Akik 30 és 50 év között vannak, miért nem likeoltok/likeolnak szinte semmit?

Nekem alapvetően azzal van bajom, ha valaki akkor használ idegen szót, amikor létezik magyar is.

Pl. a divatos helyett nem mondok trendy-t. Lány helyett nem mondok csajt. Ha kedvelek valakit, azt nem like-olom (a jelölgetés más dolog, arra tényleg nincs normális magyar szó).

Ja, és a gáz az a légnemű anyagokat jelenti!

Erre kellene figyelni, mert ez is a nyelv kihalásának egyik fokozata.

> Nekem alapvetően azzal van bajom, ha valaki akkor használ idegen szót, amikor létezik magyar is.

A nyelvnek része a szleng is, egyfajta divat is. Az más kérdés, hogy irodalmi igényességű írásban és beszédben nem szerencsés ennek a használata. Az is rendben van, hogy valaki törekszik a hétköznapi kommunikációban is az irodalmi igényességre. Ez figyelemre méltó és elismerendő törekvés a részedről. De a szleng nem nyelvi hiba, hanem szerves része a nyelvhasználatnak. Egy csomó szó ilyen divatok, „trendek” miatt került bele a magyar nyelvbe, és mára már azt is elfelejtettük, hogy ezek amúgy idegen eredetű szavak.

> Erre kellene figyelni, mert ez is a nyelv kihalásának egyik fokozata.

Nem tudok róla, hogy ilyen folyamatok és jelenségek okán bármelyik nyelv is kihalt volna. Voltak népek, amik nyelvet cseréltek, kihaltak nyelvek, de nem így, nem ilyen folyamatok mentén. Az más kérdés, hogy kihalnak bizonyos szavak és feltűnnek más szavak. A nyelv egy élő, változó valami, ez önmagában nem baj. Nekem is problémám – már ha lehet ezt problémámnak nevezni –, hogy ma azt mondjuk, hogy tetszik valami. Esetleg nagyon tetszik, tökre tetszik, rohadtul tetszik, baromira teszik. Lassan senki nem használ olyan kifejezéseket, mint: lenyűgöző, magával ragadó, káprázatos, csodálatos, bámulatos, fenomenális, varázslatos, lélegzetelállító, lehengerlő, ámulatba ejtő, elragadó, figyelemre méltó. De ezeket nem a lájk szó, vagy más divatos szleng szorította ki, háttérbe szorultak ezek maguktól is. Akkor már legalább az olyan „trendi” szavak – amik között vannak idegen eredetűek is, meg magyar eredetűek is –, mint a szuper, cool, faja, király, menő, zsír, pöpec legalább pótolják – még ha tökéletlen és nem hiánytalan módon is – a jelentéstartalmi árnyalatokat a nyelvben.

Ne keverjétek a nyelv fejlődését a nyelvrontással!!!

A TV2 kezdte el talán és a bulvárszenny média bevezetni azt a szót h "like-ol". Azelőtt is volt ezer fórum ahol lehetett szavazni vagy tetszést nyilvánítani. Ugyanígy elkezdték nyomni a "pink" szót. Holott az a rózsaszín. Bár van olyan kretén aki elkezdi magyarázni hogy az egy új szín, de pl a Pinkpanther képregény elég egyértelművé teszi ha a magyar-angol szótár nem is. Mármint az ilyeneknek.

Amúgy véleményem szerint ismételten szükséges lenne egy nyelvújító folyamat mint a 19. században, de ezt csinálja az MTA és ne a bulvárszenny média!

Éjjel-nappal nyomták a "lájkol" kifejezést és a kritkai képesség és identitástudat nélküli tömegek csak úgy szívták magukba mint a szivacs...

"besértődtek"

Felsértődtek.

> Ne keverjétek a nyelv fejlődését a nyelvrontással!

Akkor, hogy különbséget tudjunk tenni, legalább körvonalakban definiálni kellene a kettő közötti különbséget.

> Éjjel-nappal nyomták a "lájkol" kifejezést és a kritkai képesség és identitástudat nélküli tömegek csak úgy szívták magukba mint a szivacs...

Csak hogy jól értem-e… Neked a like-ol és a lájkol alakkal egyformán problémád van? Vagy kimondottan csak a like-ol alakkal? Mert az előbbi sejlik ki a válaszaidból.

