz olyan ismerőse, vagy egy ismerősének az ismerőse, aki éppen ki akarná adni a lakását, szobáját. Ennek a bejegyzésnek van következménye. Ha nincs ez a bejegyzés, akkor Aladárnak most nincs albérlete, Bélanak meg nincs bérlője, meg a bérbeadásból származó bevétele. De mivel megszületett ez a bejegyzés, Aladárnak most már van albérlete, Bélának meg bérlője. Ezért ez egy érvényes, következményekkel rendelkező tartalom. Röviden valódi tartalom. Az, hogy ezt tetszésnyilvánításra érdemes tartalomnak is tartsam, ahhoz kell további extra, de ez a minimális kritérium, hogy valamit ne zajnak, vagy hulladéknak tartsak. Mert különbség van a különleges, meg az érvényes fogalma között.

A bulvárral tudnék párhuzamot vonni. „Kiszel Tünde defektet kapott!”. Van ennek érvénye? Van ember, aki ezen hír hatására egy döntést máshogy hoz meg, vagy máshogy tekint a világra? „Kiszel Tünde mégsem kapott defektet.” Van bármi, ami máshogy történik a világban – bármilyen nüansznyi dolog –, ami máshogy alakul, ha nem jelenik meg ez a korrekció? Nincs? Akkor ez nem tartalom, hanem hulladék. A Facebook meg sok szempontból ilyen. Józsika fala az ő Blikkje, ahol Józsika a legfelkapottabb celeb. És sokszor pont olyan is a tartalom.

~ ~ ~

> és neked egy rántotthús semmi

Itt meg különböztessük meg, hogy ki az, aki értékeli a tartalmat. Ha én sütöm azt a rántott húst, akkor az számomra egy alkotói folyamat, ami örömmel tölt el. Ezt az örömet egy fikarcnyit sem teszi kisebbé vagy nagyobbá, hogy megosztom-e a Facebookon, vagy hogy hányan lájkolják ezt. Ha én eszem azt a rántott húst, akkor az táplálék, gasztronómiai élvezet. Megint függetlenül az online tértől, mert ez nem az online térben történik. Az a tény, hogy én rántott húst sütöttem, vagy ettem az meg egy harmadik félnek pusztán statisztikai adat. Mondjuk egy átlagos vasárnap az emberek – hasamra ütök – 25%-a eszik rántott húst. Hogy én közéjük tartozom-e éppen ezen a vasárnap, abból nem következik semmi. És ha igen? Változtat valakinek a döntésein, gondolatain, tettein, hozzám fűződő viszonyán? Nem. És ha kiderül, hogy mégsem rántott húst sütöttem, hanem lecsót főztem? Van *bármilyen* apró különbség, ami máshogy alakul a világban akár csak egyetlen személy életében, attól függően, hogy rántott húst ettem-e vagy lecsót, és hogy azt én főztem-e, a kedvesem, vagy valaki más? A rántott hús nem semmi. De a rántott hús fényképének megosztása a Facebookon, mint tartalom, az már konvergál a semmihez. Különbség van a rántott hús, meg az arról készült fénykép értéke között. Különbség van abban, hogy ki értékeli azt.

Más értéke van és más ok miatt van értéke a focinak a focista számánakára, aki a meccset játssza. Megint más értéke van és más ok miatt van értéke annak, aki szurkol (akár helyben, akár tévén nézve a meccset). Meg egészen más értéke van annak, aki erről a meccsről lát egy random időpontban készült fotót.

~ ~ ~

> Neked tényleg ilyen a falad? Pistikés? Naplementés? Az gáz.

Nehéz helyzetben vagyok ennek a megítélésében. Jellemzően 30 éven felüli a legtöbb ismerősöm, akik szintén nem osztanak meg túl gyakran tartalmat. Viszont azoknak van érvényük. Aki fiatalabb, az meg valamilyen olyan közösségnek a tagja, ami miatt eleve kilóg az átlagból. Aki maradt, aki még napjában oszt meg tartalmat, ott meg az a tartalom olyan is. Nemes egyszerűséggel a Facebook falamon a személyek által megosztott tartalmak többsége nem felel meg a fenti elvárásomnak, ami alapján egyáltalán tartalomnak minősíthetném. Ezért nem olvasom a Facebookot, így nyilván nem is lájkolok. (Megint mások a valamilyen konkrét céllal, tevékenységgel összefüggő csoportok, meg megint mások az oldalak persze. Most én a személyes hírfolyamról beszélek.)

