Mért olyan nagy baj az öngyilkosság?

Több okból is:

A minap olvastam egy könyben, ami pont az élet, a teremtés, életvezetés, halá utáni élet témakörökkel foglalkozik, hogy az ÉLET Isten ajándéka. (A szerző és az én véleményem is az, hogy az "istenséget" vagy "teremtőt" egyáltalán nem úgy kell tekinteni, ahogy a vallásos emberek és az egyházak dogmatikája teszi.) Az "isten" vagy hívhatjuk bárminek, megajándékoz bennünket az élettel. Az élet során megpróbáltatások és örömek is érnek. Bizonyos nézetek szerint (akik hisznek a reinkarnációban és a spirituális fejlődésben is) az emberi lélek különféle fejlődési szakaszokon megy át. Namost, az öngyilkos emmber gyakorlatilag visszadobja Istennek az ajándékot és szembeszegül a teremtéssel, az élettel.

Aztán: aki öngyilkosságot követ el, az gyakorlatilag önző, önsajnál(tat)ó, aki csak a maga sirámaival (vélt vagy igaz) van elfoglalva. Meglehetősen antiszociális attitűd, nem meglátni a többi ember szenvedését, nem észrevenni saját életünk örömeit. Csernus Imre azt írja "A férfi" című könyvében, hogy az öngyilkos pasas az egy puhap-ö-cs, aki képtelen a kihívásokkal szembe nézni, képtelen hiteles emberként létezni, képtelen a saját kis dolgain túllátni és megfutamodik.

Ráadásul az antiszociális mivoltot erősíti az, hogy az öngyilkosnak is vannak szerettei, család, rokonok, barátok (természetesen vannak magányos kivételek, de az emberek 99%-a rendelkezik az előbb említett emberi kapcsolatok valamelyikével, többjével) és az öngyilkos nem törődik azok érzéseivel. Például a csődbement vállalkozó, aki senki szemébe sem tud nézni az elbukása után (a fene nagy rátarti rangkór presztízsmániája miatt) és képes mondjuk megözvegyíteni a feleségét és árvává tenni gyermekeit. Ez megoldás? Ott hagyni a szrban a másika(kat). Nehogy erőfeszítéseket kelljen tenni az élet megjobbításáért?

Azt az egyetlen egy esetet tartom tolerálhatónak, hogyha valaki egy gyógyíthatatlan betegség végstádiumában van, amikor már a puszta lét is szenvedés és abszolút biztosan nincs kiút. Ekkor sem okos dolog, de ebben az egy esetben tolerálható. De a fentiekre visszatérve, az öngyilkosság tökéletes példája a megfutamodásnak, az önsajnálatnak és a drámázásnak. Gyenge személyiségre vall.

Nem gáz,sok ember vágyik szinte egy kegyes halálra,hogy lefeküdjön és többé már ne kelljen soha fel kellnie.Az élet hol ajándék,ha jó helyre születsz,egészséges,szép,okos vagy,jó család,de ha egyik sincs,akkor hol az ajándék.Ha nyomorra születsz és esélyed sincs kijutni,főleg a mai világban akkor hol van a kiút?

Nem gáz és nem önzőség,az önzőség amikor más életet oltasz ki,és még az ha azért kell boldogtalanul éled,mert úgymond milyen bánatot okoznál,meg mennyi ktg-be kerülnél.

Bocsi már de csak azért élni,hogy másnak ne fájon bar.mság,főleg ha valaki boldogtalan és már évtizedek óta,nem mindenkinek jár a kikapcsolódás,a barátok,a bulikba elmenés,a vásárolgatás,szóval maga az élet még fiatalon se,pl nálunk sem,ha van pénz megy az ősők zsebébe,egész életemben azt láttam hogy másoknak milyen jó,itt fiatalokra gondolok,én meg még egy szaros nyaralásra sem tudok elmenni,v. strandra,semmi jó emlék,semmit nem engedhettek meg magamnak,másnak meg az ősei a seggel alá rakják a dolgokat,és nem hogy nem melózik,még a otthon sem segít.

Tudojátok milyen érzés,amikor általános iskolásként be kell számolnod hogy mit kaptál karácsonyra te meg csak hazudozhatsz,a többiek szép ruhákat,játékokat kaptak,te meg szinte semmit és így nősz fel,később is ez van,amikor dolgozol már akkor sem rakhatsz fére magadnak,mert kell haza.

Akkor minek éljek,nem szórakozhatok,lazzíthatok még kicsit se,soha senki nem simogatta meg gyerekként a fejem,hogy ügyes voltál.Ha nem kapsz szeretetett,nincs semmilyen esélyed hogy kitörj,hogy jobb legyen,akkor nincs értelme semminek.Mert értelmetlen azért élni,hogy csak dolgoz,és főleg hogy csak a napi betevőért.

Pedig mi is átlag családnak tűnűk mások előtt,de hát senki nem tudja hogy mi van igazából.

Érdekes a barátok,rokonok és család is mindig csak a tragédia után kezd el sírdogálni,a bajban egy sincs ott.

Senkit nem bíztatok,de láttam pár dolgot,van haverom aki kemény piáló szülők között nőtt fel,a külön költözés esélye neki is nuku,a gyűlytésé szintén,akkor meg minek az egész.

Az élet egy nagy igaszságtalan s.ar,vacak dolog,valaki túl sok jót kap az élettől,valaki meg semmit.És az is hülyeség hogy a rossz után mindig jó jön,hát nálunk valahogy nem jött pedig már 20-onfelül vagyok,ahogy sokunknál szintén nem jött semmi jó.

"nyugodtan és jogosan láthatom borusan az életet"

IGEN

Legfeljebb az igazság kellemetlenebb oldalába kapaszkodsz ezzel. Most kezdjem mesélni, mekkora bőség vesz körül? Hogy mennyire egyszerű jól meglenni? A látásmódodon keresztül értelmetlen zagyvaság. Nem baj, de lehetne jobb az is. Ennyi a mondandóm, a többit már csak beleképzelni könnyű.