De akkor ugyanúgy nyelvrontás a paníroz, sáfárkodik, tornázik, masírozik, a kamra, garázs, fotó, vagy a kamera szó is? Mert ezek is idegen szavakként indultak, majd jövevényszóvá váltak, egy másik nyelv szavát fonetikus átírással átvéve ragozzuk, használjuk. Pedig a legtöbbnek lehetne, illetve van magyar megfelelője, akár egyetlen szóként, akár kifejezésként. (kenyérbundába forgatni, testmozgást végezni, menetelni, éléstár, kocsiszín, fénykép, filmfelvevő (bár a film is idegen eredetű)) Ezek is nyelvrontó szóhasználatok? Ha nem, akkor mi a különbség a lájkol szóhoz képest, azon túl, hogy ezek régebben lettek átvéve?

> Amúgy véleményem szerint ismételten szükséges lenne egy nyelvújító folyamat mint a 19. században, de ezt csinálja az MTA és ne a bulvárszenny média!

Anno a 19. században sem az MTA csinálta ezt – lévén nem létezett –, hanem a korabeli média szereplői: költők, írók. Oké, nyilván akkoriban a „köznép” kevésbé volt meghatározó ebben a folyamatban. Az meg egy külön kérdés, hogy a nyelvtudománynak megfigyelni és leírnia kell-e a nyelvi folyamatokat, jelenségeket, vagy aktívan alakítania. A helyesírás szabályai leíró szabályok, „úgy figyeltük meg, hogy az ilyen jellegű szavakat az emberek így szokták írni”, vagy előíró jellegű szabályok „így kell írni, mert mi professzorok így találtuk helyesnek”. Szerintem inkább az előbbiről, mint az utóbbiról van szó. Ami tegnap helyes volt, az ma már nem az, és viszont. Nem azért, mert az MTA így döntött, hanem mert a nyelv használata változott, a hétköznapi laikus emberek nyelvhasználata, amihez a helyesírás szabályai csak alkalmazkodtak. Mondjak egy konkrét példát, a régebbi helyesírási szabályok alapján az időpont jelzésénél az óra és a perc közé pontot kellett írni, ez volt az egyedüli rövid helyes forma: 15.30. De mivel tömegesen jelentek meg digitális órák, amik jellemzően az angol szokás szerint kettősponttal választották el az órát és a percet, ma már ez is elfogadott forma: 15:30. A szabályok alkalmazkodtak a nyelvhasználathoz, és nyilván nem a szabályok megváltoztatása generálta a digitális órák importját.

Amúgy a lájkol és a like-ol forma is jóval-jóval előbb megjelent, minthogy a média figyelem a közösségi médiára terelődött volna. Némi keresgéléssel kiderül, hogy már évek óta élt mindkét forma tömegével, mikor a kereskedelmi médiában egyáltalán elhangzott volna, vagy le lett volna írva ez a szó.

Amúgy ma is vannak ilyen nyelvújító, szómagyarító kezdeményezések. Lásd pl.: [link] . Vannak tényleg frappáns magyarítások, amiket lehet, tényleg érdemes lenne divatba hozni, meg vannak azért igencsak megmosolyogtató próbálkozások is, mint pl. a lájkol esetén a teccint, kedvint, tetszikel, tetszjelez, kedvjelez, süvegel, beszeret, helyeselez, teccel.

~ ~ ~

A like-ol vs. lájkol kérdéskörhöz:

2012-ben még nyelvészeti oldalon is volt némi bizonytalanság, hogy a lájkol, vagy a like-ol forma a helyes-e.

A helyesírási szabályzat azt írja, hogy az olyan jövevényszavakat, amiknek az idegen származása már jórészt feledésbe merült, azokat mindig magyar fonetikus átírással írjuk. Ha egy latin betűs írással leírt idegen szó esetében „többé-kevésbé” nyilvánvaló a szó eredete, akkor inkább az eredeti írásmód ajánlott. A magyar fonetikus átírás akkor kezdődik, mikor egy szó kellően közkeletűvé válik. Idézet: „Az idegen szavakat tehát attól függően írjuk már magyaros vagy még idegen írásmód szerint, hogy mennyire haladtak előre a jövevényszóvá válás útján.”

Tényleg, mennyire haladt előre a lájkol szó a jövevényszóvá válás útján? Nincs ennek objektív mércéje, ennek a megítélése eléggé szubjektív. Itt meg bajban vagyunk, mert a folyamat robbanásszerűen történt, a Like gomb megjelenése után egy évvel már általánosan használták a „lájkok” illetve a „like-ol” szavakat.