A Facebookra vagy azért megyek fel, mert határozott célom van, valakivel, vagy valakikkel közölni akarok valamit. A legritkább esetben lesz ennek a célközönsége mindenki, a legtöbbször határozottan egy kisebb, vagy nagyobb csoportban landol ez az üzenet. Vagy egy értesítés miatt megyek fel. Ez meg elég jól be van lőve, hogy arról értesítsen a Facebook, ami nagy eséllyel valóban az érdeklődésemre tart számot.

~ ~ ~

> Legalább 6 facebool oldalt üzemeltetek és hidd el érdekesek a tartalmak.

Amúgy ez érdekelne. Milyen témájúak ezek az oldalak? Milyen indíttatás, késztetés vitt rá, hogy ezeket létrehozd, illetve fenntartsd? Magad készíted ezeknek az oldalaknak a tartalmát, te írod a szöveget, te készíted el hozzá a képet, videót?

~ ~ ~

> Mert közösség, ahol a nonprofit működés egyetlen fizetőeszköze a lájk.

A fizetőeszköz valami olyasmi, ami más dologra cserélhető. A lájk mire cserélhető?

Anno írtad, hogy lájkra valamiféle támogatásként tekintesz. Tudnál pár általános, vagy konkrét példát hozni, amikor a lájkok hiánya megakadályozott egy cél elérését, vagy gátolta egy nemes – vagy nem neme – ügy előremozdítását? Hogyan, milyen hatásmechanizmussal tette a lájkok hiánya ezt?

~ ~ ~

> Sőt még áram sem kell ahhoz a valódi élethez amit annyira favorizálsz.

Megint tegyünk különbséget a valódi élet, és az offline élet között. Valódi nem attól lesz valami, hogy az offline térben történik. Valódi attól lesz valami, hogy a valóssággal összhangban van, hogy tényleges, érdemi hatása van bármire is.

~ ~ ~

> Kajakra, te programozóként elítéled a facebookot?

Nem. A Facebookkal, mint eszközzel az égadta világon semmi problémám. Rengeteg praktikus használati módja van. Használom is elégedettséggel. Amivel „problémám” van, az az, amit az emberek tartalomként a saját Facebook falukon megosztanak. De ezzel sem problémám van igazán, csak nem tartom annyira érdekesnek, hogy időt szánjak ennek a nézegetésével.

Sőt még azzal sem lenne akkora nagy bajom, ha Petike kiírja, hogy „Esik a hó!”. Ha arról lenne szó, hogy örül neki, hát örülök, hogy örül neki. Bánom is én, írja ki Facebookra is, függetlenül, hogy ott van bennem a „Minek?” kérdése. Engem is lenyűgöz néhány dolog. A villámok – kellő távolságból szemlélve – magukkal ragadnak, kellő hangulatban percekig bele tudok feledkezni a látványba. Belefeledkezve, tehát Facebookot, meg ismerősöket feledve. De nem kevés esetben nem erről van szó. Petike kinéz az ablakon… Esik a hó. Aztán szalad a géphez, vagy a telefonhoz, hogy lehetőleg elsőként ossza meg ezt. Aztán nem gyönyörködik a hóesésben, hanem folyamatosan azt checkolja, hogy hányan és kik lájkolták a bejegyzését. Ha kevesen lájkolták, akkor elszomorodik. Ha sokan, akkor a lájoknak örül. A lájkoknak és nem a hóesésnek. Na akkor ez az, amire azt mondom, hogy ez nem valós.

Az igazi problémám azzal van, hogy túl sok olyan ember van, aki egy drogos addikcióját megszégyenítő módon lájkfüggő, és diszlájkfóbiás. Pont ezért lassan nem a tartalom határozza meg a lájkok számát, hanem a várható lájkok száma határozza meg azt a tartalmat, amit megoszt. Nem ő működteti ezt az öncélú rendszert. Nem is maga a Facebook. Még csak nem is teljesen azok, akik lájkolnak, vagy nem lájkolnak. Valahogy ez a korszellem önjáró szörnyszülöttje. Ezzel van bajom – és ezzel már tényleg problémám van –, nem a Facebookkal.

~ ~ ~

> Akkor hol van az antifacebook oldal?

