Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Parkolási sztori. Kinek van...

Parkolási sztori. Kinek van igaza?

Figyelt kérdés
A DUna Plaza parkolójába hajtottam ma be és 10 perc után elvégezve a dolgom, már a kocsiban ülve nem találtam az automatából kivett jegyemet pedig emlékeztem, hogy az ülésre tettem le. Sokáig kerestem, nem találtam, mivel nem állhattam ott napestig elindultam és a parkolókihajtásnál közöltem, hogy elvesztettem a jegyem. Mire ők mondták, hogy akkor egész napi parkolásért fizessek 4 000 forintot. Mondtam, hogy csak du. 2 óra van és 10 perce hajtottam be és ezért kicsit soknak találom a büntetést - jegyzem meg, egyáltalán milyen alapon ró ki rám egy szolgáltató cég bizonyíthatatlan feltételek szerint büntetést ???. Ők azt mondták nincs mit tenni, fizetnem kell addig nem mehetek ki. Mire én kértem őket, hogy a kamerafelvételekkel bizonyítsák be, hogy 24 órája ott vagyok, akkor fizetek, de azt mondták nem jó a kamera. Később kiderült, hogy ez fal szöveg volt, ugyanis a kamera jó volt, csak ezzel akartak elhajtani. szóval joggal követelik a 4 000 forintot szerintetek ???
2010. júl. 26. 15:39
1 2 3 4 5 6 7
 21/64 A kérdező kommentje:

A másik meg: mi az, hogy naphosszat felvételeket néznének ?

Milyen elmebeteg, öngyilkos gondolkodás ez ? Micsoda dolog, hogy ügyfél státusz helyett önkéntesen kiszolgáltatottá akarunk válni ? Még én - mi - törekedjünk arra, hogy szegény szolgáltatónak értsük meg egy olyan szempontját amivel éppen 4000 forinttal többet vett ki zsbünkből, mint ami a szolgáltatás tényleges igénybevételének értéke volt ? Hát az a tantusz sem esik le, hogy délután két órakor - még a jegy elvesztése esetén sem - lehetne egész napos jegyárat kérni lévén alig múlt dél ? Hát az sem esik le, hogy legalább az éppen aktuális időpontig terjedő, reggeltől számított parkolási pótdíj megfizettetése máris értelmesebb lenne és eggyel beljebb lennénk ??? Milyen emberek élenk ebben az országban Uramisten ????!!!!

2010. júl. 26. 16:20
 22/64 A kérdező kommentje:
Utolsó: de pont azért IS van. Ha perelek akkor nyugi: a bíróság bekéri a kamerafelvételt. szerintem ebben az esetben nincs igaza a szolgáltatónak mert aránytalanul nagy kötbérrel sújtja a nem szándékos jegyelvesztést.
2010. júl. 26. 16:22
 23/64 A kérdező kommentje:

Másik: valaki írta, hogy miért nem tájékozódom mielőtt behajtok... Ez vicces... Nagyon életszerű... :) te hányszor és mi módon tájékozódtál mielőtt egy zsúfolt parkolóházba behajtottál úgy hogy mögötted dudálnak ???

Másrészt, hogyan, honnan lehet tájékozódni ? Elárulom: csak a jegyről, amit akkor tudsz csak elolvasni amikor már létrejött a szerződés és nem tudsz visszalépni.

2010. júl. 26. 16:25
 24/64 anonim ***** válasza:
73%
Milyen emberek? Sajnos olyanok, mint Te. Senki nem kötelezett rá, hogy bemenj oda és igénybe vedd a szolgáltató szolgáltatását. Senki nem kötelezett rá, hogy elveszítsd a jegyed. Balfék voltál és másokat hibáztatsz. Még egyszer: a kamera nem azért van ott, hogy csórigyerek, ha elveszíti a jegyét, vissza tudja nézni, mikor kezdte meg a parkolást. Te is írtad, ha vissza akarják nézni, az a szolgáltatónak költség. Ki állja azt a költséget? Gondolom Te nem, mert az kb. 10szerese lehet a 4000Ft-nak. Akkor ki? A szolgáltató? Azért mert Te balfék voltál és még egy papírcetlire sem tudsz vigyázni fizessen 40000 Ft-ot? Hol élsz? No comment...
2010. júl. 26. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/64 A kérdező kommentje:

Utolsó: te végzetes tévedésben vagy öreg. Mondom: a 14 órai időpont ellenére egész napos árat kérni hiányzó jegy esetén önmagában utolsó mocskos görénység, de te majd fizess mint egy birka ha így jársz ! Amúgy meg nagy az arcod, te soha nem vesztettél el semmit ? Kívánom, hogy mielőbb és minél többször járj így és szó nélkül, eufórikus örömmel fizessed a 4 000 forintokat a 10 perces parkolásokért !