~ ~ ~

És tényleg nincs jó fordítása a szónak. A lájkolás az esetek 99%-ban ténylegesen a Like gomb megnyomásának a műveletét jelenti, nem szimplán a kedvelést. Nyilván ez a kérdés sem úgy értendő, hogy „Akik 30 és 50 év között vannak, miért nem kedveltek/kedvelnek szinte semmit?”. Ennek egészen más értelme lenne. Nem, itt ténylegesen a Like gomb megnyomásáról van szó. Ráadásul a Like gomb megnyomásának a „produktuma” – a lájk, mint főnév, „sok lájkot kaptam” értelemben – is nehezen fejezhető ki magyarul. Akkor miért ne vegyük át az idegen szót egy új jelenségre, mint ahogy tettük ezt az évszázadok során számtalan esetben?

Ha átfutom a válaszokat erre a felvetett témára, és szummázom az olvasottakat, lényegében Like ellenző és megmagyarázó hozzászolásokat lehet olvasni. Mindenki megmagyarázza, hogy miért nem lájkol. Nézzük a gyakorlatot. A Tetszik vagy Like gomb megnyomása 1db műveletet vesz igénybe. Egyszer rányomok hüvelykujjal, vagy kattintok egérrel. Rendkívül kis energiabefektetést igénylő műveletről van szó. A vélemények kifejtése ezzel szemben gondolkodást igényel, érvelést, pötyögést, időt. Egyértelműen a Like felé mutat a relációs jel. Igazából egyszerűbb Lájkolni, mint megmagyarázni, hogy miért nem teszem ezt. Lehet itt keresni a kifogásokat, de ez kísértetiesen hasonlít a jó magyar hozzáálláshoz. Miért is támogatnám mások életét, ha a támogatást meg is vonhatom. Azon nincs mit magyarázni, ha kifejezem a szeretetemet. Az túl egyszerű. Szeretem a másikat, amit csinál, tamogatom benne, szeretnék jót neki. Ez ugye túlságosan modern felfogás? Nem passzol a mindent kimagyarázó, pesszimista, cinikus, visszahúzó, gyökeres utálatot, irigységet, rosszindulatot magába foglaló magyar attitűdhöz. Ez vonatkozik a 30 felettiekre is és ugy általában mindenkire, aki kizárolag önmagával van elfoglalva, és nagy ívben tesz a mások életére. Nemhogy örülnénk neki, hogy megadatott ez a lehetőség, hogy egy darab képernyőerintéssel lehetővé vált események, tevékenységek, kezdeményezések, mozgalmak, rendezvények támogathatósága. Inkább megmagyarázzuk ezt is, hogy mi miért nem vagyunk hajlandóak egymást előre segíteni.

Aztán majd sűrűn olvasható, hogy a fesztiválokra igénytelen, minőségtelen előadók járnak. Persze. Mert a fesztiválszervezők figyelik a lájkokat, megosztásokat, nézettségeket. Amik sajnon nem a minőségi élő zenészek profilján, videoján lesznek, mert a 30 alattiak nem azt hallgatják. A 30 felettiek meg kimagyarázzák miert nem lájkolnak. Tudnák támogatni a saját izlésüket reprezentáló együtteseket is, ha akarnák, de könnyebb ellapozni, magasról tenni mások munkájára. Aztán könnyebb fikázni a fiatalokat, mennyire el vannak kanászosodva. Ezzel is lehet gyakorolni a beképzeltséget, nárcizmust, cinizmust a fiatalok felett.

A lájkolás szavazás arra, hogy mit szeretnék tapasztalni a környezetemben. Mire tolok egy hüvelykujjat. Mit támogatok. Mennyire forszírozom önmagamban, hogy aktívan részt vegyek a társadalom dolgaiban, mennyire érdekel más emberek sorsa. Elmegyek mellette, vagy megállok egy pillanatra. Könnyebb lenne lájkolni egy értékes tartalmat a neten, mint sírni, hogy értéktelen tartalmakkal van tele a net. Nah es miert? Mert az értéktelen tartalmakat valakik lájkolják. Ez megy. A trash a menő. Ez kap támohatottságot. Ez formálja a közízlést. Pusztán azért mert egyesek hajlandóak venni a fáradtságot, hogy toljanak egy lájkot, mások pedig tesznek a világra, kizárólag önmagukkal vannak elfoglalva.

A lájk nagyon is a lélek tükre. Aki segít, es aki nem. Aki igent mond és aki nemet. Akit érdekel a sorsod és akit nem. Aki motivált és aki passzív. Aki szorgalmas és aki lusta.