Oh, ha nem is oldalként, de megcsinálta azt már más, sokkal profibb módon, mint én tudnám. Pl.:

https://www.youtube.com/watch?v=d7l5Mw6GxLs

(Én ennyire nem látom sötéten a dolgot, ezek a videók – utalva az Antifaces többi videójára is – nem az általánoson, hanem a szélsőségen keresztül adják át az üzenetüket, néha talán túl erősen is. Meg nyilván egy 8 éves videóról van szó, számos jelenség eltűnt azóta, bár ami helyette jött, az sem sokkal jobb. Sőt én még látok valamiféle nüansznyi fejlődést is. De ettől még a videó a helyén van. Ami sajátos, hogy a készítői igen nagy valószínűséggel bőven nem voltak még 30 évesek. Ami érdekes, hogy az előbbi videó a kommentek alapján az oktatásba is bekerült itt-ott, pl. az egyik kommentelő arról számol be, hogy nekik etika órán vetítették le.)

~ ~ ~

> Kajakra, te programozóként elítéled a facebookot?

És akkor a fenti videó alapján hadd fogalmazzam meg máshogy:

„Mi a felhasználási módról beszélünk, nem arról, hogy töröld le magad te BATMAN!”

~ ~ ~

> Ezek szerint te nem lájkolod anyukádat, mert ha ő ebben meglelte a szórakozást, lenyegében lenézed.

Itt meg összemosod az édesanyámhoz való viszonyulásomat az édesanyám által megosztott tartalomhoz való viszonyulásomhoz. A kettő nagyon nem ugyanaz. Pl. nemrég édesanyám megosztotta ezt:

[link]

Ez egy üres, igénytelen, tartalom nélküli giccs. Remek illusztráció lenne a lexikonban az ízlésficam szó mellett. Nem hogy tetszésnyilvánításomra nem számíthat, hanem inkább enyhe hányingert kelt bennem. Ja, amúgy ettől függetlenül meg édesanyámmal köszönöm szépen relatíve jó viszonyban vagyok. Lehet, hogy a jó ízlés terén van némi hiányossága – amúgy más területeken is –, de mi ez azokhoz a tulajdonságaihoz képest, amikre méltán nézhetek fel, a magabiztosságára, kitartására, megújulásra való képességére, derűjére stb… Dehogy nézem le. Persze látom a hibáit is, meg az erényeit is. Mert mint mindenkinek, neki is vannak hibái is, meg erényei is. De ettől a mérleg még inkább arra billen, hogy felnézzek rá. A hibáit sem nézem le, csak magamban igyekszem nem reprodukálni azokat.

Aztán mit osztott meg még édesanyám mostanában? Van egy weboldal, ahol városunkról vannak fenn régi képek. Még én mutattam meg neki. És nem, nem hiszem, hogy ebből minden áldott nap meg kellene osztani minimum ötöt. Ez a tartalom létezik édesanyám megosztása nélkül is. Ossza meg inkább azt az oldalt egyszer, amiben ezek a képek szépen össze vannak gyűjtve, mint így, napjában 5-10 posztként. Vagy ossza meg azt az öt képet, de akkor tegye hozzá a saját tartalmát, mondjuk a saját történetét, hogy milyen emlékei fűződnek a város adott pontjához. De nem, ez nincs ott.

És nem, a Facebookon továbbra sem lehet személyt lájkolni. Lájkolni személyek – vagy cégek, egyesületek – által megosztott tartalmat – bejegyzést, megosztást, képet, kommentet – lehet. A kettőt különböztessük meg egymástól.

~ ~ ~

A többire talán máskor válaszolok. Ma ennyire futotta…

Nos, nekem úgy tünik, hogy sokkal szakavatottabb vitázókeszségekkel látogatsz erre az oldalra, ami azért nem feltétlen etikus, meet veleményem szerint mindenki jatsszon a saját ligájában. Értd jól. Ha neked ennyire szalmabáb az én érvelési skálám, akkor menj ügyvédnek, ahol dokumentumokkal alátámasztott, higgadt, céltudatos vitapartnereket fogsz találni. Viszont mivel ez a gyakorikerdesek, ezert itt szerintem belefér ha a vitapartnered kiégeti a frusztrációt az írás képében, ami nem ellened szól, hanem a legépelt betűkről. Ergo, nem a saját életemben leszek tahó a szeretteimmel, hanem egy üres internetes profil kárára. Ezt kifejezetten hasznos dolognak tartom. Afféle boxzsák effektus.