UI:Te semmit, de semmit sem értettél az egészből...

2010. júl. 26. 17:26
 26/64 A kérdező kommentje:

Utolsó: ráadásul az is elkerülte a figyelmed te szerencsétlen, hogy meglett a jegy közben és tudtam bizonyítani, hogy mikor hajtottam be a parkolóba (13.49 perc-kor). Ekkor sem akarták megtéríteni a 4000 forintot.

Összehasonlításul: a mamut parkolóban jártam így vagy 2 éve - sokszor megyek parkolókba - és simán el lehette intézni mert a kamerák alapján világos volt, hogy nem voltam ott csak fél órát. Egyáltalán nem vitatakoztak, hanme szó nélkül eljártak úgy ahogyan az igazságos volt.

2010. júl. 26. 17:31
 27/64 anonim ***** válasza:
100%
Te kérdezted, hogy kinek van igaza, nem? Nem tetszik, hogy más véleményen vagyok? Sajnálom, így jártál. Neked meg az kerülte el a figyelmed, hogy írtam az első kommentben, hogy miután meglett a jegy, szemétség volt, hogy szívóztak Veled. Nyilván, ha így járnék, mint Te, megpróbálnám elintézni valahogy, hogy ne kelljen fizetni, de biztosan nem hőbörögnék, amikor tiszta sor, hogy én voltam a balf@sz, mert elhagytam a jegyem. És ha már szerencsétlenezel engem, az mennyire szerencsétlen, aki egy darab cetlire nem tud vigyázni, amikor tisztában van vele, hogy nemsokára szüksége lesz rá? Egyébként még együtt is éreznék Veled, ha nem hajtogatnád itt egyfolytában, hogy Te nem vagy hibás, amikor a cetlit Te hagytad el, nem a parkolóőr. Pont.
2010. júl. 26. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/64 A kérdező kommentje:
Kisebb hiba szándékolatlanul VÉLETLENÜL elveszíteni egy cetlit - sokkal kisebb hiba,nem az atomtáskáról beszélünk - mint valakiről tudván tudva, hogy igaza van és 10 percre ugrott be a Plazaba azértis lerántani 4000 forintot mintha reggel 6-tól este tízig ott parkolt volna. A legnagyobb bűn pedig, hogy eleve és szándékosan észbontóan hatalmas büntetést - amit nem értek, mert szolgáltatók, nem hatóság..., de ez bizonyára neked magas - basznak az emberre tisztán azért, hogy ha netán hibázik akkor a napi legnagyobb profitot vágják le róla ami lehetséges, holott nem életszerű, hogy bárki - nagyon kevés kivételtől eltekintve - reggel 6-tól este 10-ig ott álljon. Ha azt mondanák, hogy statisztikájuk szerint egy átlag otttartózkodás ideje mondjuk 2 óra, azt fizessem ki azt megérteném. Ez ésszerű magatartás, de 4000 forintot rábaszni az emberre de facto mocskos és primitív eljárás.
2010. júl. 26. 23:29
 29/64 A kérdező kommentje:
Főleg úgy, hogy ott a kamera amivel minden kérdés tisztázható lett volna ha erre hajlandóság mutatkozott volna. Mondjuk ehhez kétségtelen minimum épeszűnek kell lenni...
2010. júl. 26. 23:32
 30/64 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudok mást mondani, nagyon korlátolt gondolkodású vagy. Te nem azért írtad meg a kérdést, hogy valóban megtudd, mi mások véleménye az esetről, eszed ágában sincs elfogadni mások eltérő véleményét. Te azért írtad, hogy partnereket találj, akivel szidhatod a parkolóház üzemeltetőjét. Hát, tévedtél, már másodszor. Először akkor, amikor azt hitted, a parkolóházban neked van igazad, másodszor, amikor azt hitted, majd itt mindenki téged fog sajnálni és veled együtt kórusban köpködni a parkolóházra. Senki nem írta, hogy igazad van. Biztosan mindenki hülye, csak te nem. Nem gyanús? Csak hajtod ugyanazt a hülyeséget minden hsz-edben. Szerintem gondold át újra, amit az előzők írtak neked...
2010. júl. 27. 05:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!