Miért mondon ezeket? Mert ingyen van a Like. Nem kell dolgozni ahon, hogy a másiknak jó legyen, de még ezt sem adjuk meg neki. Ha a személyes profilodban átnézel egy tartalmon és nem állsz meg egy pillanatra támogatni a másikat, akkor ez ugyanúgy érvényben lesz az üzleti tarzalmakra is. Ugyanugy érvényben lesz a valasztásokra is. Mind ingyen van, de te nem dogod lajkolni, mert szerinted felesleges. Jó mese. Nem felesleges. Azert nem lajkolod, mert tudod, hogy az vinné előbbre a másikat. Annak örülne. Az tenné szebbé a napját. De te megyar vagy. Neked nem az a célod, hogy a másiknak jó legyen. Neked az a célod, hogy mindenkinek ugyanolyan szar legyen mint neked. Mert lusta vagy. Mert nyalogatod a sebeidet. Mert kényelmes vagy. Mert igyénytelen vagy. Bekepzelt. Felsőbbrendű komplexusos. Tiszelet a kivételnek.

> Vegyük ezt példának. Munka.

„A jól elvégzett munka egyetlen jutalma, hogy elvégezhettük” /Mahatma Gandhi/

Akinek hivatása van – belső igénye, hogy jól csinálja azt, amit csinál –, az önmagáért a munka eredményéért fogja csinálni azt, amit, függetlenül attól, hogy megdicsérik-e érte. Minden más esetben a munka puszta cserekereskedelem. Én eladom az időm, energiám, képességeim, tudásomat, cserébe pénzt kapok érte. Jó esetben ez egy win-win helyzet dicséretek nélkül is. Ha nem így éled meg, akkor meg jó jelzés, hogy van nem jó szakmát űzöl, vagy nem jó helyen.

> A napi sztori erre jó példa. Ott ugye eltünik a tartalom 24 orán belül…

Miért tulajdonítanék a „Történetek”-nek bármi jelentőséget, ha még a posztoló önmaga megítélése alapján sem tartotta érdemesnek, „érvényesnek” annyira, hogy holnapután nyoma maradjon?

> Egy idő után már megszokom, kik azok akik rendszeresen kiváncsiak a történeteimre, kik néznek rám, kiket érdeklek.

Borzalmasan hangzik… Én tudom, melyik ismerősöm milyen. Tudom kire számíthatok, ki ajánlott fel segítséget egy költözéshez, ki segített ki egy nehéz helyzetben, ki adott hasznos tanácsokat, ki került 20 km-t az autójával, hogy elhozzon nekem egy csomagot stb… Hogy melyik ismerősöm „milyen”, azt az életből tudom, nem a Facebookról. Hogy egy-egy Facebookon megosztott tartalmat hogy ki néz meg, vagy lájkol, abból maximum a netezési szokásait ismerhetem meg. Az meg nem egy számon tartandó információ.

> Annyira érdeklem, hogy megnézze mit posztolok, de annyira már nem vagyok szimpi, hogy odatoljon egy lájkot.

Összekevered a tartalmat, az emberrel, azzal az emberrel, aki azt megosztotta. Lehet, hogy valakit kedvelek, szeretek, komoly áldozatokra is képes lennék érte, de az az általa megosztott tartalom, hogy „esik a hó!”, az semmiféle értéket nem képvisel. Fordítva is igaz. Lehet, hogy valakit nem kedvelek túlságosan, nem tartom sokra, nem tennék érte sokat, de az a tartalom, amit megosztott, az méltán érdemes a figyelmemre.

> Akkor meg miért kérdezi, hol voltam nyaralniy ha a vége ugyis az, hogy milyen szerencsés vagyok, dögöljek meg.

Sorry, de akkor nem a megfelelő emberekkel osztottad meg a dolgaidat. Vagy nem a megfelelő dolgokat osztottad meg az adott illetővel. Van egy csomó dolog, amiről tudom, hogy az ismeretségi körömben jó, ha három embert érdekel. A többieket nem traktálom vele. Van más dolog, amit meg másik három embert érdekel. Erről meg velük beszélgetek.

> Persze elengedhető ez nagyon is. Hiszen csak egy időtöltésre alkalmas netes oldanról beszélünk, aminek nem kéne, hogy súlya legyen. Mégis beleépült már annyira a társadalmunkba, hogy lehet akár modernizált kapcsolattatrásnak is nevezni a facebbok-olást.