Teszek mostmár én is közöket, hátha így jobban tagolt lehet a kódfejtés. Kérdezted van-e cserélhető tartalom a lájk esetében. Hogyne lenne. Ha előadóként gyártok egy dalt, klipet forgatok hozzá és posztolom a yt linket face-re, akkor minél több lajk jön rá, minél több komment, megosztás, annál jobban felkapja az algoritmus, és juttatja el több emberhez azok közül akik követik az oldalamat. Mivel legfeljebb a 20%-a látja amit posztolok, a többiekhez el sem jut. Minél többen követik, lájkolják, megosztják, stb. annál több lesz rajta a nézettség. Annál komolyabban veszik a zenei tevékenységeimet a promoterek, annál sikeresebbnek számítok, annál isnertebbnek, annál nagyobb az esélyem a szinpadra kerülésre, annál többen jönnek el a koncertjeimre, annál több alkalom nyílik a bevétel szerzésre, annál nagyobb kedvem van a zenei pályám folytatására, stb. Ez szerintem legitim csereérték a lájkok esetében.

Nemnfogom felsorolni az összes oldalt amit csinalok, csak pár példát fogok említeni. Van egy sport oldal, ahol vannak saját tartalmak is interjúk formájában, saját szerkesztett képek, sportolókról, meccs helyzetekből, amiket nem én fotóztam, de én turbózok fel, ha cikkezek az adott sportolóról, vagy csapatról. Itt már jobban pörög a lájkok száma. Az algoritmus 50%-al dolgozik, tehát az oldalt lelájkolt követők feléhez jut el a minden napi tartalom, de még így is csak a feléhez. A lájkok száma alapján ítéli meg az algoritmus, hogy mennyire érdekes a tartalom, ez alapján tovabbítja a posztokat megtöbb ember felé.

Létezik egy angol nyelv oldal, ahol teljesen ingyen és bérmentve folytatok képzést, csupa jófejséből, semmit sem kérek cserébe. Itt mondhatni minden tartalom saját, már amennyire egy angol nyelvtan magyarázása saját lehet. Az algoritmus ugyanígy működik, mint a többi oldal esetében. Ezen az oldalon nem zavar a lájkok száma, ugyanis aki olyan hülye, hogy nem örül egy ingyen angolos tartalomnak, az valószinüleg az angol tudására nézve sem fog tudni különösebb elönyre szert tenni.

A lájkok hiánya és a szerintem támogatásnak minősíthető tevekenység megléte, vagy nem léte azonban teljesen máshonnan származik az én latásmódomban. Ez pedig a zene területe. Olyan zenét csinálok, ami direkt nem divatos, mert a klasszikus értékeket keresem nem csak a zenében, hanem az élet többi terüketén is. Történetesen a hip-hop az egyik csapásirány, de zenei mindenes vagyok, ugyanekkora szerelem számomra a jazz, blues, soul, rock és az elektronikus zenék is. Az összes közül a legmeghatározóbb, ahova mindig visszatérek, az a hiphop. Olyan közösségből érkezem, váltam ki, léptem tovább, ahol kizárólag a vitidzs hangzás nyert elismerést a szerzevő tarsaimnál, mivel bulisorozatot csináltunk. Mikor tovább léptem a kizárólag underground hiphop-ból, onnan teljesen elengedtek. Árulásnak éltem meg, de egy ilyen mértékű szentimentalizmussal létező ember mint én, a te féle reálos emberek számára mindig is a rózsaszín ködnek fog számítani. Nem várok megértést, sem egyetértést.

Tehát a lájkok fontossága. Nem én kértem meg Mark Zukkerberget, hogy alkossa meg a facebookot. A tarsadalmat sem én kértem arra, hogy regisztráljon, majd éljen ott. Alkalmazkodzam hozzá és igyekszem megtalálni az értéket benne. Emiatt tünt fel, hogy a lájkolás párhuzamba vonható a támogatás jelenségével.

