Melyik menstruációs eszközt használjam? Nektek melyik vált be? (Többi lent.)
Szia!
Kezdésnek én is a betétet ajánlanám, szerintem az az „alap”, azzal kezd mindenki kb. Könnyű használni, látod rajta, hogy mikor kell cserélni, stb.
Én 19 vagyok, és soha életemben nem használtam tampont, egyszerűen nem ment. Annyira kényelmetlennek tűnt egy száraz vattadatabot feltenni, hogy sosem ment. (Pedig sokszor próbáltam!) Hiába erőlködtem, nem sikerült.
De aztán találkoztam a kehellyel, és megváltozott az életem tőle! (Na jó, a menstruációs szokásaim legalábbis :D) De nekem tényleg nagyon jól jött. Nem szárít, akkor cseréled, amikor akarod (=nem kényelmetlen levenni akkor sem, ha csak pár percet volt fent), akár 12 órán át lehet használni. Nem lóg ki semmiféle zsinór, akár még szexelni is lehet vele. Tehát nagyon szuper kis dolog szerintem.
Végre nem kellett a nyaralások alatt a medenceparton kuksolnom, és nézni a többieket ahogy a vízben vannak. 😅
Viszont azt tényleg meg kell erősítenem, hogy a kehely használatához tisztában kell, hogy legyél a saját testeddel. Rendesen fel kell nyúlni magadba, vérrel találkozni (szerintem „sokkolóbb” a kehelyben, mint egy betéten látni), ki kell tapasztalni a használatát. Nekem kb. 3 menstruáció volt, amíg megtanultam, hogy hogyan kell rendesen feltenni/levenni. Sok ember megijed elsőre, hogy „úristen, örökre fent fog maradni, nem tudom leszedni!”, de hidd el, csak elsőre tűnik ilyen ijesztőnek. Belejössz, és utána nagyon könnyen fog menni. Nem tud elveszni odabent, egy kijárat van csak 😅 Szóval nyugi.
Nekem amúgy vennem kellett 4 db kelyhet, mire megtaláltam a tökéleteset, ami passzol a testemhez és a menstruációmhoz. De számomra minden pénzt és energiát megért ez! Tényleg csak jókat tudok róla mondani.
Egy fél éve kb vettem mosható betéteket is, szerintem az elején a kehely alá is jó ötlet, hogyha esetleg szivárogna, mert még nem tudod pontosan, hogy kell használni. De én ha lusta vagyok feltenni a kelyhet, vagy meg vannak csináltatva a körmeim és hosszúak, akkor szoktam használni a mosható betéteket. Azért szeretem őket, mert kényelmesek, nem büdösödnek be, és nincs bennük semmiféle kemikália (szemben a boltban kapható betétekkel és tamponokkal). Szerintem a mosható betét is kényelmes megoldás. :)
Huhh, lehet hogy kicsit hosszúra nyúlt a kommentem, de gondoltam leírom én is az élményeimet/tanácsaimat. Remélem, tudtam segíteni vele valamit. Ha lenne bármi kérdésed, írj nyugodtan. :)
Szuper, ennek örülök! :)
Igen, én részben a környezetvédelem miatt is vettem mosható betéteket, hiszen ezeket évekig lehet használni, így igazából nem termelsz vele szemetet.
Plusz, ez lehet hogy csak egy mítosz, mert én nem vagyok az a görcsölős típus, de sok helyen olvastam már, meg sok ember állítja, hogy amióta kelyhet és a mosható betétet használ, kevésbé görcsöl a hasa. Szóval elvileg sok embernek emiatt is érdemes kipróbálnia. (Ugye mint írtam ezekben a termékekben nincsenek fehérítő anyagok, nem mennek át mindenféle kémiai eljáráson a gyártás során, tehát gondolom emiatt lehet.)
Nekem pedig amúgy az is nagyon tetszik a mosható betétben, hogy olyan szépek. 😅 De tényleg! Nagyon szépeket lehet kapni. Nekem virágos mintájúak vannak, mindenféle színben, nagyon szeretem őket. És ha hideg vízzel kiöblíted/mosod, nem marad foltos! Ezen meglepődtem, mert először azt hittem, hogy jobban meg fog látszani rajtuk a használat.
Szerintem kényelmi szempontból a sima betét és a mosható kb ugyanolyan szinten van amúgy. Legalábbis én nem érzek különbséget köztük. De tuti van olyan ember, akinek az egyik kényelmetlenebb, a másik meg jobban bejön. Esetleg csinálhatod azt is, hogy csak egy moshatót veszel, és kitapasztalod, hogy tetszik-e, át akarsz-e térni rá, vagy maradsz inkább a sima betétnél. (Amúgy egész drága egy egész menstruációra elegendő mosható betétet venni, nekem kb 20ezer forint körül volt. De ha meg belegondolsz, hogy ezeket újra és újra használod majd, remélhetőleg évekig, akkor rájössz, hogy megéri, mert a sima betét ára is kijönne ennyire, sőt. Csak azt részletekben veszed, így nem érzi az ember, hogy sokat költ rá.)
A menstruációs bugyit nem próbáltam még, úgyhogy azzal nem tudok segíteni, bocsi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!