És ez a baj. Pont ezért nem így kellene. Illetve nem önmagában az a baj, hogy ez egy más formája a kapcsolattartásnak, hanem hogy az esetek zömében talmi az egész.

> Mindig Boldog Születésnapot kívánok az aznapi évfordulósoknak

Egy fenét… Már elnézést. Hány ismerősödnek tudod fejből a születésnapját, aki nem rokonod, és nem veled egy napra esik a születésnapja? Négynek? Kettőnek? Egynek? Fél tucatnál többnek aligha. Egyik haverom megcsinálta, hogy a születésnapja előtt másfél hónappal előbbre állította a születésnapját egy hónappal. 100+n darab „Boldog szülinapot!”. Aztán visszaállította az igazi születésnapjára. Szerinted hány embernek tűnt fel, hogy „de hát nem a múlt hónapban volt szülinapod”? Kvázi senkinek, csak annak, aki amúgy is tudta, hogy mikor van, és már a „fake” születésnapnál is megjegyezte, hogy „Rosszul emlékszem? Nem szeptemberben születtél?”.

Jó ideig publikus volt a születésnapom. Jött is a Facebookon a sok-sok „Boldog szülinapot”, meg „Isten éltessen”. Aztán úgy döntöttem, hogy elrejtem a születésnapomat. Azóta nem jönnek a születésnapi jókívánságok. És ez teljesen oké, a születésnap egy eléggé személyes ünnep, amit csak igazán közeli ismerősök – jórészt rokonok – tartanak nyilván.

És itt a probléma, amitől az egész talmi lesz. Pistike teljesen meg van hatva, hogy hányan köszöntötték fel születésnapja alkalmából. A Józsi is. Meg a Béla is, akit már tíz éve nem látott. Sőt még a Julcsi is. Milyen nagyszerű, hogy ilyen sokan gondoltak rá… Nem gondoltak. A Facebook gondolt rá. A valóságban annyi történt, hogy a rendszer ha nem is ezzel a szavakkal, de tulajdonképpen azt mondta, hogy „Írj egy posztot Pistike falára, hogy »Boldog szülinapot!«”, mire az illető írt egy posztot Pistike falára. Erre egy script is képes, és annyit is ér.

Elég megnézni ezeknek a köszöntéseknek a tartalmát. 95+n%-ban annyiból áll, hogy „Boldog szülinapot”, meg „Isten éltessen!”. Hányan vannak, akik születésnapodon veszik az időt és a fáradtságot, hogy valami egyedi, személyes köszöntést írjanak? Ha más nem, keressenek egy szép, neked szóló idézetet. Vagy egy olyan poént tegyenek a köszöntésbe, ami csak tőle, vagy csak neked működik? Te hány embernek veszed az időt és fáradtságot, hogy egyedi módon, egyedi tartalommal köszöntsd fel?

Pl. ez az egyik leginkább hamis, tartalom nélkül, és felesleges tevékenység, amit mindenki csak azért csinál, mert csinálni szokás. És mindenki, mikor a születésnapja van, abban a hamis illúzióban fürdőzik, hogy milyen sokan gondoltak rá.

És ez a gond, mert azt írod:

> Mégis beleépült már annyira a társadalmunkba, hogy lehet akár modernizált kapcsolattatrásnak is nevezni a facebbok-olást.

Ezzel nem az a baj, hogy a Facebook használat bizonyos elemei – pl. az orrba-szájba lájolás és megosztás – valamiféle új, modern formáit jelentenék a kapcsolattartásnak. A gond az, hogy ennek az illúzióját jelentik, annak a valós tartalma nélkül. Olyan, mint dalszöveg helyett a szöveg el „lalázás”. Vagy olyan, mint a pizza helyett a pizza ízű chips. Vagy olyan, mint a piramisokhoz való elutazás helyett egy a piramisokat ábrázoló háttérkép a monitorodon. Vagy olyan, mint a műfenyő. Vagy még olyan sem.

> Mégis hallani rengeteg csevegésty ahol egymást dícsérik a bebólintott kocsmai tagok.

Néha még az is ezerszer cizelláltabb, mint egy like. Egymás hátba veregetése legalább személyes, legalább keres az egyik pár szót, amivel a másikat – nem mintha érdemes lenne rá – méltatja, és hat szó hét szónál – tetszik, imádom, ölelés, vicces, hűha, szomorú, dühítő – többel kommunikál. Még a leglezüllöttebb, legprimitívebb alkesz is. Még az ő kommunikációjukat sem züllesztette le annyira az alkohol, mint amennyire a legtöbb reakció esetén lezüllesztette sok értelmesebb ember kommunikációját a Facebook.