Vegyük a járólap esetét. A járólap gyártó cég legyárt egy járólapot, lefényképezi, kiposztolja a webalpjára és a facebook oldalára. Ez a járólap 40%-kkal több lájkot kap mint a többi. Ugyanennyivel többen is érdeklődnek iránta, ennyivel többen veszik, ezen az alapon ennyivel többet is gyártanak belőle, majd a legyártott többlet miatt ennyivel is lesz olcsóbb idővel mint a többi járólap. Azon fogunk járni, azon fogunk létezni. Mindössze a járólap gyártó cég facebookos tevékenységei miatt. Nem kizárólag amiatt, de szerintem meglepődnél ha konkrét adatokat látnál a facebook-on végzett kutatások fontosságáról, ahol az elérések mellett a lájkok, megosztások, kommentek nyomják a legtöbbet a latba. Szerintem ezek kézzel fogható csereértékek.

Valójában mindvégig elbeszélünk egymás mellett, mert hozzám el sem jut a vasárnapi rántotthús, már eleve kikövetem azokat akik ilyesmit posztolnak, és többnyire nálam is az általan preferált tartalmak jelennek meg.

Még annyit had fűzzek hozzá, hogy mégha egyet is tudok veled érteni a facebook és a lájkok valótlansagáról, akkor is a hajamra kenhetem, azt hogy ez nekem üres téma, vagy neked az. Akármennyire hányok a webes felületek monopol hatásától, annyira muszáj vagyok alkalmazkodni hozzájuk. Ha már bölcselkedünk, létezik olyan szólás is miszerint nem az okosak, erősek élnek túl, hanen akik a legkönnyebben alkalmazkodni, hiszen maga az intelligencia is a változásra való hajnaldóságról, keszségről szól.

Szeretnék versenybe kerülni a Majka szintű előadókkal, akik értéktéktelenebbnél értéktelenebb tartalmakkal léteznek, mégis ő mondhatja el magáról, hogy 3 hónapot nyaral az USA-ban minden évben, hiszen pörögnek a cuccai, mert jól promotálja magát és míg neki van stábja is, én sajnos mindent magam végzek. Majkának annyi a dolga, hogy pofátlanul belevigyorogjon a celebtársai képébe és az orruk alá dörgölje, hogy lám-lám az ozdi cigó attitűd előbbre viszi az embert a jelenkor tarsadalmi szabályai közt, mint ha más előadók könyveket olvasva, önmagukat fejlesztve, tudást halmozva, igyekeznek labdába rúgni a véhtelenül üres és gagyi tartalmak mellett. Minél trash-ebb valami annál jobban megy. Szerinted amikor 10 év mulva a gyerekem megkérdezi, hogy "Apa, te olyan jól énekelsz, akkor miért nem vagy híres?" Akkor mit mondok neki? Hogy elitéltem a lájkok jelentősségét, emiatt lemaradtam a többiektől? Nos, nem szeretném ezt mondani, sőt azt semhogy ilyesmit megkérdezzen tőlem, ugyanis szégyelném ha csak azon csúszna el a pályám, hogy képtelen voltam elfogadni a mindenkori trendet. Remélem látszik, hogy miért fogalmazok többnyire frusztáltan, mert majdhogynem irigykedve oldvasom azokat a teljesen racionális hozzászólásokat, ahol valakik le is sz@arhatják a likeolást, facebookot és teljesen jogosan. Mi meg jazz előadók, kénytelenek vagyunk az ovodás szintű előadók mellett felvenni a jópofi, húdecuki maszkot és remélni, hogy valakihez talán eljut a zenénk, és nem fogjuk csak azért abbahagyni életünk munkáját, mert most a trash megy mindenhol. Így élünk túl, ez van.

17/36

Te most tényleg egy 17 éves kis csajocskából indultál ki? :D

Kicsit megkésve, de hadd válaszoljak.

> Nos, nekem úgy tünik, hogy sokkal szakavatottabb vitázókeszségekkel látogatsz erre az oldalra, ami azért nem feltétlen etikus, meet veleményem szerint mindenki jatsszon a saját ligájában.

Nincsenek „ligák”, se súlycsoportok. Egy vitában az egyik fél általában jobb vitakészséggel rendelkezik, de ettől a vita léte nem etikátlan.

(Amúgy a boksznál sem értettem soha ezt a súlycsoport dolgot. Mennyit ér az a bokszoló, aki pehelysúlyban világbajnok, de lecsapná egy jobban megtermett kidobóember? Ha belegondolsz, ugyanilyen bizarr lenne, ha magasugrásban lenne 160 cm alattiak „magasságcsoportja”, vagy az íjászatban a rövidlátók 2-5 dioptriás „szemcsoportja”.)

> Ezt kifejezetten hasznos dolognak tartom. Afféle boxzsák effektus.

Én nem. A valódi boxzsák jobb megoldás. Meg ha az ember valaki mást használ boxzsáknak, akkor könnyen meglehet, hogy a boxzsák visszaüt. :-)

> Teszek mostmár én is közöket, hátha így jobban tagolt lehet a kódfejtés.

Remek, roppant mód megkönnyíti az olvashatóságot. A tagoltság amúgy nem a programozók kiváltsága. Egy újságcikk, egy tudományos publikáció is tagolt. Még egy regény is, az más kérdés, hogy praktikus okok miatt – papírral való spórolás – a bekezdések között nincs szünet. Bár még ez sem igaz, vannak olyan könyvek, amikben van.

~ ~ ~

> Van egy sport oldal, ahol vannak saját tartalmak is interjúk formájában, saját szerkesztett képek,…

> Ha előadóként gyártok egy dalt, klipet forgatok hozzá és…

> teljesen ingyen és bérmentve folytatok képzést, csupa jófejséből, semmit sem kérek cserébe

Akkor te nem a szabály vagy, hanem a kivétel. A ritka kivétel. Nyilván az általad *létrehozott* tartalmat nem tudom értékelni, de azt, hogy te tartalmat szándékozol létrehozni, az hidd el, eléggé kivételes és megsüvegelendő még attól függetlenül is, hogy jó-e az a tartalom, vagy sem.

> Valójában mindvégig elbeszélünk egymás mellett

Igen, mert a Facebook tartalmak nagy része emberek személyes bejegyzései. De még az oldalak egy igen jelentős része is öncélú, a cél minél látogatottabb oldal létrehozása, és nem minőségi tartalom előállítása, vagy összegyűjtése. Rengeteg oldal van copy-paste tartalommal, ahol tulajdonképpen nem jött létre új tartalom, ami tartalom, az enélkül az oldal nélkül is létezett már. Maximum gyűjteményként lehetne hozzáadott tartalma, csak a legtöbb esetben ez is hiányzik.

Meg nyilván vannak célorientált csoportok – sakkszakkör, osztályközösség, táncegyüttes –, ahol a csoport zárt, offline is létező csoport online történő kommunikációjáról van szó.

De az, hogy valaki csinál valami önmagában is megálló, önnön jogon létező tartalmat, és ennek a megosztására használja a Facebookot, az nagyon nem az általános, lássuk be. Ez már inkább hasonlít az üzleti tartalomra – még ha most ez nem is jár bevétellel – ahol a lájknak marketingértéke lehet. (De amit ezzel kapcsolatban leírsz, az a kép sem teljes. De erről később.)

~ ~ ~

> már eleve kikövetem azokat akik ilyesmit posztolnak, és többnyire nálam is az általan preferált tartalmak jelennek meg

Nos akkor te pontosan azt gondolod ezek szerint, amit írtam. Az ismerőseid nagyobb hányada által megosztott tartalmat nem hogy lájkolandó tartalomnak nem tartod, de még arra sem tartod méltónak, hogy a lájkolást megfontolás tárgyává tegyed a tartalom megtekintése után. Eleve nem tartod elfogyasztandó tartalomnak, egyáltalán tartalomnak te sem a kikövetett emberek posztjait.

Köszönöm a kivétel megnevezést. Nos, ami a sportoldalt illeti, nyilván a hivatalos oldalakról gyűjtöm a tartalmakat, nem engedhetem meg magamnak, hogy elrepüljek az adott sportesemény sajtó konferenciájára, és személyesen tegyek fel kérdéseket. Valójában az index.hu is egy gyűjtőoldal ezek szerint. Ők sem beszélgetnek szemtől szemben Angela Merkellel, mielőtt róla cikkeznének.