~ ~ ~

Úgy teszünk, mintha a hétköznapoknak jelentősége, kitüntetett jelentősége lenne. Nincs. Fontosak persze, de úgy összességében, és nem részleteiben. Nem, az ember életében a napok 95%-ban nincs olyan dolog, aminek különösebb jelentősége lenne mások számára. Én nagyon örülök, hogy milyen jó kis töltött paprikát sikerült összedobnom délelőtt. De egy fénykép ezt eleve nem adja vissza, és ez nekem, nem másoknak fontos. És nekem meg nem attól fontosak dolgok, hogy mások számára mennyire azok. Ezzel szemben a Facebookra rákattant emberek számára lassan pusztán attól lesz valami fontos, vagy értékes, hogy mások számára – látszólag – mennyire az. Nem is finom az a pizza, ha nem lájkolták 100-an. És tényleg kezdenek emberek így érezni.

> Letörik a kezem, ha odabiggyesztek egy lájkot, szivecskét, ölelést, vagy bármit?

Nem törik le. De ha rajtam múlna, én erőfeszítést tennék azért, hogy valamit NE lájkoljon a rendszer a nevemben. Miért? …

> Ez sem több, mint egy mezei hátba veregetés. Rossz dolog az?

Mert meg merem kockáztatni, hogy több ez, mint rossz. Látszólag ártatlannak, sőt kedvesnek tűnik, de amin alapul, az önmagában infernális. Teljesen hamis értékrendhez, hamis világképhez, hamis önképhez vezet, ha valaki érdemtelenül van hátba veregetve, ha teljesítménynek láttatják mások a teljesítmény hiányát, értéknek láttatják az értéktelenséget.

Julcsika elmegy az aktuális tehetségkutató versenyre. Aztán porig alázzák. Mert amit előad, az egy 6 évestől ugyan komoly teljesítmény, egy 12 évestől már csak megmosolyogtató ügyetlen próbálkozás, de egy 18+n évestől édeskevés. Julcsika teljesen összeomlik. Nem érti. Hiszen mindenki a környezetében azt jelezte vissza, hogy mennyire jól énekel. Egyszer-kétszer fel is vette, kiposztolta a Facebookra, és több százan lájkolták. Egy részük azért, mert már neki sincs meg a képessége, hogy megkülönböztesse a minőséget, az értéket a hulladéktól, a teljesítményt a gyenge próbálkozástól. A másik részük azért lájkolta, mert igazából nem a tartalmat, hanem Julcsikát lájkolta. Másik részük azért, mert mindent lájkol, ami szembe jön.

És nem volt egy ember, aki azt mondta volna, hogy bocs, értékelem az elszántságodat, de ez így még kevés. Vagy elmész énektanárhoz, és akkor 2-3 év múlva lesz olyan énekhangod, amivel már érdemes közönség elé állni, az alap megvan hozzá, vagy nem vállalod ezt a 2-3 év kemény munkát, de akkor jobb, ha a zuhany alatt énekelgetsz tovább, és inkább ebben és ebben bontakoztatod ki a tehetséged, mert ehhez sokkal több érzéked van.

Julcsika nem érti, miért lett igazságtalanul megalázva. De azért érzi igazságtalannak, mert neki igenis jó hangja van, mindenki ezt mondja, és nem azért, mert bár tényleg bénán énekelt, a média ezzel csúnyán visszaélt.

> Még a nagy sztároknak, akiknek jutott már taps bőven, még ők is pozitívra értélekik a bulit, ha van visszajelzés.

Bocs, de egy sztár azért sztár, mert valamiféle értékes, értékelhető teljesítményt ért el. Ott valóban lehet mit értékelni. A sztár évekig küzdött, gyakorolt, tanult, építette a karrierjét. Nem annyi volt a teljesítménye, hogy egy Blikk cikket osztott meg egy mondatos zsigeri reakcióval (vagy még anélkül), nem annyi volt a teljesítménye, hogy sikeresen lefoglalt egy szállást a Balatonnál, hogy főzött egy levest, vagy időben vette elő a telefonját, hogy lefényképezzen egy szivárványt.

Tényleg próbáljuk meg felismerni az értékelhető teljesítményt, az érvényes – az életünkre hatással lévő – tartalmat, a minőséget, a kimagasló képességet és teljesítményt, és próbáljuk meg megkülönböztetni a banális, jelentéktelen, giccses, érvénytelen tartalomtól.