A vitánkat hasznosnak tartom, mióta beszélgetésbe bonyolódtam veled, már nem zavar annyira a lájkok megléte vagy nem léte az általam hósztolt oldalakon. Remélem én is hasznos tudtam lenni számodra, ha mást nem a korábban említett érzelmi bevonódásod elkerülésének a gyakorlására ösztönözve. Egyébként az sem hasznos ha valaki sosem vonódik be érzelmileg egy vitába, hiszen könynen lehet, hogy annyira megszokja a semleges állapotot az érvelések mentén, hogy később a családi vitáknál sem tud involválodni, csakhogy én is idegenszavazzak kicsit, ezáltal pedig a szerettei sínylik meg a családtag elszigetelődését az adott helyzetből. Én inkább amomdó vagyok, legyen nyugodtan asztalcsapkodós egy vita, az legalább jelzi a vitapartnerben lezajló folyamatot, ezáltal bizonyítva, hogy fontos számára a másik véleménye. Ha teljesen hideg maradok és nem adom át magam a helyzetnek, valójában robotikus, részletes érvfelsorolásra késztetem magam, az érvek kihangsúlyozása nélkül. Egy szeg nem lehet olyan fontos mint a kémény, vagy a csillár, habár mind a ház részét képezik. Csak azért írom ezt, mert nem tudom, azért nem reagálsz néha minden pontra, mert nem tartod fontosnak odaadni a másik igazát, vagy nincs időd mindenre.

Olvastam fentebb, hogy akadnak olyanok is akik 19 éves létükre sem lájkolnak. Nos, azt hiszem kezd maga a lájk szó előtérbe kerülni, emiatt mintha maga az elnevezés ízléstelensége lenne a döntő faktor. Mondok egy példát. Ha a lányom pár év múlva azt kérdezi tőlem, hogy a csillápónis pólója tetszik-e nekem, és ő ezt így kérdezi meg tőlem, szerintem is cuki-e a ruhácskája? Akkor azt fogom mondani neki, hogy igen, szerintem is cuki. Hiába nem használom én magam a cuki szót semmilyen helyzetben. Ha az ő szókincse tartalmazza ezt a szót, akkor érzelmi kötődést tudok mutatni neki, ha ugyanazzal a szóval élek mint ő. Sőt, kifejezetten ajánlom, hogy igyekezzünk, mi 30 felettiek lépést tartani a mindenkori vagánysággal, gyerekcsínyes cukiságokkal, mert nem gondolom, hogy jobb fent hordni az orromat, és kioktatni a lányomat, mert a cuki szó számomra nem elég magasztos. A lájkokra vonatkozóan, ha ezt a gombot lájknak nevezték el, akkor úgy is használom, de lehet a facebook nemsoká fejleszt annyit, hogy a 30 felettieknek más skin jelenjen meg, pl. ilyen gombokkal: "hajlandóság az elismerésre", vagy "szimpátiám jele".

Amit a vitakészségről írtál, azt gondolom vegyesbazár. Amit a boxzsákról írtál az is vegyesbazár. Örültem volna én gyerekkoromban, ha édesanyám nem használ egyedüli anyaként boxzsáknak engem, amiért a féltestvérem apja elhagyta. Azóta én voltam/vagyok a legjobb boxzsák neki mindenre. Gondolom annyira fájó volt neki, ami vele történt, hogy megőrült volna, ha nem adhatja ki magából. Emiatt megkeményedtem kicsit, és majdhogynem csodálkozom azon, ha valakik érzéki küszöbét megcincálja egy kis személyeskedés egy vitában. Ha nem is lényegesen, de magát a személyeskedést szóvá téve. Egyébként miből gondolod, hogy bármiben is észleltem részedről visszaütést? Eddig egy érved sem vert padlóra, ha már boxolókról beszélgetünk. Próbálkozni lehet, de szerintem ne számits győztesre ebben a vitában. Nem te vagy az első reálos, akinek a szentimentalizmus kívül esik a gondolkodási spirálján.

A minap posztoltam olyan tartalmat, amiről nem gondoltam volna, hogy bárkinek különösebben tetszeni fog rajtam kívül, de váratlanul 10szer többen lájkolták, mint amire számítottam. Fordítsuk kicsit ki ezt a zoknit. Most akkor miért is lájkolták mégis? Lehet azért, mert előtte pár nappal egy interjúnál megjegyeztem, hogy lájkolással, megosztással és kommenteléssel tudják támogatni az oldalunkat? Ezek szerint, ha szólok, hogy ne csak olvassák, hanem lájkolják is a posztokat, akkor megteszik, egyébként pedig eszükbe sem jut? Meglehet. Ezek szerint működik a szájbarágós inspiráció.

Egyébként kimondva-kimondatlanul, érzek egy olyan felhangot az emberek hozzászólásaiból, amiből az jön le, hogy a lájk körüli vélemények a lájk hasznosságáról áttereldödnek a lájk szerethetőségére. Mintha nem lenne sikk élni a szociális média lehetőségeivel. Mintha gagyi lenne minden ami facebook, instagram, vagy bármi, ahol egy gombnyomással reagálni lehet bármire. Had kérdezzek valamit.

Mennyivel rílebb, ha nekem derogál lájkolni valamit, mert arra hivatkozok, hogy a netes világ a műanyag kategória, de szeretem az autókat, és tunningolom a BMW-met, noha tudom, hogy a benzin égetés káros a természetre?

Mennyivek rílebb az, ha tisztában vagyok a könyvek olvasásában rejlő potenciális személyiségfejlődés lehetőségével, dea gyakorlatban inkább a távirányítót nyomogatom, vagy elmegyek sörözni a helyi grundra?

Mennyivel rílebb az, ha a gyerekem szeretne minden nap a nyakamba ugrani minél többször, de én inkább a dolgozószobában nyomkodom a laptopot, hogy a karrieremmel törődhessek? Talán a pénzbevétel örökké kompenzálja a gyerek szeretetigényét? Majd ha nagyobb házban keresi az apját, hogy megölelhesse, az kedvezőbb számára? Vagy ha nem a nagyihoz megyünk ebédelni 10 utcára tőlünk, hanem utazunk 13 órát a francia riviéráig, hogy ott ehessük meg a szállodai gyümölcstálat a svédasztalról, akkor az elegendő kárpótlás lesz neki, amiért nem rá néztem, nem vele beszélgettem, nem vele bírkóztam, hanema kiírt tendereket figyeltem, a lehetséges ügyfeleket hívogattam, és a tárcámnak kedvező elfoglaltságokat részesítettem előnyben, amíg a feleségem kint homokozik a kertben a gyerekekkel? Az már elég jó indok a családom háttérbe szorításához? Hiszen a becserélhető valutaérték felülírja a szeretet mindenkori fogalmi halmazait?

Nos, nekem ez ugrik be elsőnek, amikor azt olvasom valakitől, hogy neki van élete, és nem a facebook-on éli. Sőt lenéz, amiért adaptálódtam a jelenkori webes trendekhez. Azt gondolom többmindent teszek a gyerekemért ha lájkolom a farsangi képét a facebookon, mintha szert teszek extra bevételre, elzárkózva,a dolgozószobában.

Bármennyire is a családunkért igyekszünk élni, sokak esetében azt tapasztalom, hogy a saját maga, egymagában végzett tevékenységek az elsődlegesek az egójuk kiteljesedését illetően, és az, hogy a családunkért élünk a munkavégzés ideje alatt, az csak egy jó ürügy arra, hogy ne kelljen foglalkozni magával a családtagokkal. Minél több jó minőségű autót látom az utcákon,annál több elhanyagolt gyerek jut eszembe. Ugyanez vonatkozik a szép házakra. A szépen vasalt öltönyökre. A mindennapos céges kimutatásokra. Szerintem egy sikeres üzleti spirál egy excell táblán, csak egy ujabb bizonyíték egy háttérbe kényszerített feleségről. Egy meglepi repülőjegy Párizsba, az kompenzáció a saját sikereimre fordított percek önző magamra fordításáért. Igy nézne ki az, hogy nekem van életem? Csak azért kérdezem, mert ebben a mondatban egy olyan felsőbbrendű, kioktató, lefitymáló háttér értelem rejlik, amiből nem nehéz cinizmusra kövegkeztetni. A cinikus emberek pedig önmagukat nem észre véve rejtegetik a gyengeségeiket. Ez volna a "nekem van életem, nem facebook-ozok!!!" ?

Most kicsit ömlesztve reagáltam a valaszokra, amik az elmúlt hetekben érkeztek a kérdésre, nem Süsünek szól mind, de azt gondolom érdemes a dolgok mögé nézni kicsit. Had tegyek fel megegy kérdést. Mivel vagyok hasznosabb a családomnak? Ha lájkolom a fotóikat a facebookon, vagy ha elvonulok 10-12 órára pénzt keresni? Mindkettő hasznos. Kérdés melyik mennyire.